2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint 30 ezer embert tartóztattak le Törökországban

  • 2016-09-28 16:23:19

Eddig mintegy 32 ezer embert tartóztattak le Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében – mondta Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter.

Eddig mintegy 32 ezer embert tartóztattak le Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében – mondta Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter szerdán az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy összesen nagyjából 70 ezer ember esetében indítottak eljárást az elmúlt két és fél hónapban. Bozdag jelezte: az átfogó vizsgálatokhoz új bírósági épületeket alakíthatnak ki. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényszéki határozatokat illetően mindenkinek jogában áll egyénileg közvetlenül az alkotmánybírósághoz fellebbezni.
Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített hálózatot teszi felelőssé az összeesküvésért.
A miniszter közölte: az amerikai hatóságok napokon belül döntést hoznak Gülen letartóztatása ügyében. A lépésre Ankara azzal az indokkal kérte Washingtont szeptember közepén, hogy Gülen adott parancsot a puccskísérlet végrehajtására, és ő irányította az összeesküvést.
A Sabah című kormánypárti napilap a közelmúltban azt írta, hogy a Gülen-mozgalom mintegy 93 ezer tagja „szivárgott be” hosszú évek alatt az államigazgatásba. A török vezetés állítása szerint Gülen ebben a folyamatban saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató