2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Kelemen Hunor államelnök-jelöltségének támogatására indított aláírásgyűjtési kampány eddigi eredményeiről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke.  

Fotó: Antalfi Imola


 

A Kelemen Hunor államelnök-jelöltségének támogatására indított aláírásgyűjtési kampány eddigi eredményeiről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke. Az eseményen jelen volt Románia egyetlen szabadfogású birkózó-világbajnokának, Simon Lászlónak a fia, aki a helyszínen írta alá az RMDSZ-be való belépési nyilatkozatát, valamint a Kelemen Hunor jelöltségét támogató íveket, ugyanakkor szorgalmazza, hogy édesapjáról nevezzék el a marosvásárhelyi Sportcsarnokot. A sajtótájékoztatón szó volt még a szervezet több, már korábban elindított, illetve új szociális projektjéről is.

– Társadalmi összefogás eredménye, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ-nek három hét leforgása alatt több mint 15.000, Kelemen Hunor szövetségi elnök államfőjelölését támogató aláírást sikerült összegyűjtenie. A marosvásárhelyiek döntöttek: Kelemen Hunort tartják a legalkalmasabbnak, legmegfelelőbb jelöltnek a tisztségre, és tudomásom szerint egyetlen más politikai alakulat sem tudott ennyi támogatói aláírást gyűjteni” – jelentette ki tegnap Peti András, a szervezet elnöke, újságírói kérdésre elismerve, hogy a szervezetre „központilag” kirótt „norma” 11.680 aláírás volt. Köszönetet mondott az aláírásgyűjtési kampányban segítséget nyújtó történelmi magyar egyházaknak, az RMDSZ marosvásárhelyi közgyűlési képviselőinek, a lakónegyedbe való „ki-telepedések” során együttműködő, illetve a lakónegyedekben lakásról lakásra járó önkénteseknek, a szervezet alelnökeinek, az RMDSZ 85, a szavazókörzeteket végigjáró szavazóbiztosának, a megyei tanács RMDSZ-es képviselőinek, kiemelten Kelemen Márton tanácsi alelnöknek, civil szervezeteknek, magáncégeknek. Mint elmondta, összesen több mint 300 önkéntes vett részt az aláírásgyűjtésben. Kelemen Hunor jelöltségét ifj. Simon László is támogatta, Románia egyetlen szabadfogású birkózó-világbajnokának, Simon Lászlónak a fia, aki a helyszínen írta alá az RMDSZ-be való belépési nyilatkozatát és a Kelemen Hunor jelöltségét támogató ívet, és kijelentette: úgy véli, édesapja jelentős sporteredményeket ért el (világbajnoki és Európa-bajnoki cím, olimpiai bronzérem), és megérdemelné, hogy róla nevezzék el a marosvásárhelyi Sportcsarnokot, vagy a város valamely utcáját. Peti András kérdésünkre elmondta, támogatják a kezdeményezést, a legtöbb esély akkor nyílik erre, ha a decentralizációval a Sportcsarnok tulajdonjoga átkerül a megyéhez.

Azonnali segítség a rászorulóknak

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete szociális programja keretében telefonos szeretetszolgálat indul Marosvásárhelyen is, a pár hónappal ezelőtt elkezdett kolozsvári szolgálat mintájára. A telefonszám 0265/555-555, amit egyelőre csütörtökönként 15-20 óra között tárcsázhatnak azok, akik támogatásra szorulnak. Az RMDSZ önkéntesei egyszeri alkalommal azonnali segítséget biztosítanak, a város területén eljuttatva gyógyszert, élelmet stb. a rászorulóknak. Az árvízkárosultaknak történt gyűjtésről is beszámolt az elnök, illetve a HIFA-park építésére szervezett kalákáról. „A példa erejével szeretnénk élni, megmutatni, hogy nemcsak az irodai munkában vagyunk hatékonyak, hanem az építőtelepen is. Kétkezi munkával is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy fogyatékkal élő embertársaink számára megépüljön egy otthont jelentő épület Pókakeresztúron” – jelentette ki Peti András.

A HIFA-parkról részletesebben Besenyei Sarolta és Márton Zólyomi Attila, a HIFA projekt képviselői beszéltek. A 75 fogyatékos személynek állandó lakhatást, illetve 130 személynek átmeneti elhelyezést biztosító építmény 5,4 millió euró értékű, egyedi projekt Kelet-Európában, aminek megvalósításához minden segítségre szükség van. Eddig több adományozási célú kampányt, karitatív rendezvényt szerveztek, ezúttal a kalákán a sor. A Romániai Falugondnokságok Egyesülete a Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatása biztosítja a munkában részt vevő önkénteseknek a szállást, étkezést, szállítást, hozzájuk csatlakozik hétvégén a marosvásárhelyi RMDSZ teljes elnöksége.

Az RMDSZ marosvásárhelyi nőszervezetének elnöke, Karácsony Erdei Etel közgyűlési képviselő tájékoztatott arról, hogy iskolakezdés előtt a rászoruló gyermekeknek idén is szerveznek tanszergyűjtést. A még augusztusban elkezdett akció során a marosvásárhelyi RMDSZ-székházban vették át az adományokat, a nyári szünidő utolsó hetében pedig a városban több helyszínen, az aláírásgyűjtéssel párhuzamosan fogadják el a tanszereket. Az adományokat pedagógusok, egyházak segítségével juttatják el a hátrányos körülmények között élő gyermekekhez.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató