2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több ezer motoros vonult ismét Kézdiszentlélekre

  • 2014-09-21 15:42:44

Több ezer motoros vonult szombaton délután Kézdiszentlélekre, ahol augusztus 10-én halálos kimenetelű motoros baleset és önbíráskodás történt.

Több ezer motoros vonult szombaton délután Kézdiszentlélekre, ahol augusztus 10-én halálos kimenetelű motoros baleset és önbíráskodás történt – írta szombaton a maszol.ro portál.
A bukaresti Chopper Academy MC Románia klub által kezdeményezett akcióhoz mintegy harminc romániai motorosklub csatlakozott. A több kilométer hosszú felvonulásban a szervezők becslése szerint mintegy 3500 motoros vett részt. A szervezők felkérték a résztvevőket, hogy legyen békés, erőszakmentes a felvonulás. A kéréshez mindannyian tartották magukat. 
A motorosok többsége a leállított motorja elé helyezte a bukósisakját, és gyertyát gyújtott a szentléleki baleset 37 éves áldozata előtt. A faluba bevonuló motorosokat a hatóságok korábbi tiltása ellenére sorfalat alkotva fogadták, és meg is tapsolták a helybéliek.
A motorosok vezetői kijelentették, azért tartották szükségesnek a felvonulást, mert elégedetlenek a kézdiszentléleki balesettel és önbíráskodással kapcsolatos nyomozás ütemével. Hozzátették, mindaddig megismétlik a motorosfelvonulásokat, míg a hatóságok biztosítani tudják, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló esetek nem történhetnek.
Az augusztus 10-én történt kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy, az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt.
Az eset amiatt került a média figyelmének középpontjába, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen. Motorosfórumokon elterjedt az a hír, hogy az első motoros nem a baleset következtében vesztette életét, hanem meglincselték.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató