2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idei beruházások közül Csibi Attila polgármester legfontosabbnak a tavaly elindított, 14 utca aszfaltozására vonatkozót említette, ami még folyamatban van, ugyanis az egyik utca egy patakmeder mentén halad, a patak kimarta az utat, és elvett a szélességéből.  

Fotó: Nagy Tibor


Az idei beruházások közül Csibi Attila polgármester legfontosabbnak a tavaly elindított, 14 utca aszfaltozására vonatkozót említette, ami még folyamatban van, ugyanis az egyik utca egy patakmeder mentén halad, a patak kimarta az utat, és elvett a szélességéből. Közbeszerzést kellett kiírjanak egy támfalra, amelynek a procedúrája nagyon elhúzódott, így csupán a napokban sikerült átadni. Emiatt a Bălcescu utcának a fele már csak jövő tavasszal fejeződik be. Vagyis 13 utca teljesen elkészült, a tizennegyedik csak félig.

A város első embere arról is beszélt, hogy igyekeznek minél több szolgáltatást nyújtani nemcsak Erdőszentgyörgynek, hanem a környéknek is. Egyik példának az iskolaközpontot hozta fel, másiknak a kórházat, ahol az új kórházigazgatóval sikerült olyan eredményeket elérni, hogy 2015-ben profitot fognak termelni. Eddig évente két-háromszázezer lejt „pumpált bele az önkormányzat”. Ami nem azt jelenti, hogy ezután nem kapják meg ezt az összeget, hanem azt, hogy fejlesztésre fordíthatják. – Annak ellenére, hogy sokan azt mondták, nem életképes a szentgyörgyi kórház, a megfelelő akarattal és megfelelő emberrel elértük, hogy nemcsak túlélt, hanem olyan szintre nőtte ki magát, hogy terveink szerint komoly egészségügyi központtá válik annak ellenére, hogy többször be akarták zárni.

Emberközeli adminisztráció

Működik a lakosság-nyilvántartó, amely október elején nyílt meg, és kiszolgálja Makfalvát, Erdőszentgyörgyöt, Gyulakutát és Székelyvéckét, ami közel 15 ezer embert érint. Ezt olyan pluszszolgáltatásnak szánják, amivel embereket hozhatnak a városba, és nem utolsósorban azért, hogy a helybélieknek ne kelljen Szovátára menniük. – Ezáltal is kicsit közelebb került az emberekhez az adminisztráció. Nagyon pozitívak a visszajelzések nemcsak Erdő-szentgyörgyről, de a hozzánk csatolt községekből is. Ez is egy olyan megvalósítás, amely benne volt a 2012-es tervünkben – hangsúlyozta Csibi.

Turisztikai információs irodát nyitnának a Rhédey-kastélyban

– Kiemelkedő történet a Felső-Kis-Küküllő mentén, hogy megnyertünk egy pályázatot turisztikai információs irodára, ami a Rhédey-kastélyban fog működni, és ezáltal ki tudunk alakítani egy konferenciatermet is. Legkésőbb tavasszal el kell kezdjük az iroda berendezését és a működtetését. Ezt azért tartom fontosnak, mert itt van a Kis-Küküllő menti kistérségi társulás, nagyon nagy jövőt látok benne, a célom az, hogy a kistérség központja felkerüljön Erdőszent-györgyre. Nincs jó helyen Gyulakután, mert a Kis-Küküllő felső részének a régióközpontja Erdőszentgyörgy, és itt van a lehetőség, hogy a legjobban menedzseljük a térséget. Elindulva Kendről, Székelyvéckén, Havadon, Erdő-szentgyörgyön, Bözödön, Bözödúj-falun, Makfalván át, Abodig, Sóváradig, rengeteg olyan érték van, amit ha össze tudnánk fogni egy csokorba, olyan csomagot tudnánk felmutatni a turistáknak, amely megfoghatná az átutazó tömeget. Mert úgy átrobognak rajtunk, mint a huzat, holott sok érdekes látnivaló van a mi térségünkben is. Többet tudna ezzel foglalkozni a kistérség is, de azáltal, hogy meglesz a turisztikai információs iroda, és ezek egymás mellett működnének, mondjuk a Rhédey-kastélyban, ezt sokkal jobban lehetne menedzselni – magyarázta a polgármester.

Ehhez kapcsolódóan mondta el, azt tervezik, hogy a kastély pincéjébe borpincét alakítanak ki, ahol az erdélyi, bánsági borvidéktől Magyarországig, a Felvidékig bemutatnák a vidékek borait. A tárgyalásokat elkezdték. – A terv fővédnöke Koch Csaba borász, aki idén Magyarországon az év pincészeti díját nyerte el, ő segít abban, hogy összehozzuk ezt a borpincét, és ő lesz a garancia arra is, hogy kiváló magyarországi borászok borait be tudjuk hozni, és akár Kárpát-medencei vagy nemzetközi borversenyeket tudjunk itt szervezni. Ez szintén olyan lehetőség, amit ki kell használni.

– Volt-e olyan tervük, amit nem tudtak megvalósítani?

Volt. A víz- és csatornahálózat nagyon régi projekt, rég kínlódunk vele. Elég nagy adósságot örököltünk meg 2012-ben, addig eljutottunk, hogy kifizettük az adósságot, és ígéretet kaptunk a vállalkozótól, hogy visszajön és befejezi a munkálatokat, amelyek kb. 95-97%-ban készültek el. A település egyik részében működik a vízszolgáltatás, a másik részén részben működik, tudtuk meg. A polgármester szerint az a probléma, hogy a Rózsák útján egyáltalán nem volt vezetékes víz, útátfúrást kell végezzen a kivitelező, ami késik, az embereknek nincs vizük. Legfájdalmasabbnak azt nevezte, hogy egyszerűen nem tudták rábírni a vállalkozót, hogy visszamenjen és dolgozzon.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató