2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Még sejteni sem lehet, hogy az igazságügyben hány magisztrátus lett koronavírusos, illetve hány ügyvéd, jogász, jogtanácsos. A romániai magisztrátusok egyesületének tiszteletbeli elnöke, Viorica Costiniu szerint a kormánynak sürgősen további – egészségügyi és az igazságügyi rendszerben folyó tevékenységre vonatkozó – intézkedéseket kell hoznia a koronavírus-fertőzés megfékezésére, mert „egymás után dőlnek ki a bírák”. Mint mondta, tájékoztatást kértek a szaktárcától, hogy hány ügyész, bírósági írnok, bíró lett fertőzött, de nem kaptak választ. Becslésük szerint több százra tehető a koronavírusban megbetegedett bírák, ügyészek, bírósági alkalmazottak száma, fertőzési gócok alakultak ki számos bíróságon, törvényszéken. A helyzet annyira válságos, hogy, mint mondta, a tárgyalótermekben az ügyvédeknek csupán három perc áll rendelkezésükre egy-egy ügyben mondanivalójukat kifejteni. Súlyosan sérül tehát a polgároknak az igazságszolgáltatáshoz, a védelemhez való joga. És hozzátehetnénk: az egészséghez való joga is, hiszen országszerte naponta több ezer polgárt idéznek be a tárgyalótermekbe, akik ki vannak téve a megfertőződés kockázatának. Több bírói szakmai szervezet kéri az igazságügyi minisztert, hogy rendelje el a perek felfüggesztését, kivéve a sürgősségi eseteket. A bírósági írnokok szakszervezete szerint a szaktárca azért nem ad választ a feltett kérdésekre, mert arra sem volt képes, hogy összesítse az adatokat, járványügyi intézkedéseket hozzon a bíróságok működésére, „magukra hagyták az igazságügyi intézményeket”, az amúgy is túlterhelt bírákat, akikre a tavasszal elrendelt szükségállapotot követően még több munka hárul. Az igazságügyben dolgozókra nem vonatkozik a kormány azon döntése sem, hogy a kiskorú gyerekkel otthon maradó szülőnek juttatják a jövedelme 75 százalékát, a távmunka sem lehetséges. A szakszervezeti vezető a lemondását helyezte kilátásba. 

És lám, elérkezett a pillanat, amikor visszaüt a mindenkori kormányok tehetetlensége: elmaradtak a kórházépítések, a bíróságok modernizálása, digitalizálása, a személyzeti gondok megoldása. Lehet hibáztatni volt pártvezetőket, mint ahogy például egy volt PSD-s kormányfő most a pártja akkori elnökére, Liviu Dragneára „keni” a nyolc regionális kórház felépítésének meghiúsulását, de ez nem sokat segít. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató