2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tiltakoznak a fordítók

  • 2015-02-01 17:27:38

Több mint 50 fordító tiltakozott pénteken Kolozsváron az igazságügyi minisztériumnak a fordítókra és bírósági tolmácsokra vonatkozó törvénytervezete ellen.

Több mint 50 fordító tiltakozott pénteken Kolozsváron az igazságügyi minisztériumnak a fordítókra és bírósági tolmácsokra vonatkozó törvénytervezete ellen, a tervezet visszavonását és újrafogalmazását kérik, mert az „önkényes”, és több száz ember munkanélkülivé válhat miatta. A résztvevők a prefektúra előtt gyülekeztek, tiltakozó felirataikon ezt lehetett olvasni: „A fordítók elutasítják az erőszakos kollektivizálást”, „Szeretnénk, ha hagynának bennünket dolgozni”, „Fordítónak lenni annyi, mint szabad foglalkozásúnak lenni”, „Határozott nemet az önkényes törvénytervezetre!”. A Kolozs megyei prefektusi hivatal előtt tiltakozók egyike, Dragoş Grasu azt mondta, a fordítókról és bírósági tolmácsokról szóló törvénytervezet megszünteti a jól körülhatárolt versenypiacot, és azt eredményezi, hogy „több száz fordító meg a szakirodák személyzete munkanélkülivé válik, hiszen ők ebből élnek, ebből tartják el a családjukat”.A tiltakozók a Kolozs megyei prefektúrához beadványt nyújtottak be, az államelnöknek, a kormányfőnek és az igazságügyi minisztériumnak címezve, és kérik, hogy a fordítói mesterséggel kapcsolatos jogszabályokra vonatkozó javaslatokat a szakma tegye meg.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató