2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Terrorellenes tanácskozást tart Washingtonban 68 ország külügyminisztere

  • 2017-03-21 17:16:24

  • MTI

Külügyminiszteri szintű nemzetközi konferenciát tartanak Washingtonban ma az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemre szerveződött nemzetközi koalíció országai.
Az amerikai kormányzat rendezte tanácskozáson Rex Tillerson külügyminiszter elnököl, s ezúttal – 2014 óta először – várhatóan a koalíció mind a 68 tagja külügyminiszterével képviselteti magát.
A koalíciót 2014 szeptemberében hívták életre, s a maga nemében egyedülálló, laza szervezet. Eddig 68 ország csatlakozott hozzá azzal az elhatározással, hogy minden módon és eszközzel csökkentse az Iszlám Állam befolyását, majd teljesen szét is zúzza a szervezetet. Ez a feladat jóval több és összetettebb, mint a terroristákra Irakban és Szíriában mért katonai csapások sorozata. A koalíció tagállamai ugyanis elkötelezettek amellett, hogy felszámolják a terrorszervezet egész hálózatát és globális ambícióit. Ehhez fel kell számolniuk az IÁ pénzügyi forrásait és utánpótlását, meg kell állítaniuk a külföldről érkező és az Iszlám Államhoz csatlakozni szándékozó terroristák beáramlását Irakba és Szíriába, hatékonyan szembe kell szállniuk az Iszlám Állam sokrétű (a közösségi média különböző platformjain is aktív) propagandájával és a már megszabadított területeket először katonailag, majd gazdaságilag és politikailag is stabilizálniuk kell.
A koalíció tagjai kisebb csoportokban rendszeresen találkoztak egymással: a külügyminiszterek egy része legutóbb 2016 júliusában, szintén Washingtonban, majd a külügyi politikai igazgatók 2016 novemberében Berlinben tárgyaltak.
Az idén januárban beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump és republikánus kormányzata minden korábbinál erőteljesebb harcot hirdetett az iszlám nevében fellépő terroristák ellen. Trump a szélsőségesek teljes hálózatának megsemmisítését ígérte. Elemzők szerint e küzdelem jegyében szándékozik megerősíteni az amerikai kormányzat a nemzetközi koalíció fontosságát is.
A szövetség tagjai nem „csak” katonai partnerek ebben a küzdelemben, hanem a diplomáciai és humanitárius erőfeszítésekből is kiveszik részüket. A szerdai tanácskozáson – az amerikai külügyminisztérium előzetes tájékoztatása szerint – ezúttal szó lesz az Irakban és Szíriában pusztító, s az egész térségre kiható humanitárius válságról is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató