Áprily Lajos Leánykökörcsinével indulok meg újólag a tavaszváró Somostetőn. A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) egy-két ritka példánya ma is kiül a Németkalap fölötti erdőszegélyre. A Németkalap alatt, a forrás körül, most kezdenek pasztellszíneikbe öltözni az ágak. Hiába hódítja itt is el az ember a mezők, árkok, rétek talaját, a leigázhatatlan természet ezer jellel üzen. Itt vagyok: fűben, fában, bokorban, fényesedő ágak hegyén, s az avarpaplan fölött, az égen, s az ellengő ritka reggeli ködökben. Kitagadhatatlan és el nem árulható birtokosa vagyok ennek a tájnak.
Ha tehetem, elsőnek itt köszöntöm a lassan érkező tavaszt március idusán. Innen átlátni Jedd felé s a Kincsesdombokra. Jobbra tőle a rókatelep épületeit rejti az a két kisebb koporsó – apró földcsuszamlás rakta a koronkai oldalba őket –, amelyek már az egykori Toldalagi-kert határát jelzik.
„Mindenek előtt a Poklos pataka völgyébe tekintünk be, melynek torkolatja, vagy székelyesen töve M.-Vásárhelynél van; betekintünk oda, mert a jelentéktelen kis csermelynek sokfelé elágazó, messze felnyuló völgyületeiben számos falut… találhatunk – írta Orbán Balázs. – Sásvári felett egy szeszélyes idomú hegyfok emelkedik, mely a völgyet kétfelé osztja, fokát… Piktorhegynek hívják; de nevezetes földképződési tekintetben is, mert mindkét oldalán kerek dombocskák vannak, főleg a jobboldali jeddi völgy nyilatánál oly szabályszerű egymásutáni elrendezéssel, mintha azokat ember keze rakta volna oda.”
Hogy Bodor Péter orgonamester uram, a Toldalagi-kastélypark egykori főkertésze téltemetőt ültettetett-e a Piktorhegy peremére álmodott gloritte köré – nem tudni. A kis épület rég földbe süllyedt köveit is alig veszed észre, ha arra jársz. Talán csak így tavasszal, mikor még csak csupasz bokrok akarják rejtegetni az egykori dicsőség kőemlékeit. A nyári lomb helyett feljajduló, a tavaszi fénytől pirosodó, zöldülő, sárgásuló ágak, mint sűrű rongyú függönymaradványokon, engedik látni a múltat, s ha nagyon figyelsz, a jövőt is.
A koronkai Toldalagi-kastély? Csoda, hogy egyáltalán még létezik. Megélt forradalmat, két világháborút, átvészelte a szocializmust. Ma egy francia üzletemberé. Omladozik, tetőszerkezete beomlott.
De a halványkékségben, a kelő mélyarany Nappal szemközt, Vásárhely felett ma a Hold haloványsárga sarlója is ott az égen. Egy lökhajtásos repülőgép aranyló csíkját lobogtatja be a keleti szél a város fölé. Ha áttekint az ember a Maroson túlra, a szentkirályi dombhát felé, mintha zászló bomlana az égen.
S a csillagos téltemető (Eranthis hyemalis)? Az Erdélyben nem őshonos fajt manapság kezdik (újra)felfedezni a kertészek. Szépen virít az egykori Sásvári kertjeiben: a Poklos-patak bal oldalán a tisztviselőházak kis udvarain találkoztam én is sármos sárgaságukkal. E képen viszont a Bodor kútja környéki fényimádatuk rögzült. Persze-persze, ez már a margitszigeti kút, az eredeti másának környéke. A félárnyékot és tápdús talajt igénylő növénykék lombalji márciusvárása maga a forradalom: rügyek lázadása.
Bár még megrázhatja szakállát Gergely, a Gergely-napi szél Szent György-napig él, a szólás szerint, s lobogtatja majd a tavasz zászlóit.
A VII-VIII. század fordulóján élt angol szerzetes, Beda Venerabilis időjóslását – „Ha márczius száraz, az egész esztendőben jó időket és bőséget jelent” – Apáczai Tsere János 1653-ban Magyar Enciklopédiájában szerepelteti.
Legyen jókívánságom ez új tavaszban, mert, ahogy Áprily írta volt Tavaszy Sándornak:
„Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.”
Maradok kiváló tisztelettel:
Kelt a 2013. esztendő márciusának nyolcadik napján
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
