A természet kalendáriuma (CXCIV.)

Március – az antik csillaghit tűz jelképe. Rómában tüzes ifjú: sisakban, vörös-fekete ruhában, vállán szárnyakkal. Jobbjában a virágkoszorús Kos jelével, baljában serleggel, színültig a mediterrán tavasz terményeivel. Mars hava a hadba vonulás ideje volt. De mielőtt hadba vonul, az ógörögöktől örökölt agrosban az ifjú szőlőt kapál. (A szőlőt még az agg február metszette.) Mellette equusa, lova: a tavaszi napéjegyenlőség latin aequusa – Plinius játékos szófejtése ez. Aztán lovára kap, s elvágtat, mint a március éjszakai egéről a Pegasus az égbolt napos oldalára.

A fák inognak, mint a film,

ha megremeg a vászon,

mint egy átlátszó pantomim,

lebegnek át a tájon.

Gyurkovics Tibor Márciusi reggelével feltarisznyázva, hóközepi számvevő sétára hívlak, kedves Olvasóm. Induljunk el a marosszentgyörgyi kápolna csurgójától fel a Somostetőre, s ha jól céloztuk meg az állatkert hátsó kerítését, már az alig járt gerincúton rúgtatunk a Németkalap irányába, majd lefelé a Jedd felé vezető egykori szekérúton. Ahogy az erdő fölénk boruló, még alvó lombkoronája hátunk mögött marad, kibomlik a táj. Jobbra a Kincses-dombok sora barnáll, balra a Németkalap északi pereme mintha még hóharmatot rejtene, s mikor elénk restelkedik egy citromlepke, tekintetünk vele libben az ember által az utóbbi időben agyonkínozott aszó-völgyecske irányába. Az egykori csurgó alatt még meghagyott puhafaliget-maradék a tavasz ezer pasztellzöldjébe öltözötten himnuszt intonál a délutánba hajló égre. Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatának bevezető, lassúdan induló, mozgalmassá tárulkozó tételét táncolják a fák. Bizony, már 103 éve annak, hogy a nagy orosz zenébe álmodta A föld imádását. Lenge szellő nyaldossa a foszló bimbójú égerek, nyárfák s füzek koronáját. 

Fél évszázada is elmúlt, mióta először ámultam ezt a csodát a város határában. Minden bokor, minden fa a zöld megannyi nyelvjárásában, néha archaikus szavakat zöldítve, máskor alig sárgászöldbe dadogva, dicséri a fényt. Csak pár napig: ahogy levél szökken az ághegyekre, vége a csodának. S újabb évet kell várni erre a színszimfóniára. Láttam, hallottam már ezt a táncot, ezt a dalt a Kis-Küküllő völgyében – a pócsfalvi Redáncban, Kolozsvár fölött – a Hójában, az Árpád-csúcs felé menet, Istenszéke alatt – Galonya fölött, Kőrösfőn – a Riszeg-tetőn, Torockó podmankői erdejében – az egykori vasércbányák irányában s a budai Hármas-határhegy délnyugati oldalában is. A fák feléledése ez. Feltámadás. S csak ezt követi a füvek s a madarak ébredése. Mint Szabó Lőrinc Feltámadásában:

Sápadtlila lánynyelveit

kiölti csúfondárosan

a kacér kökörcsin: egy kicsit

fázhat még éjjel, ezüstboa

védi a nyakát… Ibolya

és hóvirág szövögeti

tarka foltjait, s ahol a sí

suhant a völgybe tegnapelőtt

ma már porhanyodó mezők

lankáin bukfencezik a szél…

Március 12. 1412 éve, 604-ben halt meg Nagy Szent Gergely, az utolsó ókori s egyben az első középkori pápa, a „servus servorum Dei” – Isten szolgáinak szolgája –, ahogy magát nevezte. A gergelyjárás szokása emlékeztet arra, hogy a tudósok, tanárok, tanulók, iskolák védőszentje s egyben a zenéé: méltán viselik a gregorián énekek nevükben emlékét.

A keresztény világ máig hatóan hordozza nevét, a népi időjóslásban is:

Ha Gergely napján esik, még áprilisban is havazik.

Gergely-napi szél Szent Györgyig elér.

De tegyen igazságot ki-ki magának az egymásnak ellentmondó, egymást túllicitáló népi regula közt.

A mi igazságunk – a természet igazsága.

Március – a tűzé minálunk is. A márciusi ifjaké. Petőfié, Jókaié, Vasvárié. Meg a Bánk báné – a pesti Nemzeti Színházban 1848-ban e nap újra bemutatták az addig tiltott Katona József-darabot. 1990 óta e nap a szabad magyar sajtó napja is. Ők a szőlőkapálók.

De hadd emeljük meg kalapunk a szőlőmetszők előtt is. 14-én lesz Bem József születésének 222. évfordulója. S ne feledkezzünk meg a balavásári szüretről! A Postaréten, a budapesti Hősök terén s számolatlan helyén a világnak világok gyúlnak a székely vértanúk emléknapján: már hagyomány, hogy a székely szabadság napját gyertyafénnyel köszöntik.

A szőlőmetszők és szőlőkapálók bérét pedig majd szüretkor mérik.

Ha nem volt jó az előzmény, nem lesz jó a betakarítás sem.

Mint a természetben.

Ha üres a zsák, nem kapod csak a harmadát.

Vajon mennyire van teli a mi tavasz zsákunk feltámadásbimbókkal? Ezzel a gonddal/gondolattal érkezem vissza a városba, Szabó Lőrinc Tavasz előttjével:

Éjjel a tavasz ideért!

s most ablakhoz csal… Az elébb

a pocsolyában a veréb

lubickolt, aztán a rigó:

első fürdeje az idén:

lent hagyja lába nyomait

s már újra fent tollászkodik

a kerítésünk tetején.

Régi márciusok idusának harmatában megfürösztve a mát, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2016-ban, a székely vértanúk és a ’48-as forradalom emléknapjai között, a feltámadás reményében.