A természet kalendáriuma (CXCII.)

Tompa Mihály Télben februárbúcsúztató soraival indulok a határba, kedves Olvasóm. Időd, ha engedi, tarts velem e héten is:

 

Mikor majd a fagyos bilincset,

Mely nehezűl a folyamon,

Szellő s napsúgár összetépik,

S az át fut vígan, szilajon!

És medre szűkéből kikelve,

Mező- s lapályra zúgva ront...!

Megretten aki hallja, látja:

Pedig csak áldást hord dagálya!

S nyomán zöld lesz part és porond!

 

A nagy vizek után az első tavaszi szín a téltemető virágáé, ahogy kivirít a rőtbarnák és hamvas világoszöldek mezőiből. Aztán hirtelen gyér tüzű lángolásba kezd a Somostető névadó bokrainak habzó tavasza. Áprilyt idézi, s a völgyét Visegrád alatt, meg a szembeni domboldalt a Duna túlsó oldalán, tele a som napfény szítta tompa kénsárga lángolásával. Mintha Tóth Árpád Kora márciusi napsugara érkezne a tájba:

 

A végtelenből jött, de a platánok

Hallgattak, a sok zord, kevély sudár,

– Csak villámtól reszketnek a titánok,

Mit nékik egy kis halavány sugár! –

S ő félve zuhant alá, a mogorva

Törzsek között oly sötét volt a kert!

De lenn egy csöndes, paraszti bokorra

Egy alázatos, vak pajtásra lelt.

Akkor a sugár szelíd aranyszája

Súgott valamit, s meghalt a sugár,

Ám megszületett március csodája:

Ezer rügy-szemét rányitotta már 

A vak bokor az elámuló estre,

S minden szeme a Végtelent kereste.

 

Hisznek neki a barackok s a mandulák, s minden évben ráfáznak: hurutos idő váltja a napfényt, s lehull a korai virágok java. Nem úgy a somvirágé: elbírja napokig a szertelen tavasz hóterhét. Szinte foszforeszkál a hó alatt sárgája.

A világon elsőnek kutatta a talaj foszforszükségletét és a szikes talajok javítását a 143 éve, 1873. február 26-án Kolozsváron megszületett Sigmond Elek, a korszerű magyar talajtan megteremtője. Az 1898-ban szülővárosában doktorált agrogeológus 25 éven át volt elnöke a Nemzetközi Talajtani Társaságnak. Kezdeményezésére tartották meg Budapesten 1908-ban az első nemzetközi agrogeológiai konferenciát.

1857. február 27-én született Kalecsinszky Sándor  vegyész. Akadémiai székfoglalóját 1903-ban A Nap melegének accumulatiója különféle folyadékokban címmel tartotta, benne – a  hidrológiáját vizsgálva – világviszonylatban először magyarázta meg a heliotermia jelenségét. A heliotermikus tavak vizének a felszínhez közeli rétege – ameddig a nap sugarai be tudnak hatolni – a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80°C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány cm-es édesvízréteget terít szét a felszínen, amely nem elegyedik, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta elhelyezkedő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatása meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését.

Tavaszig viszont lehűl az erdélyi sós tavak vize is, s szökőév szökőnapjától, de akár március idusától is még két és fél hónapnyira a szabadégi sós feredőzések ideje.

 

Köszöntlek, kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek még a mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya – írja Gárdonyi Géza Márciusában. 

– Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?

 

Dsida Jenő: Kalendárium szonett-koszorújából a havasi Március még mindig a télből érkezik:

 

Ereszszélen már jégcsapok csepegnek,

a hólé zöngve, csobbanón csurog,

a föld hátáról pattan a burok,

sok ódon ablak tárul a szeleknek.

 

A nap egy rozzant ablakon benéz.

Sugarat önt be, langyosan zuhogva,

dohos, homályos és hideg zugokba.

Meleg nyalábja sárga, mint a méz...

 

Márciusban, annak is második napján született Hankó Vilmos  Parajdon, 1854-ben. Szűkebb hazája ásványvizeinek első leíró vegyésze. De ismeretterjesztő munkássága is máig példamutató. A millennium tiszteletére, 1897-ben, megjelent Székelyföld című olvasmányos munkája a korabeli könyvkiadás remeke, az említett időszak legnagyobb jelentőségű tudományos szintézise. (Eredetije a család sokat hányatott könyvtárából maradt reám.) Ezt megelőzően, évtizedeken át széles körű gyűjtő- és kutatómunkával tárta fel Székelyföld ásványvizeit. A Kép egy híres ásványvíz életéről című, 1892-ben megjelent cikkében szomorú iróniával jegyzi meg:

 

Földrészünk legjobb vizéről, a borszékiről a fővárosban csak azt tudják, hogy létezik; a pompás előpatakiról, hazánk legkitűnőbb alkálikus vizéről, a répátiról vagy a kovásznai 

„Horgáczról” még ezt sem tudják…

 

A balneológia fejlesztéséről, a Székelyföld gazdasági és szellemi elmaradottságának felszámolásáról számtalan tudományos ismeretterjesztő újságcikk, szaklapokban megjelenő közleménye tanúskodik. Korának reálisan gondolkodó tudós professzora túllépett az öncélú lombiktudományosság határain, munkája fő mozgatórugójaként mindig valamely kutatás gazdasági hasznosságát helyezte előtérbe.

Hankó Székelyföldje pedig számtalan újrakiadásban okítja mai napig az arra érdemesülteket.

Az erdőszéli fák között kopog

s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;

alattunk száraz ág s levél ropog,

éhes tavaszi tűznek jó takarmány. 

 

Ott fenn a réteken még szerteszét

a napnak ellenálló hódarabkák,

mintha vetkőző szórta volna szét

mindenféle ruhadarabját.

 

Hallod, hogy kántál a rigó!

A hegyekben most bújnak ki a medvék, 

s a park Flórája – válla, mint a hó –

nyírfák között épp emelinti leplét.

 

Jékely Zoltán Tavasz-hívójával megköszönve, hogy velem jártad be e márciusodó tavaszt, kedves Olvasóm, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2016-ban, Böjtmás havának sarkában