A természet kalendáriuma (CLXXV.)

Megeste már a dér a bokros oldalt,

fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.

 

Induljunk ma Áprily Lajos Őszi rigódalával meglesni az október végi dérverte erdőt.

 

Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,

egy ritka lombú vadcseresznyefán. –

 

Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,

rég hallgat búbosbanka- s gerleszó.

 

Megboldogult ifikoromban, még a hetvenes évek elején volt, hogy a kolozsvári Mikó-kerti diákbentlakás harmadik emeleti ablakából tavaszból nyárba hajlóan követtem egy búbosbanka pár két fészekaljnyi fiókáinak kiröptetését. Az októberi lombhullás takarta ki a faodú bejárati piszkos sárgásfehérjét, de még a fakuló gyep bűze is a büdösbankára emlékeztetett. Adósságomat rovom, hogy ma e hajdanolt Upua epopsról emlékezem.

2015 a búbosbanka éve volt. Mára éppen elvonult téli pihenőhelyei felé. 1989-ben és 1990-ben, tehát két egymást követő évben már volt az év madara. Spanyolországtól Kínáig Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A legészakibb állományok Észtország és Oroszország balti-tengeri partvidékén költenek. A Kárpát-medencében a zárt erdők kivételével mindenütt elterjedt, kultúrakövető madár. Óriási elterjedési területének mintegy felén állandó. Az európai állomány Portugália és Spanyolország déli régiója kivételével vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti.

Eredeti élőhelyét a facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legelők és szántások világához, a zöldségeskertekhez, sőt városi parkokhoz is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. A természetes faodúkért a seregéllyel versenyez. De remekül használja ki az ember közelségét. Egyik legváltozatosabb fészkelőhely-választású madár. Odúk hiányában ugyanis szinte bármilyen üregben – kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban – képes költeni, ritkán még a talajon is. Különösen az alacsonyabban levő fészkelőhelyeken kap szerepet a nagyobb fiókák védekező viselkedése: híg, bűzös ürüléküket fröcskölik a betolakodó felé.

Fészket nem épít, 5-8 tojását (naponta egyet-egyet) egy esőtől védett üreg aljára rakja. A kotlási időszak túlnyomórészt május első felében kezdődik. A fészekalj utolsó tojásának lerakása után a tojó mintegy 18 napig kotlik. Ezalatt csak rövid időre hagyja el a költőüreget. Vadásznia nem kell, mivel a hím folyamatosan hordja számára a táplálékot. A tojások kikelését követő napokban a tojó továbbra is a fészekben marad, melengeti a csupasz fiókákat, átveszi a kakastól a táplálékot és egyesével eteti a fiatalokat. Később ketten hordják az élelmet. A fiókák három-négy hetesen válnak röpképessé, szüleik az üreg elhagyását követően még néhány napig a szabadban is etetik őket. Jó nyárban kétszer is költhet.

A talajon keresgélve, a rövid füvű gyepet, a háztáji veteményesek és a szántók laza talaját kurkászva vadászik férgekből, rovarokból és rovarlárvákból, kisebb részt apró gyíkokból és kisrágcsálókból álló táplálékára. Hosszú, hajlott csőre ideális eszköz a homokos területek, konyhakertek puha talajának felkutatására. Tápigénye városi környezetben szinte megegyezik a fekete rigókéval. A búbosbankát elsősorban a nagyüzemi agrárium tájátalakító hatása és a rovarölő szerek használata fenyegeti.

Az őszi vonulás dandárja hazánkban augusztus-szeptemberre esik. Tavasszal az első példányok már márciusban megérkeznek, de a hazatérés április végéig elhúzódik.

Szaharától délre vonuló fajként veszélyt jelent számára is a mediterráneumot és az arab világot érintő értelmetlen vadászat, illetve a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek. De alkalmazkodóképességének köszönhetően ez a megfogyatkozás jóval kisebb mértékű, mint a legtöbb agrárélőhelyen fészkelő és hosszú távú vonuló madarunknál.

De térjünk vissza a csipkebogyó-érlelő októbervégbe. Hecserliíz! Édesanyámnak volt egy Kézdiről elszármazott, fél szemére vak öreg Rebi néni ismerőse, aki, még amikor a Malinovszkij utcában, a hármas számú általános iskolában laktunk, aminek nagyapám igazgatója volt, hozta november derekán az átpasszírozott nyers hecserliízet. Ha a dércsípte bogyóba beleharapsz, érzed zamatát. Remélem, e sorokét is:

Ha pártalan s nem várja fészek-öl sem,

miért szól még a megtévedt rigó?

 

Tán június sugár-illúziója

remegett át a bíbor lomb felett,

s attól dalol a völgy révült rigója

ilyen évszak-tévesztő éneket.

 

Nem is téved: halkan szól, mintha félne,

köd ül a hangok túlfinom során,

mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,

egy álom-őszben, álom-fuvolán.

 

A hangja nem fog mámorral kitelni,

nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:

amíg a hófelhő jön, énekelni,

mint az a révült, holdkóros rigó.

 

Október végi tökéletlen révületemből Karácsony Benő józansága szólít vissza viaszgyertyák fénye mellé:

„Semmi sem változott, és ne reménykedjünk, semmi sem fog soha megváltozni. Eszméink, akaratunk éppúgy nem fogják tökéletesebbé tenni a világot, mint ahogy a megelőző millió nemzedék sem tette azzá a jelent. Végtelen tévedés azt hinni, hogy a világegyetem és benne minden lény tökéletességre törekszik. Ha ez a törekvés meglett volna, akkor az elmúlt végtelen idő alatt már tökéletessé kellett volna válnia a világnak. De sajnos, nem lett azzá egy örökkévalóság után sem...?

Rá s a többi utód nélkül maradottra is emlékezve, megállok egy pillanatra utamon, az örökkévalóság határán, Istenszéke s a Somostető között, halottak napja küszöbén.

Kelt 2015-ben, a reformáció előnapján