A természet kalendáriuma (CII.)

Este, hazafelé tartva, a bodzafa körül cserebogarak zúgása fogadott. Volt már olyan évem, 1978-ban, hogy a Küküllődombó s Magyarózd közötti határban az apostolok lován haladva kilométernyi úton tövigrágott bokrok erdején haladtunk át. Fürtökben csüngtek az ágakról a cserebogarak a reggeli fényben. De a 2014-es év nem lesz cserebogaras. Magyarázatul Horváth Géza entomológus 1884-ben megjelent írását hívom segítségül. A Rovartani Lapok első számában A cserebogár fejlődése hazánkban című cikkében írta volt:

Valószínű, sőt bizonyos, hogy fennebbi közléseim egyes részletekre nézve, kivált a 3 éves fejlődési cziklusok térbeli elterjedését és határait illetőleg, a további pontos megfigyelések alapján némi módosulást fognak szenvedni; de annyi már most is biztosan megállapított dolognak tekinthető, hogy:

a) A cserebogarak fejlődése majdnem egész Magyarországon három évig tart.

b) A legtöbb vidéken azok az évek a cserebogaras évek, a melyek két utolsó számjegyének összege 3-mal maradék nélkül osztható...

Nagy köszönettel venném, ha Társulatunk tagjai az ez idei tavaszon a cserebogarak megjelenését vidékükön megfigyelni s erről a Társulat titkárságához czimezendő egyszerű levelező-lapon tudósítani szíveskednének. Érdekes volna az ország minél több pontjáról kapni tudósítást nemcsak arról, hogy hol volt az idén sok cserebogár, de arról is, hogy hol volt kevés vagy éppen semmi.

Május közepe. Most kezdenek virágozni a növényvilág arisztokratikus szépségű, alakban, színben, formában legrafináltabb tagjai: az orchideák. Agárkosborok liláskék mezeje a Németkalap alatt, a jeddi dűlőben madársisak bontja virágzatát, kisasszonypapucsok készülnek virítani a segesvári vár fölötti öreg temetőkertben. Bangók szunnyadnak a Szászrégen fölötti Kerekerdő eldugott zugában, s még alszanak a korallgyökerek a Kelemenek gerincén, valahol Nagy Köves alatt. De a faragói tó virágcsodája, a puhafű (Hammarbya palludosa), a világ legkisebb orchideafaja, sajnos már közel negyven éve kihalt Erdélyből.

 

Május, ha sokat dörög, bő esztendő lesz.

 

Dördül az ég, s a megáradt Kis-Küküllőt újra esőcseppek csapta karikák ékítik. Május második fele a zöldárak ideje: a nagy tavasz végi – nyár eleji esőzésekből keletkeznek. Középnagyságú és kisebb folyóinknál a nyár eleji áradások komoly bajt okozhatnak. A széles, gyakran ma már kopár hegyoldalakról annyi víz rohan le egyszerre, amennyit a folyóvizek baj nélkül levezetni nem bírnak. Hozzáadódik a havasok most hirtelen elolvadó hava. A tavaszi nagy árvizekhez képest azonban lassabban s kiszámíthatóan érkezvén, ellene a védekezés is inkább lehetséges. A Küküllő martján az ökörfarkkóró teljes virágzatban ágál, a katángkóró már megsínylette a sok esőt.

 

„Távol erdő. Szürke, bizonytalan erdő ködkoronákkal.

El akar úszni, föl akar szállni, mégis ott marad:

mégis erdő. Közelebb szalad a sík, itt már a zöldbe

folyik a mező, zöld sikogással suhog a fű

Két folt mozog az erdő felé, groteszk, elrajzolt

hosszúkás foltok...”

 

Az 1907. május 17-én Szatmáron született Dsida Jenő Távol erdője ez.

Ugyanezen a napon költözött Köteles Sámuel Nagyenyed  református temetőkertjébe, 1831-ben. 1799-től 1818-ig volt a marosvásárhelyi református kollégium tanára. Tagja volt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságnak, 1830-tól a Magyar Tudós Társaságnak. Őt tekinthetjük a magyar filozófiai szakszókincs megteremtőjének. Jelentős szerepet vállalt az anyanyelvű oktatás bevezetésében, s a gyakorlati, életközeli tanítás kifejlesztésén is sokat dolgozott.

Diákjai rajongtak érte, halála után közadakozásból emelték síremlékét, amelyen a következő felirat áll:

 

„Emlékezetére, hogy szívből tisztelték

Hálás tanítványi könnyek közt emelték.”

 

1786. május 23. a legkülönlegesebb sorsú magyar utazó, Benyovszky Móric halálának napja. A lengyel szabadságharcosról, Madagaszkár királyáról, a sziget szabadságharcának hős áldozatáról kevesen tudják, hogy nevéhez fűződik Kamcsatka első földrajzi, néprajzi s állattani leírása is.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2014-ben, május derekán