A természet kalendáriuma (CCXLVI.)

Március 10. – Ha Ildikó napján fagy, 40 napig lehet fagy – így a népi regula. Sok kockázatot nem vállaló mondás. Fagyosszentekig, május közepéig akár többször is jöhet ránk dér... De most éppen melegedőben van a lég, tavaszt ígér a barkázó mogyoró s a haloványsárga bimbócskáit nap felé emelő sombokor.

Hete revírt foglaló énekesmadarak hajnali dala ébreszt – a város közepén. Biztos jele a tavasz víg kezdetének. A melegedő lég felfalja az utolsó hófoltokat is, s az avar alól kikandikáló zöld fűszálak fölött színesedő ágvégek kottyintják el titkukat: pezsdül bennük az élet.

 

Kedves idő víg kezdete,

Ó gyönyörű kikelet!

Meleg szellőd lehellete

Mérsékli a mord telet.

A föld színét változtatod,

Osztogatsz új életet,

Felengedésre nógatod:

A fagyott természetet.

 

A tavaszban talán éppen mogyoróbokrok valószerűtlenül hosszúra megnyúlt barkái hordozzák első jeleit a megújuló életnek. Induljunk mi is március második dekádjának rég feledett költő, Szentjóbi Szabó László soraival. A magyar jakobinus mozgalom egyik halálra ítélt, majd kegyelemből Kufsteinbe bebörtönzött tagjáról van szó. Neki nem volt szerencséje, mint Kazinczynak. 1795-ben, egyhavi (!) várbörtön után megbetegedett, s meghalt. Ott is temették el, Kufsteinban. Költeményeit Toldy Ferenc adta ki 1865-ben.

A két időpont között sok békés és harcos tavasz feslette szirmait a Somostető bokrainak. Köztük egy forradalom.

Ahogy virág nem nyílik tavasz nélkül,

virág nélkül nem bimbózik tavasz;

most kell, hogy bár egy virágot fakassz, 

s kitörj a telek ördögi köréből.

 

Az erdők összezsúfolt rendjeit

idők, terek fogják még jéggyűrűkbe;

porzód szikrát fog, nyárba menekülve,

és úgy állsz helyt, mint aki nincsen itt.

 

A jéggyűrűből kitör aranyágad.

S ha virágod netán meddővé sápad,

fagyott szűz lesz a hó ravatalán:

 

elsőnek úgy is téged énekellek,

kiben – saját rejtőző képed helyett –

percnyi tavaszt tár fel e szép magány.

 

Tóth István Somfa (Cornus mascula) szonettje a Mentor Könyvkiadónál 1998-ban megjelent Herbárium (Füvészenciklopédia versekben) kötetében látott nyomdafestéket.

Hogy az esztétika tanárát, Tóth Istvánt, latin nyelvű humanista (Alkinoosz kertje) és kortárs francia költők (Jó reggelt, Párizs!) fordítóját mi késztette kötetnyi versben vallani a növények esztétikumáról? Válaszát a kötet Előhangjában így adja meg:

 

Hogyha teljesen érzem vállamon

egyetlen földön fekvő levél sorsát:

legalább olyan súlyos, mint egy ország

ügyét védni egy vészes várfokon.

 

Keltezése: Somostető, 1984. X. 6.

Abban az időben már nem pirkázáshoz való mogyoróvesszőt keresni jártuk a Somostetőt és környékét; öcsém már rég kiszárította geológuskalapácsa somfa nyelét – tudvalevően ellenálló és rugalmas fája a legalkalmasabb volt erre a célra. (Ma már a geológuskalapácsok nyele is más anyagból készül.)

Abban az időben a ritka virágzó sombokrokat csodáltam már éppen erdei sétákhoz érett fiammal, s kislányomnak vittük sombokor virágzó ágát március elején.

 

A nap világára repdes plántáival,

Csendes szelek közt él nyájas fijaival.

Mint egy kicsiny gyermek, aki bölcsőjébe

Feloldatván szökdös anyjának ölébe:

Úgy tesz a szabadult természet tavasszal,

Melly aludván, most van ismét újulással.

A tavasz, e díszes szülő édesanya

Magát gyermekivel szépítni kívánja.

 

– veszem kölcsönbe a szót Bessenyei György Az esztendő négy részeirül című verséből.

Március 10-én, 1916-ban halt meg Budapesten Teleki Samu Afrika-kutató, felfedező. 1881-ben induló politikai pályán ismerkedett meg Rudolf trónörökössel, a Magyar Földrajzi Társaság elnökével. 1886-ban ő ösztönözte, hogy tervezett afrikai szafarija helyett inkább szervezzen expedíciót a Baringo-tótól északra elterülő vidékre. Kutatásainak története közismert. Megbecsültsége máig tartó.

Március 12-én, 1893-ban halt meg a pápua új-guinea-i Stephansortban az enyedi születésű Fenichel Sámuel földrajzkutató, néprajzos. Miközben az adamclisi római vártelepen ásatást végzett, megismerkedett Albert Grubauer német ornitológussal, aki meghívta tervezett új-guineai expedíciójára preparátornak. 1891 végén érkezett Pápua Új-Guineába. Grubauer megbetegedett, visszatért Európába, Fenichelt pedig pénz nélkül magára hagyta. Fenichel felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeummal, ahonnan kapott is annyi támogatást, hogy létét fenntarthassa a távoli szigeten. Természetesen a gyűjtést innentől kezdve már kizárólag a magyar intézmények számára végezte. Madarakon és egyéb gerinces állatokon kívül nagy mennyiségben gyűjtött rovarokat is. Gyűjtésének nagy részét már korábban hazajuttatta, így az MNM-nek mintegy 3000 néprajzi tárgyat küldött, de juttatott belőle a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak is. Ez az anyag máig a nagyenyedi Természettudományi Múzeum féltett kincse. Állattani gyűjtése kb. 25 000 darabot számlált; ez a Nemzeti Múzeum állattárát gyarapította, s a feldolgozók sok új állatfajt írtak le belőle. Amikor halálának híre Budapestre érkezett, a Magyar Tudományos Akadémia 1895. február 9-én tiszteletére emlékülést tartott. Ezen Herman Ottó méltatta tudományos érdemeit és önfeláldozó munkásságát. Kutatómunkáját Bíró Lajos folytatta. Ő örökítette meg sírját egyik fényképén. A kép segítségével Balogh János kutató ökológus akadémikusnak 1971-ben sikerült rátalálnia a sírra. A fából készült fejfát az enyészet már eltüntette, de hamvainak helyét egy, a közelben álló nagy fekete sírkő alapján azonosítani lehetett. Két költő s két földrajzi kutató, négy sors. Mindnégyük öröksége közös kincsünk. Ország ügyét védték hulló falevélként is. Sírjaikon a Kárpát-medencében vagy éppen Új-Guineában zöldülő levél üzen feltámadást.

Március idusán rájuk is emlékezzünk ebben az áradó tavaszi forradalomban.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2017-ben, Ildikó napján