A természet kalendáriuma (CCXCVII.)

Március 8. – március 19. A természeti év ama tucatnyi napja – közelít március második dekádja –, amikor az ember „rászervezte” történelme eseményeit a természet történüléseire. S városunknak kitüntetett helye van ezekben, mint ahogy történetében is előkelő helyet foglal el e hónap krónikája.

Március 8. Egykor hóvirágért jártunk ki a Csereerdő alá vagy a Rókatelep fölé, a jeddi dombok mögé. Ma már ritka vendég – védett növény – a fekete korondi csuporban szobánk asztalán. Az iskolám kertjében van néhány tő, s arról hozok egy-két szálat asszonykámnak.

Egykor? Kinek legelső nőnapi virágomat szedtem, édesanyámnak – rég nem él.

S volt, hogy farkasboroszlán részegítő illatával próbáltam udvarolni – sikertelenül. A nehezen felkutatott s szorongva átadott csokor mindenkinek tetszett, csak aki kapta, nem törődött a nőnapi ajándékozóval. Van annak már negyvenöt éve is talán.

Maradtam hát a hóvirág csodájánál. Vagy gyöngyikét, égszínkék vadjácintot, sárga kakastaréjt, vagy éppen bókoló kakasmandikó kárminos pirosát varázsoltam a Somostetőről jövet, a Németkalap alól, kedveseim kezébe.

S tele feslő bimbók tavaszillatával – hortenziákkal, primulák ezerféle változatával – az emlékezések virágboltja. Váltig állítom, hogy itt, a Kárpát-medencében a szerelmetes tavasz nem a nyugat-európai Valentin-napkor – beh szebben hangzik a Bálint – kezdődik, de március első dekádjának végén, megnyurgult mogyoróbarkák sárga virágporesői alatt, Zoltán nap-környékén.

Kedves volt tanítványom, Tímár Sára népdalénekes és népiének-tanár hívott az a’cappella együttese, a Dalinda nőnapi lemezbemutató koncertjére, egyben lemezbemutatójára, a Fonó Budai Zeneházba. Első Kis-Küküllő menti népdalgyűjtő útját vámosgálfalvi rokonságom igazgatta, s aztán egykori szőkefalvi tanítványaim is kalauzolták gyűjtőútjain.

Március 10. A székely vértanúk napja. A postaréti obeliszk körüli rózsaszín fürtű akácok idén talán még csak nem is mocorogtatják virágbimbóikat. Tél tábornok az idén tovább akar maradni a kelleténél, bepótolni igyekezvén elmaradt decemberi s januári havait.

A székely szabadság napján, 10-én, az Andrássy út fejében, a Hősök terén leszek jómagam is. Tavasz-természeti s társadalmi kikeletváróban.

Március 12. Szent Gergely, a tanárok védőszentjének ünnepe. Keservesen szép napja ez a vásárhelyi magyar középiskoláknak. Jómagam, bolyaisként: református kollégistaként, s református iskolai tanárként is, a bulevárdi katolikus középiskoláért, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumért ejtek szót. Lépcsője fölött tán nem csak szobrára hull a tavasz verőfénye.

A karácsonyolást, vagyis a téli ünnepkört két, kissé későbbi, de egymáshoz hasonló szokás zárja be: a balázsjárás és a gergelyjárás.

Február 3-án, Balázs napján, vagy március 12-én, Gergely napján volt az iskolások ünnepe. A gergelyjárás szokása az elterjedtebb, e nap az iskola téli időszakának befejező napja volt. Ilyenkor a tanulók jelmezesen vonultak fel, és adományokat gyűjtöttek. A Balázs- és Gergely-napi köszöntés néhol biztosított járandósága volt a kántortanítóknak – írja Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvében.

A XVII–XVIII. századból már egy sor latin–magyar keveréknyelvű köszöntő maradt fenn, mert a tanítók és az iskolások gondosan leírták az adománygyűjtő énekeket emlékeztetőül.

Mindkét szokás színjátékos formában ment végbe. A gergelyjárás alkalmából az egyik ügyes fiú Gergely pápát személyesítette meg, mögötte haladtak a püspökök és a katonák. Az iskoláskorba lépő kicsinyeket arra buzdították, hogy lássanak ők is a tanuláshoz. A gergelyjárás legismertebb éneke ma is fennmaradt a nép emlékezetében, ez egyúttal már a tavasz beálltára is utal:

 

Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján,

Régi szokás szerint menjünk Isten szerint iskolába.

Lám a madarak is, hogy szaporodjanak, majd eljönnek…

A szép kikeletkor sok szép énekszóval zengedeznek…

 

Tavaszt köszönt Bessenyei György is. Az esztendőnek négy részeirül március idusát idéző lelkesedésével egy hónap sem ér fel:

 

Ez a természetet bölcsőbe mutatja,

Mellynek kisdedeit játszódva ringatja.

Mosolygással nézi zöldes öltözetét,

Virágokkal fűzi körül nagy kebelét.

A nap világára repdes plántáival,

Csendes szelek közt él nyájas fijaival.

Mint egy kicsiny gyermek, aki bölcsőjébe

Feloldatván szökdös anyjának ölébe:

Úgy tesz a szabadult természet tavasszal,

Melly aludván, most van ismét újulással.

A tavasz, e díszes szülő édesanya

Magát gyermekivel szépítni kívánja.

 

Nagy kedvességgel van kiderült ideje,

Zöld füvekkel borult játékos mezeje.

Virági lobognak kiesült térségén,

Mellynek a csendes szél jár egyenességén.

Szagoskodik széjjel, ajánlja illatját.

Gyémántszínre festi reggeli harmatját.

Virágos zöldségű völgyeket kerekít,

Mellybe igen kedves játékokat indít.

Híves patakokat ereszt az hegyekrül,

Örömöt, mosolygást hoz minden részekrül.

Lágymeleg egére pacsirtákat ereszt,

A zengésre bennek vidám kedvet éleszt.

Ezek a nap alatt csendesen lebegvén,

Mulattatnak mindent szépen énekelvén.

Alattok a szántók fütyörészve járnak,

S iga-marhájokra széjjel kiabálnak.

 

Az erdők zengenek víg madaraikkal,

Csördülnek gallyai futó vadaikkal;

Szép zúgó folyások szaladnak sok helyrül,

Vizek a virágos mezőkön elterül.

Itt a füvek között csak úgy csergedeznek,

Hol a kis madárkák csevegve ferednek.

Az hevült levegőég szüntelen mozog,

Látszik, hogy futkároz s erdők hegyin lobog.

Közte bujdosnak a lengedező szelek,

Szárnyán visznek sok jó virágszagot velek.

Mindenütt élesztik az újult világot.

Hívessé tesznek sok pázsitos árnyékot.

 

Az állatok széjjel fajzani készülnek,

Barlangba rejteznek és fészekre ülnek.

Párjokat keresik széjjel kiabálva,

Hol megfutamodnak, hol hallgatnak állva.

Csupa szerelemmé válik a természet,

Melly a tavaszba olly nyájason tenyészhet.

Látás, hallás, érzés a szívre rohannak,

S a szaglás ízléssel benne csavarognak.

Mindenfelé nevet a sok elevenség,

Valamit láthatsz, mind kies gyönyörűség.

Így mulat a tavasz vidult életünkkel,

Gyengén nyájaskodván érzékeny szívünkkel.

 

E tavaszi zsongás halk visszhangja örök értékű nosztalgiába oldódik Áprily Lajos Tavaszy Sándornak írt honvágyvallomásában, a Veletek vándorolgatokban:

 

Mentek. Üzen az óriás,

az izmos hegyvidék.

Közöttem és közöttetek:

riasztó messziség.

 

S mégis, ha kék vasárnapot

derít az égburok,

hangos turista-csapatok

veletek indulok.

 

Suhogó lábamról a föld

megismer: Erre jársz?

Veletek kóborolgatok,

mint titkos útitárs.

 

Veletek vándorolgatok

kökörcsin-réteken.

Éneketekbe belezúg

szabadság-énekem.

 

Veletek esztenák körül

fenyőágyat vetek,

tüzet vigyázok s csillagot

veletek, veletek.

 

Pihenve is botot szorít

két nyugtalan kezem:

már menni, menni kellene,

utakra éhezem.

 

Hajnali széllel riadó

erdei csapatok,

van-e még új cél, új tető?

én meg nem lankadok.

 

Titeket csorgó csillapít,

mindig szomjazom.

Csak inni, inni – nem tudom

lesz-e még tavaszom.

 

Maholnap zuzmarás az út,

virág sincs, vén vagyok.

S veletek, mindig veletek

csak vándorolgatok.

 

Március 15. Nagyanyám születésnapja. Ürügyén ünnepeltünk. Beh sokunknak vannak hasonló emlékei március idusáról! De a legszebb március 15-ét akkor értem meg, amikor osztályommal vonultam iskolámból a postaréti megemlékezésre 1990-ben, az új osztályom szüleinek védelme alatt. Fiam kezét fogva. Jó lenne az akkori utat végigjárnom unokáimmal – amíg még gyorsan múló időnk engedi. Jómagam idén Kányádi Sándor Tavaszával érkezem kikeletünk legnagyobb ünnepéhez, március idusához.

 

Árad a Küküllő,

elönti a berket;

maguk alá húzzák

lábukat a kertek.

 

Kicsap a medréből

(nem is tud a gátról),

réten méri mélyét

botjával a pásztor.

 

Pipéiket féltőn

gágogják a ludak;

a parti füzek most

a közepén úsznak.

 

Bömböl a Küküllő.

Széle-hossza egy lett.

Fut a nyúl előle,

inal dombnak, hegynek.

 

Hinnéd-e, hogy volna,

ki rámerészkedne?

S fél szárnyával bátran

beleszánt a fecske.

 

Március 19. Másra emlékezünk. A Margit-sziget Bodor-kútjánál is…

Vajha fecskeszárnynyomnyi emlékünk maradna az Időben, városunk végtelen természetbe oltott, véget nem érni akaró történetében.

Ennek óhajával s szálnyi vadjácintbimbóval üzenek. Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018-ban, március 9-én