A természet kalendáriuma (CCLXXX.)

Hatalmas tölgykredenc. Faragott barna fája

vén s mint vénséges arc: nyájasdad és nyugodt.

Ajtaja nyitva van, s körül a félhomályba

mint óbort, ont nehéz, bódító illatot.

 

Csupa avítt kacat van belegyömöszölve,

megsárgult és dohos vászon, gyűrött ruha,

asszonyé, gyermeké, kifakult, régi csipke,

nagyanyák sáljai, díszük: griff-figura.

 

S találni benne még medaillont és levágott

ősz s szőke tincseket, arcmást, szikkadt virágot,

melynek szagát gyümölcs szaga tetézi meg.

 

– Vénséges vén kredenc, mesék tudója: várod,

hogy szólalhass, s szavad súrlódik és zizeg,

ha két nagy és sötét ajtód lassan kitárod.

 

Arthur Rimbaud A kredenc című verse – Tellér Gyula fordításában – mintha november fanyar meséivel üzenne. 126 éve, 1891. november 11-én indult utolsó útjára a költészet legnagyobb kalandora. November kredencének csikorduló ajtaja mesékkel izen a mának, megfontolandókat.

 

„mindannyian ugyanazon a bolygón élünk, és mindannyian a bioszféra részei vagyunk; …az emberiség jövője elválaszthatatlanul összekapcsolódik a globális létfenntartó rendszerek megőrzésével és az élet valamennyi formájának fennmaradásával. Felszólítjuk a világ valamennyi nemzetét arra, ismerjék el annak sürgető szükségességét, hogy a természet- és társadalomtudományokból származó ismereteket az emberi szükségletekre használják fel anélkül, hogy visszaélnének ezekkel az ismeretekkel. A tudománynak az egész emberiséget kell szolgálnia, és biztosítva a természet és a társadalom teljesebb megértését, hozzá kell járulnia egy mindenki számára jobb életminőség és egy egészséges és termékeny környezet biztosításához a jelen és a jövő nemzedékei számára.”

 

E szöveg 1999-ben, az UNESCO az év júniusában Budapesten szervezett Tudomány a huszonegyedik századért: új elkötelezettség című konferenciáján záródokumentumként született. Akkor döntöttek arról is, hogy november 10-ét a tudomány a békéért és a fejlődésért világnapjává nyilvánítják.

November 10-én, 1759-ben, 258 évvel ezelőtt született Az örömhöz szerzője, Friedrich von Schiller is. Gondolatait sokan ismerhetjük, talán éppen Rónai György tolmácsolásában:

 

Gyúlj ki, égi szikra lángja,

szent öröm, te drága, szép!

Bűvkörödbe, ég leánya,

ittas szívünk vágya lép.

Úgy fonjuk szent kötésed,

mit szokásunk szétszabott.

Egy-testvér lesz minden ember,

hol te szárnyad nyugtatod.

Milliók ti, kart a karba!

Gyúljon csók az ajkakon!

Túl a csillagsátoron

él mindnyájunk édesatyja!

 

(…) Ő a rúgó, ő az élet

ösztökéje: az öröm;

tőle, tőle jár a létnek

óraműve bölcs körön;

csíra szárba tőle szökken,

mennynek napja tőle kél;

szférákat hajt mély ködökben,

hova látcső el nem ér. (…)

 

E gondolatok zenei tükrözete Beethoven – már süketen írt – IX. (d-moll) szimfóniájának utolsó tétele, az Örömóda. A klasszikus zene egyik legismertebb alkotása az UNESCO listája szerint a világ emlékezete program része. Majd fél évszázada szöveg nélküli részlete az Eurovízió műsorainak indító zenéje volt, ma az Európai Unió hivatalos  himnusza.

141 éve, 1876. november 10-én született Nagybányán Kazay Endre gyógyszerész, az első magyar nyelvű gyógyszerészeti lexikon szerkesztője. Négykötetes Gyógyszerészi lexikonja 1900-ban jelent meg szülővárosában. Kémiával, csillagászattal, meteorológiával, zeneesztétikával, irodalommal, fizikai eszközök szerkesztésével, címertannal, antropológiával, geológiával, pirotechnikával is foglalkozó polihisztor volt. Cikkei jelentek meg a Gyógyszerészeti Hetilapban, a Gyógyszerészi Közlönyben, a Magyar Chemiai Folyóiratban, az Időjárásban, a Természettudományi Közleményekben.

Napra rá, 11-én már Szent Mártont ünnepeljük. Immár 1700 éve. A nagylelkű katonaszent, Tours püspöke, Kr. u. 317-ben, mások szerint egy évvel hamarabb született Savariában (Szombathely).  

Az advent előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúdlakoma. Az új bornak Márton a bírája, ezen a napon készítik a friss marcipánt is. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz – így a mondás, s bizony ez utóbbinak is igazsága van: „Márton olykor fehér lovon jár.”

 

Ej, ej, garázda tél apó!

Ki ördög hítta kelmedet,

Hogy sz. Mártonnap tájba’ hó

Borítja házi telkemet? 

 

– így dorgálja Arany János 1850. novemberében írt Téli versében tél apót. –

 

(…) De én kemencém oldalán

Csak fumigálom a telet;

Megfér kívül szobám falán!

Ne bántsa ezt a kis helyet. 

 

Most fázok, mert van benne mód

Míg el nem ég félölnyi fám:

Akkor... ha elrontom a szót

És fázom, – nem az én hibám. 

 

12-én emlékezzünk meg arról, hogy 1888-ban olvasta fel Eötvös Loránd a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztályának ülésén a Vizsgálatok a gravitáció jelenségeinek körében című értekezését. Ez volt első közlése a földi nehézségi (gravitációs) erőtér megismerésére, felderítésére vonatkozó kutatásairól. Ezzel a bejelentéssel indította el élete végéig tartó, korszakos jelentőségű kísérleteinek és tanulmányainak sorát. Hadd idézzek azonban most A fizika tanításáról az egyetemen című rektori beszédéből:

 

„Az emberi tudás könyvében bizonyára nincsen fényesebb lap, mint az, a melyre Galilei mechanikája és Newton gravitáczió-elmélete van följegyezve. Ha ezt a lapot elolvassuk, az eredmények nagyszerűségénél, az egész rendszernek részarányos művészi felépítésénél még inkább bámulatra ragad, és még többre tanít az az elfogulatlan ítélet, mely a gondolatmenetnek minden állítását valódi értékében tünteti fel és mely, bár lépten-nyomon tudásunk korlátoltságára int, tudásvágyunknak mégis megnyugvást szerez az által, hogy legalább számot ad arról, mennyire közelítettük meg az igazságot. A természettudományoknak nincsen más ilyen fényes lapjok; vannak ugyan meglepőbb kísérleti eredményei, vakmerőbb következtetései és pontosabb mérései, de nem jött még el a mester, ki azokból olyan egészet tudott volna alkotni, mint a milyen naprendszerünk mechanikája.”

 

Lőrincz József Galilei versciklusának Őszi ars poeticájában olvasom:

 

Az ősz a nyár tüzeit színekre váltja.

Tanulj meg színesen szólni.

Ha szólsz,

Vetkőzz anyaszült igazságra.

 

Légy maga az igazság!

Sose tagadd meg azt!

Földig aláz a szó mindenkit,

Ha nem igaz.

 

A 130 éve, 1887. november 14-én Brassóban született Áprily Lajos November versével fejezem be e heti sétámat:

 

Még fény ölel, remegő sugarak.

De szél jár és levelek hullanak.

El ne seperje innen senki se:

A teraszunk őszi poézise.

 

Hív a pirók. Egyhangú, bús a dal.

November hangja. Vajon hova csal?

Egy mélabús meseországba tán,

ahol ezer pirók süvölt a fán.

 

Hosszúra nyúlt az út, anyám,

sok volt a seb, s a béke késett.

S ma mégis, mégis köszönöm 

világra szülő szenvedésed.

 

Annak reményében, hogy a Márton-napi álom boldogságot hoz egész nagy Magyarország területén, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2017-ben, Márton előtt egy nappal