A leghosszabb nap és a legrövidebb éjszaka. Erdélyben a Nap 66° magasan delel, és 16 órát van a horizont felett. Az Északi-sarkon 23° állandó magasságon körbegörgeti magát az ég karimája felett. Az északi sarkkörön 27 órát van fent az égen: aznap egész nap, és előtte-utána 1,5-1,5 órát. A déli sarkkörön? A Nap középpontja éppen a horizonton gurul körbe, feljebb nem emelkedik. Ez az év egyetlen napja ott, amikor életet adó csillagunk nem kel fel. A Déli-sarkon a téli teljes sötétség középidején tartunk. A Nap 23°-kal a horizont alatt írja égi körét látszólagos pályáján a Föld körül.
Tikkasztó hőség, meddő fellegek,
gyötör megint a néma nyári rém.
Ti irgalmatlan szikkadó egek,
csak egy mennydörgést küldjetek felém!
Áprily Lajos négysorosa a Kánikuláról. Ebből a rekkenőségből az ember vágyik bármilyen hűvösebb helyre. Hófödte csúcsok közé, az örök jég birodalmába.
Képzeletbeli utazásra hívlak, kedves olvasóm. De nem ám az Alpokba, s még csak nem is Grönlandra.
Egyenesen az Antarktiszra, a Föld állandó lakosság nélküli részére.
A déli félteke nyarában – most éppen tél van ott – a hótömeg felülete a napsugarak és a szelek hatására kissé megolvad. A vízcseppek beszivárognak az alsóbb rétegekbe, és ott újra, fagypont alatt, kemény szemekké fagynak, amelyek egymáshoz tapadva sűrű, kemény jegeccé – firnné – állnak össze. A napsugarak évenként néhány hétig újra vizesre simogatják az oromhó felületét, a fagy újólag jégpáncélt fagyaszt a felületen. A felső hórétegek súlya alatt a jeges hótömegek gleccserjéggé préselődnek. S az egykor vízbe oldott gázok számára nincs kiút: apró buborékokba zárja azokat az óriási nyomás. Lassú, évszázadokig, évezredekig tartó folyamat ez. Minél nagyobb tömegű firn képződik, annál nagyobb tömegű lesz a belőle alakuló gleccserjég. E gleccserek pedig lassan, de állandóan csúsznak bele a déli tengerek vizébe.
A partokhoz tapadt jégtömegek néha óriási – Erdélynél többször nagyobb kiterjedésű – jégszigetekké tördelődnek, telente pedig visszatapadnak a kontinentális jégmezőkhöz. Manapság viszont, a globális felmelegedés hatására, a leszakadó jéghegyóriások egyre gyorsabban olvadva elúsznak a melegebb vizek felé, beleolvadnak a sós végtelenségbe.
A Föld szilárd halmazállapotú édesvizének fogyása katasztrofális méreteket kezd ölteni.
57 éve lépett hatályba az Antarktisz-egyezmény, amely mára az emberiség közös örökségévé vált. Az eredeti aláírók az 1957-58-as nemzetközi geofizikai évben aktívan részt vevő 12 ország volt. Még 1959-ben az USA konferenciát szervezett e megállapodás nyélbe ütésére. Rajta kívül Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Norvégia, a Szovjetunió és Új-Zéland vett részt ezen. A tizenkettek több mint 50 antarktiszi kutatóállomást létesítettek a jeges földrészen. 2009 őszéig 47 állam írta alá az egyezményt. Románia 1971-ben, Magyarország 1984-ben csatlakozott.
Az egyezmény kezdetben csupán a tudományos együttműködést szabályozta. Fő célja, hogy a 60. déli szélességtől délre eső minden szárazföldi területet és jégmezőt, az Antarktisz területét az egész emberiség érdekében mindig kizárólag békés célokra használják, és ne váljon nemzetközi viszály helyszínévé vagy tárgyává.
Később az egyezmény kiegészítésekkel bővült. Az 1962-ben megfogalmazott Az antarktiszi állat- és növényvilág megőrzésére irányuló szabályok 1982-ben léptek életbe. Az 1988-as Egyezmény az ásványkincsekkel kapcsolatos tevékenységekről viszont soha nem lépett hatályba.
Az Antarktisz-egyezmény környezetvédelmi jegyzőkönyvét 1991. október 4-én írták alá, és 1998. január 14-én lépett hatályba. Függelékei a tengerszennyezésre, a növény- és állatvilágra, a környezeti hatások felmérésére, a hulladékkezelésre és a védett területekre vonatkoznak. A tudományos kutatás kivételével megtilt mindenfajta ásványi anyagokkal kapcsolatos tevékenységet. Hatodik függelékét – mely a környezeti vészhelyzetekkel kapcsolatos kötelezettségekkel foglalkozik – 2005-ben fogadták el, de még nem lépett hatályba.
Az Antarktisz-egyezmény 1961. június 23-án, Szent Iván napján, a déli félteke telének közepén lépett hatályba.
305 évvel ezelőtt éppen e napon, június 23-án halt meg Gyulafehérváron Rimaszombati Kaposi Juhász Sámuel nyelvtanár, egyházi író, református teológus és csillagász. Tanulmányai végeztével 1681-ben a rimaszombati iskola rektora lett, de még ez évben külföldre indult. 1683-ben a lejdai egyetemre és 1686-ban ismét az utrechtire iratkozott be. Meglátogatott még több, köztük német és angol egyetemet is. 1688-ban tért haza magiszteri és teológiai doktori címmel. Utrechti diák korában, idősebb Csécsi Jánossal együtt, korrektora volt a magyar Bibliának, melyet Amszterdamban Misztótfalusi Kis Miklós adott ki. Leidenben védés nélkül (sine disputatione) ítélték meg neki a teológiai doktori címet. 1688-ban hazatért, és szülővárosából 1689-ben Gyulafehérvárra ment tanárnak, ahová a sárospataki iskolát menekítették.
Miután 24 évig viselte tanári hivatalát, 1713-ban halt meg, a közvélemény szerint megmérgezték. (Csak halála után, 1716 de-cemberében fejeződött be a sárospataki iskola peregrinációja, s érkezett városunkba Zilahi Sebess András és Szatmári Paksi Mihály tanárok vezetésével – hogy itt gyökeret verjen mindmáig – a ma Bolyai Farkas nevét viselő iskola.)
Kaposi sok alkalmi költeményt írt, így Pápai Páriz Ferencnek több műve elé. Megírta saját sírversét is. Természetesen latinul.
Septem visa mihi sunt regna, annique videndis…
Nyersfordításban:
Hét királyság tűnt fel nekem,
hét szolgálati év jóslója,
nevem a hét legismertebb tanár közül való – jelzi:
hét nyelvet és diszciplínát ismertem,
melyeknek oktatója voltam…
Most a Hét Vár (Erdély) a hely,
ahol heten tanítunk,
s ahol hét tudományom nyugszik.
A kuruc–labanc világban, művei a zavaros, háborús idők miatt, hozzájárulván az anyagi szükség is, kéziratban maradtak. Csak kettő jelent meg nyomtatásban” – írja Koncz János A marosvásárhelyi evang. reform. kollégium történetében. Ugyancsak őtőle tudjuk kéziratban maradt műveinek jegyzékét. Benne matematikai, csillagászati és naptárkészítési iratait sorolja fel Koncz: „Ezen kézirati művei a 2-8-ig két példányban vannak meg könyvtárunkban, egy-egy kolligátumban…” A marosvásárhelyi Református Kollégium nagykönyvtáráról van szó, melynek Koncz művének megjelenésekor, 1896-ban s utána egészen 1955-ig az iskola épülete adott otthont. Akkor költözött a dokumentációs könyvtár a Teleki Tékába, ahol 1962-ben Teleki–Bolyai Könyvtár néven a két gyűjteményt egyesítették.
Vajon mikor akad majd, s akad-e valaki, aki három évszázad firnjegének édesvizét felolvasztja ezekről az iratokról, mielőtt a teljes feledés tengersós vizében végleg elolvadnának?
Ilyen természettudomány-történeti firnjégmentő volt Duka Tivadar orvos honvédszázados, a brit hadsereg őrnagya, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. A felvidéki Dukafalván született 1825. június 22-én, s 110 éve, 1908. május 5-én halt meg Angliában. Részt vett az 1848-49-i forradalomban és szabadságharcban. Görgey segédtisztje volt a világosi fegyverletételig. Emigrált, elvégezte Londonban az orvosi egyetemet. 1854-ben Kelet-Indiába ment katonaorvosként. 1855-ben elzarándokolt Dardzsilingbe, Kőrösi Csoma Sándor sírjához, és elkezdte hagyatékának összegyűjtését. 1877-ig szolgált a bengáliai angol hadseregben. Értékes, több ezer Kelet-Indiából származó tárgyból álló anyagot ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a kolozsvári Erdélyi Múzeumnak. 1874-ben Londonban telepedett le, és idejét a Kőrösi Csoma Sándor munkásságáról összegyűjtött anyag feldolgozásának szentelte. 1885-ben adta ki a máig alapműnek számító Life and Works of Alexander Csoma, de Körös, illetve magyarul Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai című könyvét, egyszerre Londonban és Budapesten. Angliával ő ismertette meg Semmelweis Ignác munkásságát is.
Emlékezések olvadó jéghegye.
Rajta állva, maradok kiváló tisztelettel mindazok iránt, akik emlékeznek, emlékezni akarnak és emlékeztetnek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató