A természet kalendáriuma (CCCXI.)

„Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz.”

 

Szervét Mihály e szavakkal védelmezi a gondolat(a) szabadságát, tenyérnyi édenkertjét, az 1975-ben megjelent Csillag a máglyánban. Szerzője 91 éves lenne: Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson.

Június közepén járunk. 

A téli égbolt csillagképei közül – mintha csak Kálvint s Szervétet idézné – már csak az Ikrek két fényes csillaga, Castor és Pollux pislog éppen a nyugati égbolt alján. A horizontba süllyed északnyugaton a Szekeres legfényesebb csillaga, a Capella is. Ha a Medárd után érkező délutáni zápor patyolattisztára mosta az égboltozatot, s újabb felhőfoszlányokat nem kergetett az északi látóhatár fölé, este 9-kor már csak a Perszeusz és a Kassziopeia csillagai pislákolnak ottan. Megtalálásukra csak akkor van esélyünk, ha, mondjuk, valahol a Nyárád s a Kis-Küküllő valamely vízválasztó dombhátán próbáljuk belesóhajtani mindenségvágyunkat a csillagos égbe.

Mint tette azt évszázadok óta számtalan ember – gyermek és felnőtt, egyszerű paraszt és írástudó, magyar vagy román, szász és zsidó, avagy örmény –, ahogy megírta volt Ion Brad A Kis-Küküllő mentén című versében, Kányádi Sándor fordításcsodájában:

 

Hajdan csak a falu volt nékem a hazám,

Kilyéntől a Küküllő-partig.

Húztam a nagy hőségben a kapám,

s a dombok tetejére vágytam mindig.

 

A dombok a gyermekek hegyei, hol

nehéz csillag-fürtök teremnek,

s mint szüretkor, ha mustjuk foly,

álmokkal töltik esténként a lelket.

 

Felettünk a halovány Zsiráf csillagzata. Az Ikrektől délre-délkeletre egymást követik az állatöv csillagképei: a Rák, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg.

Bolygók dolgában is elkényeztet minket a június. A Merkúr az Ikreket látogatja. Fél órával a Nap után nyugszik le. A ragyogó Esthajnalcsillag a Rákban halad előre. A hónap közepén több mint kétórányi időt késve nyugszik le a Nap után. A Mérlegben pedig ott fényesedik a hátráló Jupiter. A folyamatosan keletre vándorló Hold sorra keresi fel őket: 16-án a Vénusz közelében jár, 23-án már a Jupiterrel fog randevúzni.

A déli égbolt alján halványul a Vízikígyó, a Szextáns, a Serleg és a Holló. Fejünk felett az Ökörhajcsár, a Bereniké Haja és a 

Vadászebek fénylik. Az égbolt tetejétől északra a Nagy Göncöl, a Kis Göncöl és a Sárkány hármasa fénylik. Az Ökörhajcsártól keletre a Herkules a zenit felé forduló Északi Koronát öleli körül.

De térjünk vissza a csillagfürtös ég alá.

 

Titkokat rejtett minden mezsgye,

mindenki más és más országot védett.

Pintyek ügyességével bolyongtam be

én az egész környéket.

 

Esőt álmodtam az aszályban,

jégveréskor a napra lestem.

A tövisekben a lábam

nemegyszer véresre sebeztem.

 

A nagyvilágot bolyongom be most,

elérhettem a hegyek kéklő ormát,

de most is az otthoni földdel, ott

kezdődik számomra az ország.

 

– fejezi be vallomását a költő.

Feltekintve az égre, visszaszaladva az időben, még hadd emlékezzünk 1963. június 16-ára. 55 évvel ezelőtt indult a világűrbe az első űrhajós nő, Valentina Tyereskova. A Vosztok-6 fedélzetén három napot töltött a Föld körül. Az első űrhajósnő, miután 48-szor megkerülte bolygónkat, június 19-én landolt. A Szovjetunió hőse és a szovjet hadsereg első, és azóta is egyetlen tábornoknője, egyben a női egyenjogúság szimbóluma lett. 2014. február 7-én, a szocsi téli olimpiai játékok megnyitóünnepségén az olimpiai lobogót Oroszország nyolc köztiszteletben álló személyisége hozta be, egyikük Tyereskova volt.

De visszatérve a Földre újólag, hadd emlékezzünk meg néhány természettudományos évfordulóról.

173 éve, 1845. június 18-án született Alphonse Laveran orvos, a malária elleni gyógyszer felfedezője, illetve az ellene hatásos kininterápia megalapozója.

395 éve, 1623. június 19-én született Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus.

Mechanikus számológépet szerkesztett, megalapozta a projektív geometriát, kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét. Tanulmányozta a folyadékokat és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmát. Megfogalmazta a közlekedőedények fizikai törvényét. Tanulmányozta a gázok nyomásviszonyait, a légnyomásváltozásokat vizsgálva. Híres barométeres kísérlete Torricelli igazát támasztotta alá. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal. A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában.

A nagy hatású filozófus halála után nyolc évvel, az 1670-ban megjelent Pensées 

(Gondolatok) művében bámulatos élességű és távlatú maximákban villantja fel „az ember nagyságát” és az ember nyomorúságát.

 

„Különös valami a kereszténység. Azt parancsolja az embernek, ismerje el hitványságát, sőt utálatosságát, de ugyanakkor megparancsolja neki, hogy igyekezzék Istenhez hasonlatossá lenni. Ha nem ellensúlyozná az egyik a másikat, e felemeltetése szörnyen felfuvalkodottá, e lealacsonyítása iszonyatosan alávalóvá tenné” – írja.

 

174 éve, 1844. június 19-én halt meg Párizsban Étienne Geoffroy Saint-Hilaire természettudós. 21 évesen, 1793-ban választották meg a Jardin des Plantes állattani gyűjteményének igazgatójává, majd állást kapott a Nemzeti Természetrajzi Múzeumban az állattani tanszéken. 1794-től Georges 

Cuvier-vel dolgozott együtt, közös gondolkodásukból öt tudományos mű született. Geoffroyt 1798-ban a Napóleon egyiptomi hadjáratát kísérő tudományos expedíció tagjává nevezték ki. 1807-ben a Tudományos Akadémia tagjává választották. 1809-ben a párizsi egyetem állattanprofesszora lett. Az összehasonlító fejlődéstan egyik megalapozója volt. Összehasonlító bonctani alapon bebizonyította a gerincesek egyes osztályainak egységes felépítését, s ezt a felépítést később megpróbálta az egész állatvilágra kiterjeszteni. Kutatásaival egyik előfutára lett Darwin tanításainak. Ő a teratológiának, a növényszervezettan fejlődési rendellenességekkel foglalkozó ágának megalapozója is. S ő hozta létre az első állatkertet.

163 éve, 1855. június 19-én született Székelyudvarhelyen Issekutz Hugó gyógyszerészdoktor, egyetemi magántanár. Marosvásárhelyen volt gyógyszerészgyakornok. 1881-ben Kolozsvárott gyógyszerészi oklevelet, 1882-ben ugyanott gyógyszerészdoktorátust szerzett. Részt vett a kolozsvári tudományegyetemen a gyógyszerészgyakornoki tanfolyam megszervezésében, s ennek 1914-től vezetője, 1912-től 1915-ben bekövetkezett haláláig a gyógyszerészi intézet igazgatója volt.

99 éve, 1919. június 20-án halt meg Csontváry Kosztka Tivadar gyógyszerész és festő. Tehetséget érezve, otthagyta gyógyszerészi állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Míg külföldi kiállításairól (Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából öntörvényűsége izmus-besorolhatatlanná teszi. 1907-ben megfestett esőverte kopasz libanoni sziklába kapaszkodó fája, a Magányos cédrus mára sokértelmű szimbólumává vált az egész magyar kultúrának.

 

Van benned mélyen egy parányi szikra:

nem látod és nem is tapinthatod,

de több, mint szíved és minden tagod,

erősebb, mint a tenger és a szikla.

 

– teszem ide mankóul a 96 éve, 1922. június 20-án született Jánosházy György Van egy szikra... versét a Mentor Kiadónál 2012-ben megjelent Árnyékvitéz című kötetéből –

 

Pár milliárd év és meghal világod:

egy feneketlen, nagy lyuk elnyeli

a Mindenséget, szépséggel teli

bolygód, a fénylő csillagmiriádot,

nem lesz többé gyönyör, fájdalom, élet,

nem töri át napfény a bús sötétet,

a Semmi lesz megint, az ősi csend,

 

a kicsi szikra küzd csupán az éjjel,

az összeomlott, puszta végtelent

megtölti dallal: verssel és zenével.

 

Csillagok, fügevirágok és cédrusok békéjével, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018-ban, június idusán