Kilencvenkettedik nyelvlecke
A közösen tartott egyetemes imahét közepén aktuális téma ez a marosvásárhelyieknek, és egyben elgondolkoztató is, főleg elhelyezkedésük miatt, mert a jelkép mögött a történelem itteni útja is megjelenik velük együtt. Erdélyben egykor – ha nem is éppen minden településen – a templomok jelentették a főteret, a központot. Az utolsó alsóidecsi szászok egyike nem kis büszkeséggel mesélte nekem a szájhagyomány útján megőrzött falukezdetet: az ideérkezők először kijelölték a templom, a papi lakás, az iskola helyét, s utána a falu körbeépítette házakkal, hogy megvédjék a hitet és szellemet.
Valamikor ugyanúgy alakult e mezőváros (1616 előtt) központja is a várdomb nagy ferences templomával és szegényebb társával, a Szent Miklós egyházzal. A lassan növekedő város a két dombról leköltözött a mai főtérre, ahol épült is két templom: a Keresztelő Szent János római katolikus plébániatemplom és a Kultúrpalota szomszédságában a lutheránusoké. Utóbbit a kommunista városrendezés elköltöztette a főtérről. Jó hír, hogy a múlt héten végre az egykori németváros határában otthonra talált evangélikus-lutheránus templom falára felkerülhetett a reformátorról elnevezett utca táblája. (Az unitárius egyházalapító Dávid Ferenc, a római katolikus püspök, Márton Áron és a görögkeleti Andrei Şaguna utcák után már csak a város egyharmadát jelentő reformátusok püspökéről kellene egy utcát elnevezni.)
Amikor az unitáriusok Marosszentkirály után a városban is egyházközséggé alakultak, és Náznánfalva felől érkezve a Mózes-vallású zsidók is hivatalos polgárjogot nyertek Marosvásárhelyen, a főtér már foglalt volt, így az unitárius templomot a Bolyai tetőn, a zsidók zsinagógáját a Tyúkszer utcából addigra átkeresztelt Iskola utcában kezdték el építeni.
A nemrég lezárult 20. század itt a mi városunkban újfajta templomépítési stratégiát honosított meg: nem a régi szép és értékes főtéri épületek sorába, hanem az azok által közrezárt főtér közepébe építették be bizánci stílusú vagy római utánzatú új templomaikat. Azok pedig így árnyékot vetnek a régi, szép főtér alacsonyabb épületeire, s ezért egyetlen szögből sem tudunk egyszerre gyönyörködni az egymástól nem nagy távolságra lévő Apolló-palota, a Köpeczi–Teleki-ház és a Görög-ház alkotta hármas szépségben.
Elcsépelt igazság: templomaink történelmet hordoznak magukban, s épülésük ideje ittlétünk kitörölhetetlen, dacos dokumentumai, amint a főtér fölötti dombon álló Vártemplom a 16. századi reformációra emlékeztet, a főtéri katolikus templom a 18. századi Marosvásárhely lenyomata, az unitárius és a zsidó egyház a 19. század krónikája, a főtéri két román templom a megpróbáló és szomorú 20. századról mesél. Ma el sem tudom képzelni, milyen lesz egy évszázad múlva Marosvásárhely főtere a régi, az új és a még újabb templomok gyűrűjében.
