2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Szerdán, a reggeli órákban munkagép dolgozott a Vásárhelyt Nyárádkarácsonnal összekötő Bodoni úton. A készülő betonsáncról Ferenczi Györgytől, a nyárádmenti község polgármesterétől érdeklődtünk.
– Nagyobb esőzésekkor a víz rendszerint ellepi a megyei utat, és a házakba, udvarokba is behatol, ezért volt szükség erre a munkálatra – mondta a polgármester. Ami a közlekedésbiztonságot illeti, már korábban is felvetettük, hogy a Hagymásbodontól a marosvásárhelyi tábláig húzódó aszfaltút nagyon keskeny, tehát balesetveszélyes. A községgazda szerint az út keskeny volta éppen a megelőzést szolgálja, a sebesség csökkentésére kellene késztesse a járművezetőket, de ezt sokan nem veszik figyelembe. Mindazonáltal ebben az időszakban csak kisebb koccanások voltak, nagyobb baleset nem történt az említett útszakaszon. 
– A községen áthaladó teherforgalom azonban mindig gond lesz, még akkor is, ha ezt az útszakaszt nemzetközi úttá nyilvánítják, és ennek megfelelően korszerűsítik. Az út két oldalán lévő házak sem úgy épültek, hogy kibírják a  teherautók okozta rezgést,  építésükkor ugyanis legfeljebb öttonás kamionok jártak errefele – vélte a polgármester. Ferenczi György szerint az egyetlen megoldás a teherforgalom elterelése lenne. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 10 órával korábban

Erről jut eszembe 10 órával korábban

Rollernagyi 10 órával korábban

Közönségszolgálat 10 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 10 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 10 órával korábban

Hírek, rendezvények 10 órával korábban

4keréken 10 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató