2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Minap a szerkesztőségben keresett meg Bernád József, az egykor igen sikeres vállalat, a meggyesfalvi téglagyár volt főkönyvelője, aki a téglagyár nyugdíjas tisztviselői baráti körének 15. évfordulós találkozójára hívott meg.

Fotó: Antalfi Imola


Minap a szerkesztőségben keresett meg Bernád József, az egykor igen sikeres vállalat, a meggyesfalvi téglagyár volt főkönyvelője, aki a téglagyár nyugdíjas tisztviselői baráti körének 15. évfordulós találkozójára hívott meg. Legutóbb öt éve vettem részt az ünnepségen, amelyet akkor is a Viena étteremben tartottak, akárcsak most szombaton. Idén kevesebben, csupán 28-an jöttek el a találkozóra, de a hangulat talán még örömtelibb és vidámabb volt, mint 2009-ben. Az egykori munkatársak, barátok családias, meghitt hangulatban töltötték együtt a délutánt, felidézve a téglagyárhoz kötődő emlékeiket, vagy magánéleti vonatkozásban az elmúlt év főbb történéseit osztották meg. 
A megszokott módon, ezúttal is a baráti kör „lelke”, e találkozók főszervezője, Bernád József köszöntőbeszédével, majd ún. osztályfőnöki órával kezdődött a rendezvény. A háziszabálynak megfelelően mindenki röviden elmondta gondolatait, annak a neve pedig, aki két alkalommal „igazolatlanul” hiányzott az évente megrendezett találkozókról, már nem is került említésre – ugyancsak a szabályzat értelmében. Tudniillik Bernád József fontosnak tartja a barátságot összetartó találkozókat, ahol számon tartják egymást, figyelnek egymásra, ahol mindenki megfiatalodik, és a régi emlékeket felidézve a szemek talán kissé jobban csillognak a megszokottnál. 2009-ben Bernád József meglepetésnek szánta, hogy a nyugdíjas tisztviselők mellett meghívta a velük együtt dolgozott fiatal kollégákat; idéni meghívására azonban a legtöbben elfoglaltságra hivatkozva nem jöttek el. Együtt voltak hát az egykori munkatársak, ismét örültek egymásnak, elszökve az unokáktól néhány rövid órára, felidézve téglagyári éveiket. Szinte láttuk, amint a gyárkapun belépő Boca Vasilét Kiss bácsi fogadja, és elirányítja a munkavezetőhöz, vagy amint Bernád Ildikó titkárnőként tesz-vesz az irodában. Pálffy László réges-régi veszekedést idézett fel, és itt kért bocsánatot Marikától, egykori munkatársától; Molnár Ernő ahányszor előtte autóbusszal elhalad, mindig megnézi az ablakot, amely mögött 32 évet dolgozott, abban a gyárban, amelyet immáron csak három fal tart össze. Család, unokák, esetenként dédunokák, betegségek, minden szóba került, szívesen számoltak be a tavaly óta történtekről. Bernád József 37 évet dolgozott a téglagyárban, 18 évesen alkalmazták, Viktor András főkönyvelősége idején, akkor a vállalatnál mintegy 400-an dolgoztak, sokadik fénykorát élte az 1893-ban létesített gyár, amely megérte az államosítást, majd az 1998-as magánosítást, és végleg 2012-ben zárta be kapuit. „Egy életet töltöttem el a vállalatnál, tevékenyen, reményekkel, kitartással, ezekre az évekre most is szeretettel, szívesen gondolok vissza. Segítettük egymást, az idősek a fiatalokat, humánus és összetartó közösség voltunk. Ma már más idők járnak, a mai generáció sajnos másként éli meg a szakmai éveket, könnyebben és gyakrabban vált munkahelyet. A téglagyári szellem már nincs meg a fiatalokban” – mondta Bernád József. A meglepetések idén sem maradtak el: a téglagyári tisztviselők népes családjának szőlőtermesztői elhozták saját készítésű boraikat, Simon Margit és Dénes Elek, Erdős Árpád, Stela Felicia és Bernád József borait versenyre nevezték be, a döntést a legjobbról a Kiss Ildikóból, Pálffy Lászlóból és Molnár Csabából álló zsűrire bízva, ugyanakkor Bernád József mintegy ezer, a téglagyárról, az egykori munkatársak társas kirándulásairól, összejöveteleiről készült fényképekből álló gyűjteményét is láthattuk. Az albumot a szombati rendezvényen Vass Zoltán által készített felvételek bővítik, de a találkozók sorának itt nem szakadt vége, hiszen, amint elhangzott, a „megyünk előre!” lelkes kijelentés hirdeti, jövőre és azután is, minden évben lesz találkozó, amíg csak van kinek megszervezni...

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató