Tegnap beköszöntött a tavasz. Márciuskát küldött egyik ismerősünk a család nőtagjainak. Én valamiért ezeket a márciusi mütyüröket nem kedvelem, de bizonyára a hiba bennem van. Az ablak előtt álló szilvafácska ágai az enyhe februárban megteltek rügyekkel, ami arra utal, hogy a természet soha nem felejtkezik meg önmagáról, hű marad természetéhez, azért önző a Natura.
Ellentét: tegnap is bombázták az ukrán nagyvárosokat. Vagyis az orosz hadsereg, amely lassan nyomul előre – mint a légi felvételeken látszik, végeláthatatlan tank- és gépkocsioszlopokban – az ukrán főváros felé. Ezek Putyin márciuskái, amelyekkel kedveskedni akar az ukrán családanyáknak, lányoknak. Csakhogy azok menekülnek gyermekestül Lengyelország, Magyarország és Románia felé. A férfiak maradnak, vagy visszatérnek európai vendégmunkásságból harcolni.
Különben a tavasz a háborús Ukrajnát sem kerüli el, ui. míg Moszkvában a hőmérő higanyszála általában a mínuszok alá süllyedve vegetál, addig Kijevben már lassan plusz fokok mutatkoznak. Sajnos a hőmérsékletet jelentősen növelik lokálisan a polgári célpontokon és célpontokra (lakóházak, városnegyedek, békés falvak) hulló, felrobbanó lövedékek, amiket az agresszor kilő. Éjszakánként bombázásra kell számítani. A tegnap este is felvisítottak a légvédelmi szirénák, és a lakosság otthon maradó része levonult a metróba. Mint 1940-ben a londoniak. Akkoriban csak Párizsban volt még földalatti. Párizst azonban nem bombázták. Ma már egyre több európai városban van. Igaz, egyelőre és remélhetőleg mindörökre közlekedési célok szolgálatában. És remélhetőleg van ukrán föld alatti mozgalom is, amely a megszállók hátában tevékenykedik, vagy fog a közeljövőben, ha addig a Kreml őrült ura, a Vörös Hadsereg volt főtisztje meg nem hátrál. (Nem valószínű, csupán nemzetközi közóhaj.)
A tegnap tavasz volt a EU közgyűlésén. Élőben közvetítették Zelenszkij beszédét a gyűlésteremben, és a beszéd végén a közgyűlés remélhetőleg valamennyi tagja – a vonakodók és óvatoskodók is – felálltak, úgy tapsolták meg. Hiszik, hogy a szankciók érnek valamit. A putyini Oroszország elszigetelése és elszigeteltsége hatásos lesz. Tél tábornok visszakozik. Dühösen beismeri, mit is? Vereségét, kudarcát vagy megszégyenülését? Talán. Bár az efféle makacs fickóknál nem túl gyakori, nem jellemző. Nem fakad agresszív jelleméből. Odabenn a birodalomban is rügyezik, nő az elégedetlenség, kevesbedik – bár soha el nem tűnik – azok száma, akik hisznek még a moszkvai hivatalos, állami (goszudartszvennij) rádió és tévé, a volt szovjet, de típusában, hangvételében ma is élő propagandának. Az este a BBC egy moszkvai nőt interjúvolt meg, aki rendületlenül állította, hogy kedvenc hadra kelt seregei csak katonai célpontokat akarnak és akartak megsemmisíteni. Hitt a putyini humanizmusban. Az olyan, mint a kannibálok étrendkiegészítője.
A tegnap, a másik közgyűlésben, egy óceánnal odébb, New Yorkban az ENSZ közgyűlésén, amikor a rosszarcú csinovnyik, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszélni kezdett, Moszkva álságos érveit kívánta ismertetni papírról rossz angolsággal, a tagság felkelt, és tüntetően kivonult a teremből. Valószínűleg inkább cigarettára gyújtottak az első sugárúton (First Avenue), a világ békességét ábrázoló szobor tövében. A világ elítéli a háborút. Ezt a háborút. Végre nem egy olyan hadműveleti sorozatot, amit az USA vagy a Nyugat robbantott ki. Holott ennek elítélésében mindig a szovjet-orosz küldött járt az élen. A gyarmati népek fénylő reménye.
Bár ebben nem lehetünk biztosak, mert családokon belül megoszlanak a vélekedések, hitek és attitűdök. Nagymama hitelt ad Putyinnak, holott átélte az orosz megszállást, Sztálint és utódait, apa már nem. A csatlós országok, felvillanyozott értelmiségiek és olyan aggok, akiknél megakadt a tű, és folyton ugyanazt a nótát ismétlik, a rendpártiaknál és diktatúraimádóknál ez éppen fordítva jő le. Ők úgy gondolják, hogy Ukrajna europeizálása, Nyugathoz és a kontinenshez való közeledése, egy másik katonai tömb igenlése váltotta ki szegény Oroszország szegény kicsi izompacsirtájának békésen bombázó, gyilkolászó reakciócskáját. A menekülők csak melléktermékek. Ui. Kijev soha nem érdeklődött, nem kérdezte meg a NATO-tól, amit a gyógyszerreklámok is folyton szajkóznak, a kockázatokat és mellékhatásokat oroszától, gyógyszerészétől. A szovjetizálás Moszkva szerint gyógyír a Nyugat-mániára. (Ámbátor amint egy ősi magyar, 1986-ból származó közmondás tartja: Jobb ma egy Pershing a tanyádon, mint holnap egy ruszki az anyádon.)
Végül akadnak olyan elvakult genealógusok, családfakutatók, akik állítják, hogy megtalálták a leszármazást, a családi vérvonalat Putyin és Raszputyin között. Mindkettő Oroszország anyácska rossz, ártó szelleme. Puty oroszul utat jelent. Putyin valószínűleg a járhatatlan utat. Raszputyin meg a visszatérést.
Egyébként tényleg tavaszodik.
