2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tanúvallomás mint bizonyítási eszköz a polgári perben

Ahogy már említettük, a bizonyítékokra valamint a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényes előírásokat február 15-étől az új polgári eljárási törvénykönyv vette át. Ezek a szabályozások csakis az említett időpont után beiktatott peres ügyekre vonatkoznak.

Ahogy már említettük, a bizonyítékokra valamint a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényes előírásokat február 15-étől az új polgári eljárási törvénykönyv vette át. Ezek a szabályozások csakis az említett időpont után beiktatott peres ügyekre vonatkoznak.

Ezúttal a tanúvallomással való bizonyításra térünk ki, mint bizonyítási eszközre az új polgári eljárási törvénykönyv szerint.

A polgári perben, az okiratok mellett, a tanúk kihallgatása is gyakran használt bizonyítási módszer.

A tanú az a peres felektől eltérő személy, aki az általa észlelt tényekről tesz vallomást a bíróság előtt.

Az első és egyben az egyik legfontosabb szabály az új szabályozás szerint az, hogy – bizonyos kivételekkel – tanú általi bizonyítás csakis akkor lehetséges, ha a bizonyítandó jogügylet nem haladja meg a 250 lejes értéket.

Tanúként csak az a személy hallgatható ki, aki tanúság tevési képességgel rendelkezik. Nem rendelkeznek tanúzási képességgel a következő személyek:

– a felek rokonai, harmadik rokonsági fokig (attól függetlenül, hogy a rokonsági kapcsolat vérbeli vagy házasság révén keletkezett)

– valamelyik fél jelenlegi vagy volt házastársa, jegyese vagy élettársa

– azok a személyek, akik ellenséges vagy érdeken alapuló viszonyban vannak valamelyik peres féllel

– a bírósági tilalom alá helyezett személyek

– akik hamis tanúskodásért el voltak ítélve.

Ezek a tanúzási képességre vonatkozó megszorítások a részrehajlás, valamint az ítélőképesség hiányának vélelmén alapulnak.

A fenti öt helyzet közül az első három esetében az illető személyek mégis tehetnek tanúvallomást, amennyiben a másik fél nem ellenzi azok kihallgatását.

Ugyanakkor bizonyos személyeket a tanúskodás alól mentesítenek. Ezek a következők:

– az ügyvéd, a közjegyző, az orvos és más olyan személyek, akik a törvény szerint hivatásuknál fogva titoktartásra kötelesek

– a bírók, ügyészek és közhivatalnokok (illetve a volt közhivatalnokok) a szolgálati titkokkal kapcsolatosan

– az, aki a tanúvallomás folytán magát vagy családtagjait, házastársát, jegyesét vagy élettársát bűncselekmény elkövetésének vádja alá helyezheti.

A tanú csakis olyan körülményekkel kapcsolatosan hallgatható ki, amelyekről személyesen vagy egy más, meghatározott személytől szerzett tudomást.

A törvénykezés megtartja azt az előírást is, mely szerint tanúvallomással nem bizonyíthatók olyan tények, amelyek bármilyen módon meghaladják azokat a körülményeket, amelyek egy okiratba vannak foglalva. Ilyen jellegű bizonyítás csak akkor fogadható el, ha a megkötött egyezség törvénytelenségnek, a törvény kijátszásának, az akaratnyilvánítás hiányosságának, illetve hibájának bizonyítására irányul. Ugyanakkor a tanúvallomás alkalmazható kétes értelmű egyezség értelmezése érdekében is.

Kivételes módon tanúkkal is bizonyíthatók a peres fél állításai abban az esetben is, ha létezik írott részbizonyíték (egy olyan okirat, amely a peres féltől származik és hihetővé teszi az állítottakat), vagy ha a fél képtelen írott bizonyíték előállítására.

A tanúval való bizonyítás jóváhagyása érdekében a fél köteles a tanú nevét és címét felmutatni. A jóváhagyott tanúk kicserélését csakis a tanú elhalálozása, eltűnése, illetve más alapos okok idézhetik elő.

A tanúk kihallgatása egyenként történik, anélkül, hogy a jóváhagyott tanúk közül más, ki nem hallgatott tanú is a tárgyalóteremben lenne.

A kihallgatás előtt a bíró megkérdezi a tanútól nevét, korát, foglalkozását és lakcímét, a felekkel lévő viszonyának minőségét, valamint hogy nincsen-e valamelyik féllel ellenséges viszonyban. A tanúvallomás előtt a tanú – vallásának függvényében – esküt tesz, illetve kötelezi magát arra, hogy igazat mond. A 14 év alatti tanú nem tesz esküt, de a bíró felhívja a figyelmét, hogy mondjon igazat.

A tanúnak tilos előre megírt válaszokat felolvasnia. Ellenben a bíró engedélyezheti, hogy elnevezéseket, számokat feljegyzésekből olvasson fel.

Fontos tudni azt is, hogy a bűnügyi törvénykönyv előírásai szerint a hamis tanúskodás börtönbüntetéssel büntetendő.

Kérdésekkel vagy hozzáfűznivalókkal forduljanak a szerzőhöz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató