2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tanúként hallgatta ki Korodi Attilát a DNA

  • 2016-08-10 16:44:28

Tanúként hallgatta ki a korrupcióellenes ügyészég (DNA) szerdán Korodi Attilát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőjét, aki 2008-ban a Tăriceanu-kormány környezetvédelmi minisztere volt.
Az RMDSZ-es politikust a befolyással üzérkedés gyanújával házi őrizetbe helyezett Bogdan Olteanu volt házelnök ügyében idézte be a vádhatóság. Olteanut azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban egymillió eurós csúszópénzt kért és kapott Sorin Ovidiu Vântu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe.
A Duna-delta kormányzóját a környezetvédelmi miniszter jelöli – erősítette meg az Agerpres hírügynökségnek kihallgatása után Korodi Attila. Hozzátette: a tisztségviselőt a kormány nevezi ki a szaktárca vezetőjének javaslata alapján. Mint mondta, kihallgatása rövid ideig tartott, az ügyészségen a kinevezési procedúra menetét kellett elmagyaráznia.
Korodi Attila az MTI érdeklődésére telefonon kifejtette: minden koalíciós kormányban a pártok elosztják egymás között a politikai tisztségeket. A Duna-delta kormányzója államtitkári rangú tisztség, amely – a többi politikai tisztséghez hasonlóan – mindig a koalíciós tárgyalások tárgyát képezte – magyarázta. „A delta kormányzói tisztsége a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozott” – jelentette ki az RMDSZ politikusa.
Korodi Attila hozzátette: tudta, hogy Liviu Mihaiu a civil társadalomból jön, dolgozott is már vele, illetve szervezetével, ezért támogatta azt a liberális javaslatot, hogy őt jelölje az illető tisztségre. Az MTI kérdésére, hogy a liberálisok közül ki sugalmazta neki Mihaiu kinevezését, Korodi Attila azt mondta: az a kormányfővel folytatott közvetlen beszélgetés eredménye. A bukaresti sajtó úgy tudja: az ügyben Călin Popescu 
Tăriceanu jelenlegi szenátusi elnök is a gyanúsítottak között szerepel, aki az eset idején miniszterelnök volt, ezt azonban a DNA nem erősítette meg. A vádhatóság csak azt közölte, hogy az állítólagos csúszópénzt egy pártszékházban adták át. Olteanu 2008-ban a PNL tisztségviselője volt, amelynek akkor Tăriceanu volt az elnöke.
A bűnvádi eljárás elindítása után Bodgan Olteanu, aki 2009 óta a Román Nemzeti Bank kormányzóhelyetteseként ténykedett, lemondott a jegybanknál betöltött tisztségéről. A képviselőház házbizottsága tegnap tudomásul vette lemondását, utódját az őszi ülésszakban választja meg a törvényhozás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató