2021. december 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rátekintve egyszerű, kevésbé érdekes szónak tűnik, de belseje sok szív és lélek örömét, bánatát rejti. Öröm találkozni szülőnek gyermekével, testvérnek testvérrel, egymáshoz vonzódó szívnek, no meg rég nem látott barátoknak, egykori osztálytársaknak.


Rátekintve egyszerű, kevésbé érdekes szónak tűnik, de belseje sok szív és lélek örömét, bánatát rejti. Öröm találkozni szülőnek gyermekével, testvérnek testvérrel, egymáshoz vonzódó szívnek, no meg rég nem látott barátoknak, egykori osztálytársaknak.
Ez év augusztusában Székely-véckén is tartottak találkozót. Öröm volt viszontlátni az egykori falubelieket, akiket a sors szele már régebb elröpített itthonról, de szívük ma is a régi, otthonszerető. Él még bennük a jól ismert dal: Idegenben nem úgy van, mint itthon,/ Idegenben másképp fúj a szél,/ Nincsen annál fájdalmasabb érzés,/ Ha az ember idegenben él.
Ezeken a napokon mindannyian át akartak lépni azon a székely kapun, amelyen az „Isten hozott” áll, és igaz szeretettel vár. Sokan éltek a lehetőséggel, hozták tarisznyájukban életük örömét, bánatát. Szép volt a nagy együvé tartozás öröme, a találkozás.
E sokrétű ünnepély egyik kedves eseménye volt a véndiák-találkozó. Viszontlátták egymást azok az egykori osztálytársak, akiknek 1981-ben szólt utoljára iskolájuk csengője. Ekkor csukták be utánuk azt az ajtót, amelyen VIII. osztályt írt.
Most jó érzés volt ismét együtt lenni a volt osztálytársakkal, egykori tanárokkal, tanítókkal. Az osztályfőnöki órán elhangzott egyéni beszámolók a szemekbe csillogó könnycseppeket csaltak. Felelevenedtek a diákcsínyek, közös játékok. 30 év telt el, azóta sokat változtunk. A 26-os létszámú osztálynak, sajnos, csak a fele volt jelen. Görög, német, olasz, spanyol és más tájak munkaadói adják nekik a kenyeret. Itthon a székely búzakalász csak búsan lengedez.
Az elhangzottak szerint osztálytársaink mindenike megállta a helyét a munka mezején. Becsülettel dolgoztak itt, amíg csak lehetett. Fájó, hogy a jelenlegi gazdasági válság, a munkanélküliség sok családban szülő és gyermek bánatának okozója. Egyedüli vigaszuk a remény, jobbra fordul majd sorsuk itthon is.
Az élet homokórája lepergett immár 30 évet. Közben megállt az idő órája néhány, a hivatásukat híven teljesítő nevelők felett. Számukra is jutott e találkozó kedves emlékeiből. Az „örök csend” néhány percével emlékeztek rájuk.
Hála Istennek, összegyűlt még a kis csapat, ha megfogyva is, Rozsonci János vezetésével. Remélni szabad és kell is egy újabb találkozót szülőfalujukban, egykori iskolájuk falai között.
Öröm volt a viszontlátás, fájó az elválás. Az egyik ballagódal kísérjen mindenkit további útjára:
Ne fájjon a búcsúzás,/ Ne sirass, hű barát,/ Még visszajön a véndiák/ Viszontlátásra, hát!/ Viszontlátásra, hát!

Birton Emese-Katalin ny. tanítónő