2020. július 3., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi soros ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek alapján a város csatlakozhat a nagyszebeni központú Romániai Energiavárosok Egyesületéhez.

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi soros ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, amelynek alapján a város csatlakozhat a nagyszebeni központú Romániai Energiavárosok Egyesületéhez. A társulás célja olyan programok támogatása, amelyek a városban lakók életkörülményein javítanak, csökkentik az energiafogyasztást, illetve szorgalmazzák az alternatív, regenerálható források bevezetését, mint a nap- vagy akár a szélenergia.

Az egyesület évi tanácskozását nemrég Brassóban tartották, ezen jelen voltak Marosvásárhely képviselői is. A résztvevők hangsúlyozták: nagyon fontos, hogy minden város kidolgozza a saját rövid és hosszú távú energiagazdálkodási programjait, megfogalmazza energiapolitikáját. Erre azért van szükség, mert az unió támogatja az alternatív források bevezetését. Uniós támogatások is lehívhatók, de csak akkor, ha konkrét tervek, hosszú távú elképzelések léteznek. Az egyesületi tagság azért is jó, mert a különböző városok átadhatják tapasztalataikat e téren, sőt adott esetben akár közös projekteket is készíthetnek. Az egyesület szabályzatának megfelelően csak akkor csatlakozhat egy város, ha a helyi tanács támogatja az energetikai elképzelések kivitelezését. Ennek megfelelően a tanács felhatalmazta Csegzi Sándor alpolgármestert, hogy írja alá a csatlakozási szerződést.

Az alpolgármester lapunknak elmondta, az a hosszú távú cél, hogy mind a magánszemélyek, mind pedig a város energiafogyasztását 50%-kal csökkentsék. Ezzel mind a háztáji gazdaságok, mind a városi költségvetés jelentős pénzösszeget spórol meg. Ez nagyon fontos lépés, hiszen 2013-ig liberalizálják az energiaárakat, fokozatosan kivonják a különböző támogatásokat, így várhatóan megdrágul a földgáz és a villamos energia. Azt kell elérni, hogy a város annyi energiát termeljen, amennyit fogyaszt. A tervek értelemszerűen nemcsak a fűtés és a meleg víz előállítási költségeinek csökkentését célozzák meg, hanem a közlekedésre és a közvilágításra is vonatkoznak. Mint ismeretes, Marosvásárhely a környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett Zöldház program keretében több intézményt fog ellátni napkollektorokkal, amivel hozzájárulnak ezek fűtéséhez és melegvíz-előállításához. Egy másik program, amely már több éve elkezdődött, a városi szeméttelepen a hulladék erjedéséből származó szén-dioxid felhasználása. Azt tervezik, hogy a dán kormány támogatásával olyan berendezést szerelnek fel, amely összegyűjti ezeket a gázokat, amelyek majd kezelést követően több, a távhőrendszerben maradt kövesdombi kazánházban biztosítják a fűtést. A programot az Energomur Rt.-vel kezdték el, az RFV-nek szándékában áll átvenni és megvalósítani a rendszert, amely helyet kapott az unió által támogatott megyei hulladékgazdálkodási mestertervben is – mondta az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy ugyancsak költségvetésen kívüli támogatással cserélik le a világítótesteket a város nagyobb utcáin. A fotovoltaikus – saját energiát termelő – fényérzékelővel ellátott közvilágítási rendszer hosszú távon jelentős villamos áramot takarít meg. Azt is elmondta az alpolgármester, hogy ennek beszerelése igen költséges – a környezetvédelmi minisztérium támogatásának köszönhetően azonban ezt a kiadást „megspórolhatja” a város.

A kezdeményezést a civil szféra is támogatja. Nemrég a Fókusz Öko Központ tartott egy munkatanácskozást Marosvásárhelyen, amelynek a célja az volt, hogy azokkal a helyi közigazgatásban dolgozókkal, tanácsosokkal, akik érdekeltek az energiatakarékos programok kidolgozásában, egy nemzetközi online tanfolyamon ismertessék meg a különböző eljárásokat, amelyekkel energiatakarékosság valósítható meg.

– Ha tudjuk, hogy mit akarunk, időben tervezünk, akkor elsők lehetünk az uniós pályázati kiírásoknál, de ezeket a beruházásokat elsősorban PPP típusú társulással szeretnénk megvalósítani, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat magáncégekkel társulva képzelheti el azt, hogy gyakorlatba ülteti az energetikai terveket – mondta Csegzi Sándor.