2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tájékoztató füzet a nyolcadik osztályok végzőseinek

A megyei tanfelügyelőség honlapján megjelent annak a felmérésnek az eredménye, amely a nyolcadik osztályt végző diákok válasza alapján készült, akik arról nyilatkoztak, hogy melyik iskolában, milyen szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat. 

A megyei tanfelügyelőség honlapján megjelent annak a felmérésnek az eredménye, amely a nyolcadik osztályt végző diákok válasza alapján készült, akik arról nyilatkoztak, hogy melyik iskolában, milyen szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat. A jó nevű középiskolák nem maradnak diákok nélkül – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Ştefan Someşan főtanfelügyelő, majd hozzátette, hogy a szakoktatás iránt kisebb az érdeklődés, de az elért eredményeket követő elosztás alapján több mint valószínű, azok a helyek is betelnek. 
Megyénkben 187 kilencedik osztály indul 142 elméleti középiskolában 3.976 hellyel, 45 szakiskolában 1.260 hellyel. A helyek száma megfelel a végzős tanulók számának – tette hozzá. Bejelentette továbbá, hogy megjelent a VIII. osztályt végzőknek szóló tájékoztató füzet, amely az iskolákat, a helyek számát, a vonatkozó módszertani előírásokat, a vizsgák időpontját, a múlt évi utolsó bejutó általánosát, egyszóval minden fontos információt tartalmaz. A füzetből valamennyi VIII. osztályt vezető pedagógus és minden végzős diák kap. A füzet egyik felében az elméleti középiskolai osztályokba felvételizők számára fontos információk, megfordítva a szakiskolákba készülőknek szánt tájékoztatás olvasható. Bár a füzetnek a román változatát láttuk, feltételezhetően a magyar nyelvű is elkészült.
Hétfőtől elkezdődik a másodikos, negyedikes és hatodikos diákok tudásszintjének a felmérése az európai uniós előírások alapján. Ennek eredményét nem fogják közölni sem a szülőkkel, sem a diákokkal, a felmérés ugyanis oktatáspolitikai célokat szolgál. Újdonság, hogy a tesztlapokat az iskolákban fogják letölteni és kinyomtatni.
Május végén ballagnak a középiskolák végzősei, s amint a főtanfelügyelő hangsúlyozta, arra kérték az iskolákat, hogy különböző időpontokban szervezzék meg a kicsengetési ünnepséget, hogy ne terheljék a városi közlekedést. 
Május 25-29-e között 2009 óta először szervezik meg a tanfelügyelők versenyvizsgáját. Kémia-fizikából felszabadul a hely, mivel a tanfelügyelő nyerte meg a főtanfelügyelő-helyettesi versenyvizsgát, a magyar nyelvvel, ortodox vallással és a romák ügyével foglalkozó tanfelügyelői állásra nincsen jelentkező, így ezeket a helyeket ideiglenesen fogják a következő versenyvizsga időpontjáig betölteni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató