Kezd hasonlítani az utóbbi időben az elnök arra a közéleti játékirányítóra, mely szerepnek a leírása ott áll az alkotmányos hatásköreiben.
Kezd hasonlítani az utóbbi időben az elnök arra a közéleti játékirányítóra, mely szerepnek a leírása ott áll az alkotmányos hatásköreiben. Korábban a bértörvény kapcsán lépett fel, a minap pedig a szocdem pártvezérnek az infláció témakörében tett múlt heti tévényilatkozata margóján mondta, hogy közvetíteni próbál a kérdésben a kormány és a jegybank között. Ám ezzel még sokat nem érünk.
Csak idő kérdése volt, hogy a teleormani bajuszkirály mikor kezd nagy hangú boszorkányvadászatba a pénzromlás miatt, ami a versenyszférában élőket konkrétan zseben vágta, és néhány vékony réteget leszámítva az állam kasszájából keresőknek is több kárt okozott, mint amekkora hasznot jelentett nekik az eddigi béremelés, nem is szólva azokról, akiknek mínuszban nőtt a bérük. Az ő és pártja logikája szerint mindenki hibás rajtuk kívül, akkor is, ha gyakorlatilag már a választások másnapjától mondják különböző elemzők, hogy nem jó irányba tart a kormány gazdaságpolitikája, aminek nemcsak az infláció megugrását köszönhetjük, hanem egy olyan romló gazdasági
helyzetet is, ami hosszú távon tartós és fájdalmas krízist okozhat.
És ezen a helyzeten a világon semmit nem javít, ha a kormány és a jegybank elnöki sugallatra egyeztetni fog az inflációról. Még az sem, ha esetleg a kormány hamut szór a fejére, és bocsánatért fog esedezni, bár ennek elég kicsi az esélye. Másfél év alatt három kormányzati garnitúrát látva már tiszta, hogy ez a csapat az ostobák alaptalan, de törhetetlen önbizalmával masírozik feltartott fejjel a szakadék felé, és az lesz a hibás, amiért nem kotródik el az útjukból. A gond ott van, hogy viszik magukkal az országot is. De az igazi baj az, hogy ha az elnök akkora kaliberű játékos lenne, mint vigyori elődje, és hazaküldené a kormányt, a politikai palettán nem látszik olyan csapat, amelyik egyhamar rendet tudna tenni abban a káoszban, amit a teleormani társulat az adó- és bértörvényekben összehozott. Az ellenzék már szinte futószalagon gyártja az egyik-másik miniszter elleni bizalmatlansági indítványokat, amiket menetrendszerűen leszavaz a többség, de ennél többet nem látunk tőlük. Nemsokára a törvényhozási ciklus felénél tartunk, de a parlamenti pártok nem sok jelét mutatják annak, hogy tudnák, rossz irányba tartunk, és annak még kevésbé, hogy ők képesek lennének ki is kerülni az ország szekerével a szakadékot. Márpedig még bő kétévnyi „haladás” ugyanebbe az irányba nagyon sokba kerülhet hosszabb távon.
