2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A HIV/AIDS elleni küzdelem jelképét, a meghajlított piros szalagot formázták azok a diákok, egyetemi hallgatók, akik részt vettek a december elsejei világnap alkalmából kedden szervezett ünnepi műsorban a marosvásárhelyi színház előcsarnokában.

Fotó: Nagy Tibor


A HIV/AIDS elleni küzdelem jelképét, a meghajlított piros szalagot formázták azok a diákok, egyetemi hallgatók, akik részt vettek a december elsejei világnap alkalmából kedden szervezett ünnepi műsorban a marosvásárhelyi színház előcsarnokában. Kisebb és nagyobb diákok, egyetemi hallgatók zenéltek, énekeltek, óvodás gyermekek táncoltak, és a Benone egyesület önkéntesei egy színdarabot adtak elő, amelyben minden benne volt, amit a betegségről és a betegek kirekesztéséről, lelkiállapotáról tudni érdemes.

A zenés, táncos műsort, amelyet közel 200 fiatal nézett végig, kerekasztal-megbeszélés előzte meg, amelyen a szervező egyesületek, az ADV, a Benone és a ProKarma, amelyeknek a színház volt partnere, azt vitatták meg, hogy miképpen lehetne létrehozni egy segélycsapatot, amely sürgősségi esetekben támogatást tud nyújtani a krízishelyzetben levő fertőzött személynek (szállás, étel, orvosi ellátás). A szervezők nagy örömére a Szociális Ellátási Központ, a város és a megye képviselői is egyetértettek ennek szükségességével, s a tervet támogatja a Vöröskereszt megyei szervezete, a Mentsétek Meg a Gyermekeket Alapítvány és a Kábítószer-ellenes Ügynökség.

A színház előcsarnokában az ADV védett műhelyében készült szép karácsonyi gyertyákat árusították.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató