2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RB Lipcse magyar válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik szerint az volt a Real Madrid 3-2-es legyőzésének a kulcsa, hogy a meccs elejétől arra törekedtek, náluk legyen a labda, és ne címvédő riválisuknál. Mint ismert, a német együttes a Bajnokok Ligája-csoportkör 5. fordulójában múlta felül a spanyol királyi klubot, ezzel élteti továbbjutási esélyét az egyenes kieséses szakaszba.

„Az volt a terv, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy a Real mit tesz majd a labdával, hanem legyen nálunk a játékszer, mert valószínűleg ezek a nagycsapatok sem szeretnek előle futni – mondta az M4 Sportnak a 22. születésnapját éppen a találkozó napján ünneplő középpályás, aki Willi Orbánhoz hasonlóan végigjátszotta kedden este a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában rendezett németországi mérkőzést. – Nem is kívánhattam volna jobbat, és valószínűleg még nem is volt ennél jobb születésnapom. Azért remélem, majd lesz még jobb.”

A lipcsei együttes gyengén kezdte a szezont, így már szeptember elején edzőt váltott, Marco Rose érkezése után pedig fokozatosan lett egyre jobb a teljesítménye, a mostani sorozatban a nyolcadik veretlenül megvívott meccse volt, egyúttal ebben az időszakban a hatodik győzelme. Szoboszlai úgy véli, ebben szerepet játszott többek között az, hogy az új trénernek mindenki bizonyítani akart, s mostanra a csapatnál „minden klappol”.

„Én is úgy mentem bele ebbe, hogy megadatott egy új lehetőség. Én, ugye, ismerem régről, még akkor is, ha Salzburgban fiatalabbként nem olyan volt vele a kapcsolatom, amilyet elképzeltem, de úgy gondolom, mostanra megtaláltuk a közös hangot. Ő bízik bennem, ezt érezteti is velem, és, hála Istennek, ezt meg tudom hálálni neki” – beszélt Roséval való kapcsolatáról a 26-szoros válogatott futballista.

A kezdőkapusát, Gulácsi Pétert súlyos sérülés miatt nélkülöző Lipcse sikerével a második helyre lépett előre csoportjában és az e heti zárókörben, a Sahtar Donyeck elleni idegenbeli összecsapáson már a döntetlen is elég számára a továbbjutáshoz a BL nyolcaddöntőjébe.

Fotó: az RB Lipcse közösségi oldala


AGROVILÁG 17 órával korábban

AGROVILÁG 17 órával korábban

Kötni és belekötni 17 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 17 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 17 órával korábban

Férfilélek 17 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató