2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit légierő

  • 2014-10-21 16:30:24

  • MTI

Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit királyi légierő (RAF), de fegyveresen továbbra sem avatkozik be a szíriai konfliktusba – közölte kedden a brit védelmi miniszter.

Szíria légterében kezd felderítő repüléseket a brit királyi légierő (RAF), de fegyveresen továbbra sem avatkozik be a szíriai konfliktusba – közölte kedden a brit védelmi miniszter.

Michael Fallon írásban tájékoztatta a parlament alsóházát arról, hogy az RAF Reaper típusú, felfegyverezhető drónjai, illetve RC-135 Rivet Joint típusú, elektronikus felderítésre kialakított repülőgépei vesznek majd részt az információgyűjtő bevetésekben.

Fallon nem közölte, hogy e bevetések mikor kezdődnek, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Reaper drónok nem használhatnak fegyvereket Szíria területe felett. A miniszter szerint a felderítő repülések célja a hadszíntéri helyzetfelmérés az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia ellen harcoló koalíciós szövetségesek számára.

Nagy-Britannia a felderítő bevetések engedélyezésével fokozza erőfeszítéseit saját nemzeti érdekeinek védelmére is a Szíriából eredő terrorfenyegetéssel szemben – áll Michael Fallon tájékoztatójában.

Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra, és jelenleg ez az egység vesz részt a dzsihádista milícia iraki állásai elleni légitámadásokban.

A brit légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató