2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Balavásáron hagyományuk van a falunapoknak, ugyanis idén hatodszorra szerveztük meg. Viszont első alkalommal községi szintű a rendezvény.


 

Balavásáron hagyományuk van a falunapoknak, ugyanis idén hatodszorra szerveztük meg. Viszont első alkalommal községi szintű a rendezvény. Több program tevődik egymásra: testvértelepülések találkozója, az épített örökség megtekintése, hagyományaink áttekintése. Igyekeztünk olyan programot kialakítani, hogy minden lakos, illetve minden vendég igénye szerint találja meg a neki tetszőt – nyilatkozta vasárnap délelőtt a Népújságnak Sagyebó István polgármester.

A rendezvénysorozat csütörtökön a testvértelepülések – Kolinec (Csehország), Nemesócsa (Felvidék), Fót, Tápiószentmárton, Somogyvár, Kisbárapáti (Magyarország) – küldötteinek fogadásával kezdődött. Pénteken volt a hivatalos köszöntés és bemutatkozás, amelyen a település jellegzetességeit, illetve a régió jellemzőit ismertették a vendégekkel. Ezt kötetlen beszélgetés követte, délután a térségről tartottak szimpóziumot élménybeszámolókkal, majd megjutalmazták az önkéntes tűzoltókat. Ezzel párhuzamosan gyerekfoglalkozás zajlott a kultúrotthon előtti téren.

Szombaton délelőtt a tordai sóbányába vittél el a vendégeket, délután volt a rendezvénysorozat szabadtéri megnyitója: román és magyar néptánc, népdalénekesek léptek fel, köszöntők hangzottak el, de az operett kedvelőiről sem feledkeztek meg. Késő este pedig könnyűzenével szórakoztatták az érdeklődőket.

Vasárnap délelőtt a község műemlék templomait látogatták meg. – Nemcsak találkozni szeretnénk a partnertelepülésekkel, népszerűsíteni is kívánjuk a községet, hiszen turizmusban is gondolkodunk, és ez egy vonzó pontja lehetne. Erre különösen a csehek nagyon fogékonyak, kifejtették, hogy érdekelné őket a túrázás, szívesen bekpcsolódnának – sorolta a község első embere.

A műemlék templomok közül elsőnek a szentdemeteri, a legrégebbi és legjelentősebb, műemlékként nyilvántartott római katolikus templomot keresték fel, ezt követte a szénaverősi evangélikus templom, amelynek van egy régebbi és egy későbbi, az 1800-as években épült része, majd az egrestői, jó állapotban levő református templomot, külön haranglábbal.

A szentdemeteri katolikus templom a vidék legrégebbi temploma. Egykori feljegyzések és a hagyomány szerint a Lovagos Rendek építették. Szent Demeter a Lovagos Rendek fő patrónusa, a község is innen kapta a nevét. A templom építési évét 1210-re teszik. Történelmi feljegyzések szerint ez is az Árpád-házi királyok korában épült, olvasható a templom bejáratánál elhelyezett márvány emléktáblán.

A szénaverősi evangélikus templomot 1870 és 1873 között, középkori templomának helyére építették, neogótikus stílusban. Nem építettek mellé harangtornyot, a kaputornyot használták erre a célra, amiben találhatók a harangok.

Az egrestői református templom a XII. századból ismert. Szélessége 580 cm, mennyezete fagerendás, és 48 darab, kézzel festett, mértani alakzatú díszítéssel ellátott fatáblából áll.

Délután 5 órától Rákász Gergely orgonaművész látványkoncertjére került sor a kultúrotthonban, ezzel párhuzamosan elkezdődött a szabadtéri főzés, a testvértelepülések hazai hagyományos ételeiket készítették el. – Ezzel is van egy számításunk, ugyanis jövőtől szeretnénk főzőfesztivált szervezni. Rendszeresen eljárunk Tápiószentmártonba a hurkatöltő fesztiválra, Nemesócsára a lecsófőző fesztiválra, illetve Fótra, főzőversenyre. Innen ihletődtünk, hogy mi is rendezzünk egy ilyent – mondta a polgármester.

Délután szabadtéri műsorok voltak népdalénekesek fellépésével, este pedig könnyűzene szórakoztatta a megjelenteket. Sagyebó István szerint hétfőn (ma) kiértékelőt tartanak, elbúcsúznak a vendégektől, és „az élet visszatér a megszokott medrébe”. Kérdésünkre elmondta, hogy 15 ezer euróra pályáztak az Európai Uniónál, a többit önerőből pótolták. Támogatóik közül az Eldi céget emelte ki, amely „faj-súlyosan” támogatta a rendezvénysorozatot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató