Szilágyi Kinga: Búcsú

• 2014-01-24 15:54:30

Sodródó perceimbe érkezel, álló pillanat, varázs- S hiába nem tudom, hogy napszíved melege kit hevít, magányod érzem, magányomba forrva-

 

Hátralépsz –

 

így közelítesz.

 

Sodródó perceimbe érkezel, álló pillanat, varázs-

S hiába nem tudom, hogy napszíved melege kit hevít,

magányod érzem, magányomba forrva-

 

Mintha elszakíthatatlan távolságba gyúlva

 

viselnénk fényeink.

Nincs logikája.

Metszete az éj.

Jupiter kísér Vénuszom felé –

határainkon vánszorgó összetartozás.

Szigorú békével fogadom,

s ha ajtóm elé lépsz,

nyitom-

Amit találsz, rendetlen álmaim

szilánkjai,

áttetsző csodálkozásaim és szobád.

Magas homlokod ívét hordozom.

Madárlátta szendvicsek ízét,

gondos kezeid nyomán.

Pléd melegét erkélyed csendjében,

szőnyegbe ragadt hajszálaidat,

ujjaid helyét a billentyűzeten,

kávéscsésze fülén,

ajkamon.

 

Zöldkockás ingedet,

a pózt, ahogyan felveszed cipőd.

Kéken ragyogó nevetésed botlásaimon.

Feltörhetetlen összetartozásod a mindenséggel.

Így vagy itt –

tiszta kép előttem,

tükör.

 

S ki beléd tekint, arcomra láthat.

Így maradsz örök szépnek, vágynak.

 

Indulj,

 

most már tudod, minden a régi helyén.

Versek őrzik a hitet, hogy igaz vagy

és kicsit enyém.

Szobádon lakat (kulcsa Tiéd).

De a kert: szabad.