Szia Ágnes mesélő képei

Filcből, zuzmóból teremtett világok

Bagoly lakta erdő, tenger parányi hajókkal, szénaboglyás falusi táj, pálmafás dzsungel és még sok más kedves, izgalmas jelenet kel életre Szia Ágnes filcből és egyéb természetes anyagokból, apró kellékekből született képein. 

– Mi indította el ezt az alkotófolyamatot? – kérdezem látogatásom elején.

– Nem egészen új keletű a dolog, hiszen mindig érdekelt a képzőművészet, az általános iskola felső tagozatán, a művészetiben szobrászatból és grafikából különórákra is jártam. Az irodalmat azonban közelebb éreztem magamhoz, és amíg tanítottam, nem is igen volt időm kézműveskedni. Aktív személynek tartom magam, így nyugdíjazás után is folyamatosan kerestem az új kihívásokat, élményeket. Az utazásaimról szóló könyv megírása után hirtelen légüres lett körülöttem a tér. Ekkor jött az ötlet, hogy térjek vissza egykori kedvelt tevékenységemhez. 

Nagyon vonzott az izlandi zuzmóval való kísérletezés, kezdetben főként ezt használtam alapanyagként a munkáimhoz. A kompozíciók összhatását gallyakkal, ágacskákkal, kagylókkal teremtettem meg, sőt, még parafadugó is került némelyikre. Kicsivel később tértem át a filcre, ami egészen más technikát igényel – vágni, varrni is kell –, a zuzmós képekkel közös jellegzetessége a térhatás. 

A háromdimenziós látványteremtéshez hobbiboltokból vásároltam kiegészítőket, a lányomnak készített képen például egy bicikli játszik fontos szerepet, egy másik alkotáson egy kis pad látható, ami számomra a megnyugvás jelképe. Megszületik bennem a téma, amihez aztán sorra jönnek az ötletek, egyik hozza maga után a másikat. Így készült a háziállatos falucskás, az őserdős és a tengerparti kép is. 

Az utazásaimról mindig hozok haza apró emléktárgyakat, ezekből több is látható a kompozícióimon. A vidéki tájban például egy gyűszűnyi korondi kancsót helyeztem el, a budoár jellegű, levendulás munkámon pedig egy Thaiföldön kapott miniatűr fogkrémet is elrejtettem. 

Játékbútorok új élete

Vendéglátóm a legelső, papírból készült művét is megmutatja, egy ötletes épületegyüttest ablakocskákkal – „templom”, „hotel”, „bár”, olvasom a feliratokon –, ami szintén a távoli kalandozások életérzését tükrözi. Számomra az egyik legkedvesebb kompozíció a konyhabútoros, amelyen a nyolcvanas évek egyik jellegzetes – piros-fehér szekrényből, székekből, asztalból álló – játékkészlete dominál. Az alkotó lányáé volt – derül ki hamarosan –, a pincéből hozták fel nemrég jó állapotban néhány más aprósággal – például egy tenyérnyi műanyag kenyérkosárral – együtt. 

– Éppen volt egy nagyobb, mélyített képkeretem, így hamarosan munkához is láttam. Paszulyszemekkel, laskával és gyurmából készített zöldségekkel fokoztam a hatást, majd lefotóztam az alkotást, és „Felújítottam a konyhabútorom” megjegyzéssel feltettem a Facebookra. Voltak, akik elhitték, hogy valóban a saját új bútoraimat látják, mások egyből tudták, miről van szó. Mindenesetre a találgatások elindítottak egy párbeszédet a közösségi oldalon – meséli Szia Ágnes, majd egy igazi szekrényfiókból jókora gallyat vesz elő, amelyre az egyes képekről levehető filcfigurák sorakoztathatók fel. 

Napokon át az alkotásban

– Van-e ennek a munkafolyamatnak egy rituáléja, meghatározott ideje? – kérdezem később. 

– Olyankor szeretek nekifogni, amikor nem csak két óra áll a rendelkezésemre, hanem napokon át alkothatok. Telepakolom a konyhaasztalt a munkaeszközökkel és hozzávalókkal, aztán belemélyülök a munkába, és csak azt sajnálom, mikor beesteledik, és le kell feküdni. 

– Gondolom, sokan megcsodálták már ezeket a különleges képi világokat, és bizonyára kértek is belőlük. 

– Annak idején a saját kedvtelésemre kezdtem kézműveskedni, de hamar rájöttem, hogy ezzel másoknak is örömöt tudok szerezni. Így aztán lassan „elláttam” a baráti körömet is képekkel. Születésnapra és egyéb ünnepi alkalmakra, de egyszerű látogatásra is szívesen viszek a munkáimból, és igyekszem mindig valami személyre szólót ajándékozni. Nemrég például egy kedves volt tanítványom ballagására vittem egy kicsengetés tematikájú kompozíciót, amelyen egy vidám diákfigura is látható, a képről lelógó lábakkal.

– Megrendelők is vannak?

– Többen vásároltak már a képeimből, és a meglévőkből is adok még el, ha van rá igény, mert már annyi munkám felgyűlt, hogy alig van hely az újaknak. Pedig nagy szükségem lenne a térre, mert mióta a hobbim a szenvedélyemmé vált, folyamatosan késztetést érzek az alkotásra. Akit érdekelnek ezek a képek, a Facebookon megtalál.