2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden délelőtt egy marosvásárhelyi kávézóban tartottak sajtótájékoztatót Liviu Pancu színművész és társai, a Segesvári Középkori Fesztivál szervezői. 


Kedden délelőtt egy marosvásárhelyi kávézóban tartottak sajtótájékoztatót Liviu Pancu színművész és társai, a Segesvári Középkori Fesztivál szervezői. A 23. alkalommal sorra kerülő rendezvényt az idén július 23–26. között tartják, és Sergiu Nicolaescunak, a közismert, nemrég elhunyt rendezőnek, politikusnak az emlékének ajánlják. 
A rendezvény egyik fő partnere a játékfilmkészítők országos szervezete, ezért a fesztiválnak igyekeztek új arculatot adni. A műszaki igazgató Dan Gliga, aki korábban a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban dolgozott. Liviu Pancu elmondta, Sergiu Nicolaescu nemzetközi szereposztással, híres művészekkel készített játékfilmet François Villon francia költőről. Az idei fesztivál az ő korát idézi majd. Most is négy színpadon lesznek színházi és zenei előadások, lovagi tornák és bemutatók. A főszínpad ezúttal is a Vár téren lesz, azzal a különbséggel, hogy az előző fesztiváloktól eltérően másfelé nyílik. Ezenkívül lesz majd színpad a Boema cukrászda előtt, a Petőfi Sándor téren, valamint a Sigma téren (a váron kívül, a központhoz közel) és a polgármesteri hivatal mögött, ahol jelenleg Vlad Ţepes szobra áll. A vár tereit az idén úgy rendezik be, hogy egy-egy tér egy-egy középkori mesterségnek adjon otthont: lesz terük a fazekasoknak, rézműveseknek stb., ahol nemcsak termékeket lehet majd vásárolni, hanem élőben is látható lesz, miként dolgoznak a mesterek. 
Liviu Pancu elmondta, az idén megkéstek a szervezéssel, ezért jóval kevesebb lovagi rendet hívtak meg, mint az előző években. A romániai rendeken kívül lesznek még magyarországi és bulgáriai hagyományőrzők is. Továbbra is a színházé és a zenéé lesz a főszerep – mondta a főszervező, aki azt is elárulta, hogy több előadóval, vendéggel még nem egyeztettek, ezért nem véglegesítették a programot. A rendezvényre a belépő 10 lej személyenként, és ezzel egy egész napot el lehet tölteni a várban. Azt is megtudtuk, hogy négy Guinness-rekordot is készülnek megdönteni. A várban felállítanak egy 4 méteres kardot, ezenkívül a segesvári óratoronyból leengedik a világ legnagyobb zászlaját, ami 30 méteres lesz. Ezen természetesen a város és a fesztivál címere látható majd. Ugyanakkor a Sigma téren 20 méter hosszú perecet akarnak készíteni. Ezzel a világrekordok listájára szeretnének kerülni, de egy országos rekordot is készülnek megdönteni, a várban készítik el az ország legnagyobb hagyományos népi maszkját. Már jelentették mindezt a Guinness rekordkönyvet adminisztrálóknak, akiknek a képviselői jelen lesznek a fesztiválon.
Liviu Pancu elmondta, az idei fesztivál költségvetése 350.000 – 400.000 lej között van, és több mint 300 előadót, animátort mozgat meg naponta. A város polgármesteri hivatala 130.000 lejjel járul hozzá a költségekhez. Az idén először a segesvári turisztikai egyesület nem vállalt partnerséget, ennek ellenére néhányan azok közül, akik itt dolgoztak, segítik a szervezést – fejtette ki a fesztivál művészeti igazgatója. 
A fesztivál élőben is követhető majd a http://www.sighisoaramedievala.ro elérhetőségen. A színművész büszkén említette, hogy eddig több mint 3 millió látogatója volt a honlapnak. A részletes programot később hozzák nyilvánosságra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató