2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A súlyos járványhelyzet, az elszabaduló energiaárak és a beköszönő hideg időszak miatt még inkább kiszolgáltatottá válnak az egyedül élő, beteg, idős emberek. Bekopog-e valaki hozzájuk egy jó szóval vagy egy tányér meleg étellel? Van, ahol ismét gondolkodnak ezen a kérdésen.


Sok helyen nagy segítség akár heti egy alkalommal is egy meleg ebéd

 Fotó: Gligor Róbert László / archív



  A Balavásárért Egyesület az elmúlt napokban, a lelki egészség hetén számos kérdést felvetett a helyiek körében, és lehetőség volt választani olyan programot, amelyet az azt vállaló be is tud tartani. Voltak, akik egy mosollyal derítenék fel a magányosokat, gondterhelteket, van, aki a rászorulók megsegítésére gondolt. Ekkor fogalmazta meg Székely Ella, az egyesület programfelelőse azt az ötletet, hogy ajánljanak fel egy meleg ebédet a rászoruló falubelieknek. Ő dr. Gyökössy Endre szavait találta a legmegfelelőbbnek erre: „Vigyük el a szeretet melegét – valakinek! Olyan sokan vannak, akiknek egy morzsa se jutott még az emberi szeretetből sem, s ezért már nem hisznek az Isten szeretetében sem. Már csak keseregni és gyűlölni tudnak. Mi adjunk nekik belőle!” Az egyesület számos programot szervezett minden korosztálynak, de mégis feltette a kérdést: elértek-e mindenkit a szeretetükkel? A válasz nemleges, és amikor ezzel szembesültek, akkor tette meg ezt a felhívást: aki teheti, ajánljon fel egyetlen 16 lejes ebédet egy rászorulónak. 

 A kezdeményezésre egy hét alatt 41 felajánlás érkezett, ezzel két hónapi támogatói programot tudnak lefedni: a jövő héttől kezdődően egyedül élő, idős, rászoruló balavásáriakat látogatnak meg egy ebéddel. Ezt az egyik helyi étteremből rendelik, és az aznapi menüt szállítják ki a célszemélynek. Aki támogatóként felajánlást tett, vagy maga szállíthatja ki az ebédet, vagy helyette másvalaki teszi meg ezt; a járványügyi szabályozások betartása mellett átadják a kapuban vagy leteszik a kapun belül a becsomagolt ételadagot, amely az idősek esetében akár két napra is elegendő lehet. 

 Számos különleges esettel találkoznak nap mint nap: vannak egyedül maradt, idős, magányos, vagy súlyos beteg, vagy éppen fogyatékkal élő emberek, másoknak a gyerekei távolabb élnek, de ha a közelben vagy mellettük is vannak, igen megterhelő az, ha éveken át naponta rendszeresen kell főzni valakire, ezért az ő dolgukat is könnyíteni szeretnék valamelyest. Vannak olyan esetek, ahol nyomorúságosabb körülmények között élőknek vagy valamilyen szenvedély miatt élelmet nélkülöző családba kerülne az ebéd. Hogy elkerüljék a különböző vélemény- és előítélet-nyilvánításokat, az egyesület nem teszi közzé a célszemélyek kilétét, csak az tudja meg az adott nevet, aki az adott napon kiszállítja az ebédadagot. Az adományozók névsorát viszont hamarosan nyilvánosságra hozzák – ígérik.

 Székely Ella igen büszke a falustársaira, és úgy gondolja, az egyesület rengeteg munkájából származó pozitív tapasztalatok miatt sok helyi áll melléjük. Mindenkitől egyetlen ebédfelajánlást vártak és fogadtak el, így ott, ahol többet is adtak volna erre a célra, több családtag jelentkezett be, és örvendetesen fiatalokat is lehet találni a jótevők között. Az ebédek kézbesítése a jövő héten kezdődik el, első nap nyolc személyt keresnek fel, a célszemélyek hetente vagy havonta egy vagy akár két alkalommal is kapnak ebédet, és a kezdeményező úgy látja, hogy már most sikertörténetről lehet beszélni. A program során valószínűleg még szembesülnek szociális esetekkel, és ha újabb felajánlók is kerülnek, szükség esetén igénybe veszik a felajánlásokat. Egyelőre azonban csak két hónapra tervezték a programot. Az egyesületnek decemberben még lesz egy programja, amely ugyancsak az időseket célozza meg – mondta el Székely Ella.

 A járvány kitörése után tavaly számos nagyobb településen megmozdultak az önkormányzatok, civil szervezetek, vagy egyszerűen csak magánszemélyek jelentkeztek, hogy a rászorulóknak, időseknek, betegeknek bevásároljanak, gyógyszert jegyeztessenek vagy váltsanak ki, vagy éppen a háztáji munkában segítsenek. Most, amikor a hatóságok újabb korlátozásokat emlegetnek a lassan katasztrofálissá váló hazai járványhelyzet miatt, a segítség- nyújtás kérdése ismét aktuálissá válik. Erdőszentgyörgy polgármestere a hét folyamán értesítette a közösséget, hogy a művelődési házban létrehozott nappali szocializációs és szabadidős központban három munkatárs is a rászorulók segítségére áll. 

Az idős, beteg, mozgásukban korlátozott vagy otthoni egészségügyi ellátásra szoruló személyek bizalommal fordulhatnak Cociş Júliához (0740-647-412) és Balázs Rolandhoz (0756-875-794), akik egészségügyi asszisztenciával/szolgáltatással, otthoni beteggondozással segítenek ott, ahol erre szükség van, míg Szekeres Anikó (0742-935-167) a mindennapi gondokban (bevásárlás, orvoshoz szállítás, gyógyszerek beszerzése, ügyek intézése, minden egyéb hétköznapi probléma) hivatott segíteni. A szolgáltatások ingyenesek, senkitől nem várnak el ezért anyagi hozzájárulást – közölte Csibi Attila Zoltán polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató