2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hazatérhetett a fedél nélkül maradt család

Két esztendővel ezelőtt romhalmaz, most meleg kicsi „fészek” fogadja a székesi Timár Gyula portája előtt elhaladókat. A Nagyernye községhez tartozó településen 2021 augusztusában vált lakhatatlanná a közel százesztendős ház, amelyben a középkorú férfi értelmileg súlyosan sérült unokaöccsével élt. 

A családi katasztrófa évében, pár hónappal azután, hogy az épület tetőzete beszakadt, Otthontalanul Székesen című riportunkban számoltunk be a bajbajutottakról, akik a helyi református egyházközség imaházában kaptak menedéket. 2023 végén értesültünk arról, hogy sorsuk jóra fordult, múlt pénteken pedig saját szemünkkel láthattuk, mire képes egy maroknyi csapat, amelynek az önzetlen segíteni akarás ad szárnyakat.

Fotók: Nagy Tibor

Amikor Timár Gyula és pártfogoltja, a Down-kóros Bogdan fedél nélkül maradt, Csizmadia Ferenc lelkipásztor tétovázás nélkül adott nekik szállást meghatározatlan időre az egyházközség épületének jól fűthető pincehelyiségében. Gyuláékat a szerencsétlenség bekövetkeztétől a családjával 14 éve Székesen élő Orbán Réka is segítette, mi több, az elmúlt időszakban ő lett a fő mozgatója annak az akciósorozatnak, amelynek eredménye a holland, valamint helyi és környékbeli támogatók keze munkájából született takaros kicsi ház.

Másfél év szélcsend

Hófehér falakon színes tájképek, a fal mellett, derékszögben két jókora, kényelmes ágy, az egyikkel szemben látogatásunk alatt lehúzott hanggal „megy” a tévé, nem messze a készüléktől, a sarokban mosógép, a szoba másik oldalán csinos kis fürdőhelyiségbe nyílik egy ajtó. A szoba közepén strázsáló asztalon üdítő és csokis keksz, az asztal mellett érdekes faragású, fehér szék. Hárman ülnek az ágyon: a családfő és a 35 éves Bogdan, a sérült fiatalember mellett vidám tekintetű fiúcska, Orbán Réka egyik gyermeke, Dani, akit Bogdi szemmel láthatóan nagyon szeret. A vendéglátó szerepét Réka tölti be.

Onnan folytatjuk a történetet, ahol több mint két esztendővel ezelőtt abbamaradt. Akkor a nagyernyei önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó alkalmazottja, Halmi Krisztina tájékoztatott arról, hogy miután megtörtént a baj, a falu összefogott, adománygyűjtést szervezett, és a befolyt összegből megöntötte a romos épület udvarán az új ház alapját, majd felhúzta a falakat. Az ingatlan befedésére már nem futotta a pénzből, bár a községhez tartozó Székelykálból és Iklandról, valamint a polgármesteri hivataltól is érkezett támogatás. 

– A kezdeti lelkesedés alábbhagyott, 2022-ben így nem történt előrelépés a házépítés ügyében – veszi fel a történet fonalát Réka, aki szakképzett gyógypedagógusként igencsak szívén viselte Bogdi és gondozója helyzetét. Étellel és sok egyébbel igyekezett folyamatosan könnyebbé tenni számukra a mindennapokat, például a ruháik mosását is magára vállalta, ugyanakkor bírósági úton kijárta, hogy Bogdant Gyula gyámsága alá helyezzék, ami anyagilag nagy segítséget jelent a kis család számára. (Amint azt annak idején is megírtuk, Gyula lánytestvérének gyermekét kiskorától a nagymama rendezte, ő azonban nyolc éve elhunyt, azóta a nagybácsi gondoskodik az állandó felügyeletet igénylő unokaöcsről.)


Hollandiából az utolsó szög is

– A házépítés folytatása érdekében a tiszteletes úr felvette a kapcsolatot a holland Samaritan segélyszervezettel, amelynek tagjai 2022-ben eljöttek felmérni a terepet. Tavaly júliusban aztán megérkezett egy főleg fiatalokból álló csapat, hozták a munkálatokhoz szükséges nyersanyagot – az utolsó szögig mindent –, és elkezdődött az építkezés. A munkába mi is besegítettünk a gyerekekkel, és a családi, illetve baráti körből, valamint a faluból is többen csatlakoztak. Fiúk, lányok együtt kalapáltak. Tíz napig dolgoztak velünk a holland vendégek, és amikor hazatértek, itt hagytak mindent, amire a továbbiakban szükségünk volt. A csapatunk a szigetelésnek is nekifogott – mesélte Réka, Dani pedig hozzátette, hogy ő a kalákának ezt a részét, azaz „a falak rakását” élvezte a legjobban. 

A hollandok megadták az elkövetkezőkhöz szükséges lendületet – a legalább 10 ezer euró értékű nyersanyag mellett lelkes jelenlétükkel motiválták a helyieket –, így a távozásuk után egyértelmű volt, hogy ami elkezdődött, azt nem lehet abbahagyni. 

– A továbbiakban is találtunk olyan segítőket, akik teljesen ingyen vállaltak különböző munkálatokat. Elsősorban a sáromberki Petra Róbertet emelném ki, aki több mint egy hónapját szentelte az ügynek, elvégezte a belső munkálatokat, beszerelte a vizet, csempézett, tusolót alakított ki a fürdőben. A villanyszerelés tervét és az áram bevezetését Szabó Vári Attila mérnök vállalta el. A folyamatos segítségért Kali-Tövisi Imolának és férjének, Karcsinak, férjemnek, Lehelnek és a gyermekeimnek is köszönettel tartozom. De a sáromberki Bereczki Andrásnak, a sárpataki Petra Istvánnak és a székesi Székely Árpádnak is hálás vagyok a munkájukért – körvonalazta Réka az ügy mellé felsorakozók táborát. 

Épül az új otthon

Fotó: Orbán Réka

„Bogdi”-címkés bútorok

Gyuláék új otthonának szemrevaló bútorzata szintén nagyrészt adományból származik – derült ki a következő percekben. 

– Van a faluban egy úgynevezett holland ház, amelyet a külföldön élő tulajdonosok tavaly eladtak. A berendezést kiárusították, de előtte mindent, amire Gyuláéknak szükségük volt, félretettek a számukra. Az eladásra kínált holmi között így minduntalan feltűnt egy-egy Bogdi címkével ellátott ingóság. Az ágyakat, az asztalt, a széket, a szekrényt, de még a függönyt, a sötétítőt, a paplant és a tányérokat, evőeszközöket is tőlük, a János bácsiként emlegetett Jans van der Vegtől, párjától, Marrytől, azaz Mari nénitől és a lányuktól, Gekkétől kaptuk – tudtuk meg Orbán Rékától.  

– Milyen volt két év után saját otthonukban tölteni az ünnepeket? – kérdeztük Timár Gyulát, aki novemberben költözhetett be az új házba. 

– Nagyon jó érzés volt – nézett ránk a családfő derűs tekintettel, amiben nyoma sem volt a két évvel korábbi fájdalomnak.

– Az angyal mindent elhozott – vette át újra a szót Gyuláék pártfogója. – Igaz, olyan kicsi karácsonyfát nem talált, ami ide befért volna, helyette asztali dísz jelezte a szentestét. A legnagyobb ajándék azonban az a sok jóindulatú, segítőkész ember volt, aki hozzájárult ahhoz, hogy most itt beszélgethessünk. 

A gyámságért járó juttatást a télen meggyűjtik, és tavasszal majd abból szeretnék rendbe tenni az udvart, ahol egy kis teraszt is kialakítanának – tette hozzá Réka.


„Észrevétlenül összenőttünk”

Nemsokára a székesi református lelkipásztor is megérkezik, melegen üdvözli korábbi bentlakóit, akiket feleségével együtt nagyon megkedveltek, hiányoznak is nekik.

– Őszintén szólva volt egy időszak, amikor az anyagi erőforrások hasztalan keresése után feladtam a harcot, lemondtam arról, hogy Gyuláék helyzete rendeződni fog. A Samaritan segélyszervezettel még a kezdetekben felvettem a kapcsolatot, ők pedig arra kértek, hogy számoljuk ki a szükséges összeget. Akkor kicsit elméreteztük magunkat, ráadásul a koronavírus-járvány miatt a hollandoknak is szűkösebbek voltak az anyagi lehetőségeik. Időközben megdrágultak az építőanyagok. Eredetileg két szobát terveztek, és végül ez az egy szoba került annyiba, mint amennyi pár évvel ezelőtt a kettő lett volna. Az, hogy a tavaly nyáron eljöttek a hollandok, és elkészült a tetőzet, az egész folyamatnak adott egy löketet. Közben Gyula gyámsága is elintéződött, ezzel újabb összegek szabadultak fel, amelyeket a munkálatokra lehetett fordítani – foglalta össze a lelkész is az elmúlt időszak történéseit, aztán Gyula fele fordult.

– Észre sem vettük, és összenőttünk. Anélkül, hogy kértük volna, besegített a ház körüli teendőkbe, fát hasogatott, kertet ásott, legeltette a kecskéket, kitakarította a templomot. Úgy gondolom, az olyan élethelyzetek, amilyen a Gyuláéké, megtanítanak jobban odafigyelni a mellettünk lévőkre, és ez nemcsak a segítőre, hanem a segítségre szorultra is igaz. A Jóisten tudja, mit kell tennie, hogy az emberek közeledni kezdjenek egymáshoz – tette hozzá Csizmadia Ferenc, majd a különleges fehér szék láttán megjegyezte, hogy épp olyat látott egyszer egy hollandiai gyülekezetben. 

Elsőnek a lelkipásztor távozik, virrasztásra várják a faluban. Bogdi és Dani a jól kifűtött lakásban maradnak, a családfő és Réka a kapuig kísér. Hófoltos úton távolodunk Timárék vadonatúj, meleg fészkétől, ahol bizakodóbban lehet várni a tavaszt.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató