Szerelmet vallott a székely hegyeknek

A segesvári Gaudeamus Házban április 18-án mutatták be Fülöp Kálmán verseskötetét. Szép számban jöttek helybéli, kis- és nagykendi, sőt marosvásárhelyi érdeklődők is. A szerzőt és az egybegyűlteket a házigazda, Jakabházi Béla magyartanár köszöntötte. 

A költészet rajongójaként Pálhegyi Mária felolvasása hozta közelebb a költő versbeszédét. 

Harmatcsepp a fény porában – ez a címe Fülöp Kálmán 2015-ös kötetének. Doszlop Lídia mutatta be. „Beszédes cím – mondotta. – Magával ragad. Elemzésre, elmélkedésre sarkall. A harmat tisztasága, a porszemcsék. Emberi létünk por mivolta a világegyetemben. Fénnyé válni, fényként élni abban a közegben, ahová Isten teremtett, tisztán, harmatként.”

Fülöp Kálmán költőként későre jelentkezett. A Népújság szerkesztőségéhez küldte verseit 2006-ban. ,,Kérges kezű, de szép szívű és szavú költő” – mondta róla „mentora”, szerkesztője, Bölöni Domokos. Igazmondó, őszinte. 

„…Nem fogom átrendezni életem/ bánthatnak csípős, vad szelek… titkolni/ sem tudom/ ki voltam és vagyok/ vállalom magam.” 

Meghatóan szól szüleiről: „Édesanyám mosolygó,/ tiszta arca,/ édesapám egyenes/ homloka szabott/ ruhát rám tisztát…”

Verseinek üvegharang hangzása áthatja az olvasót, egyszerű dolgokról ír, törli a hamis csillogást, a közönségesség porát, nemes egyszerűséggel tálalja gondolatait. Szülőföld, szülők, ég, föld, szerelem, égi jelenségek, hit, akarat, alázat, napszakok, vallásos ünnepeink, a földművesmunka, az otthon melege, a család, kereszt, víz, tűz – nála nem szokvány, hanem felfedezés. Saját magából is sokat mutat meg, a kötet bővelkedik önvallomásokban. 

Műhelytitok című verse akár költői hitvallása lehetne: „Tűzből csíráznak ki a versek,/ s feltörő lángok nyers haragja/ borzolja hajnalok keresztjét,/ lassan pergő, öreg sötétben/ ölelkeznek a barna esték.// A gondolat áramló hevében/ magamba hullva baktatok…”

Egyik versét a kötetei címlapjához festményei repróit kölcsönző Kedei Zoltán festőművésznek ajánlja: „Súlytalan moha-létem/ morzsákban, tört szavakban/ de elfogadom s/ napjaimba tépem/ mert bennem van/ az apró mozdulatban// az állvány csendjén/ elkészített képben –// harang aprózza/ tompa híradását/ valami készül/ felhőt cibál az este// s nem érdekel/ hogy mit takar a más –// szép naplemente/ homlokomra festve”.

Minden szava jelzi: Fülöp Kálmán megérkezett. Szava szépen cseng. Arany János tiszta eszményének csillogásában maradhat ember, mindig, minden körülményben. 

A szülőföld igézetében él és alkot, eleven seb lelkén a bözödújfalusi tragédia, benne nemzete sorsát félti, és vallomásával biztat a megmaradásra, az itthon maradásra, magyarnak maradni, vállalni és tenni: „A dér porából hajnalok születnek,/ s én ott a parton kutatom a fényt,/ halódó mélyét a ronggyá gyűrt egeknek,/ hallom a felhők szél tépte énekét…//”

Vagyok csak ember, itt az emberek közt,/ becsülöm, ami másnak is becses –/ szerelmet vallok a székely hegyeknek,/ s ha hív a távol, tudom: nem megyek.”

Fülöp Kálmán meghatódva mondott köszönetet a találkozó közönségének, külön köszönte szülőfaluja önkormányzatának az anyagi támogatást. Bejelentette: újabb verseskönyve, a Kőbe vésett pillanat is nyomdakész, majd szép felolvasásában kedves verscsokrot nyújtott át hallgatóinak.

Gál P. Naómi