Szerdán veszi át Theresa May a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól

Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól. 

Cameron hétfő délután a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt tett rövid nyilatkozatában bejelentette, hogy kedden elnököl utolsó kabinetülésén, szerdán még ő vesz részt a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok hetente esedékes alsóházi félóráján, utána pedig a Buckingham-palotába hajtat, ahol hivatalosan felajánlja lemondását II. Erzsébet királynőnek. Hozzátette: e menetrend alapján szerda estig új miniszterelnöke lesz az Egyesült Királyságnak, Theresa May személyében. 

Cameron bejelentésének előzményeként, néhány órával korábban visszalépett a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási kampányának egyik jelöltje, Andrea Leadsom energiaipari államtitkár, így Theresa May maradt az egyetlen jelölt a párt vezetői tisztségére és a miniszterelnöki posztra. 

 

Theresa May, a Brexit miniszterelnöke

Theresa May, az idén 60 esztendős konzervatív politikus nagy valószínűséggel úgy vonul majd be a történelembe, mint a Brexit miniszterelnöke, vagyis az a brit kormányfő, aki kivezeti, vagy legalábbis elkezdi Nagy-Britannia kivezetését az Európai Unióból. 

„Brexit means Brexit” – a Brexit Brexitet jelent, vagyis nincs visszaút a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás után, amelyen a többség a kilépésre szavazott – hangsúlyozza minden nyilvános megszólalásában a belügyminiszterből e héten miniszterelnökké előlépő Theresa May, akinek e kifejezés máris politikai mottójává lett. Hétfőn, amikor véglegessé vált, hogy a távozó David Cameron miniszterelnök után ő lesz a Downing Street új lakója – egyben Nagy-Britannia második női miniszterelnöke Margaret Thatcher után –, a Konzervatív Párt vezetőjeként tett első, rövid nyilatkozatában ezt megtoldotta azzal, hogy „a Brexitet sikerre visszük”. 

Az anglikán lelkészcsaládba született új brit kormányfőre mindazonáltal példátlan feladat vár, hiszen ő lesz az első olyan uniós vezető, aki aktiválja a kilépési folyamatot elindító mechanizmust, vagyis a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. A folyamat valószínűleg Theresa May 2020-ig tartó teljes hivatali megbízatását leköti majd, és jó eséllyel még utódainak is munkát ad. Az 50. cikkely ugyanis kétévi tárgyalási időtávot határoz meg, de szinte konszenzusos elemzői vélemény Londonban, hogy 43 évi tagság után legalább egy évtizedbe telik, mire London és az Európai Unió végleges egyezségre jut az új kapcsolatrendszer mibenlétéről és szabályairól. Ráadásul egyelőre még látótávolságban sincs az 50. cikkely aktiválásának időpontja, Theresa May ugyanis már pártvezetővé választása előtt jelezte, hogy véleménye szerint addig nem szabad aktiválni a kilépési mechanizmust, amíg nem áll össze egyértelműen a brit kormány tárgyalási stratégiája. 

May nem titkolta azt sem, hogy az 50. cikkelyt az idei év vége előtt nem fogja aktiválni. Theresa May a modern brit politikatörténet utóbbi egy évszázadának leghosszabb ideje hivatalban lévő belügyminisztere: 2010-ben, a Konzervatív Párt kormányra kerülése után nevezte ki Cameron a tárca élére, és azóta folyamatosan e tisztségben van, jóllehet a brit belügy korábban hírhedt volt arról, hogy miniszterei sűrűn váltogatták egymást. May az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás kampányában a bennmaradást pártoló táborhoz tartozott. Aktívan viszont nem kampányolt, és közismert arról is, hogy nem lelkes híve a külföldi EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának. Ezt hétfőn is világossá tette, amikor programadó beszédében kijelentette: a szabad munkaerő-beáramlást miniszterelnökként mindenképpen „szabályozni” kívánja. Várhatóan ez lesz az első komoly konfliktusa az Európai Bizottsággal, hiszen London meg akarja őrizni hozzáférését az EU 500 millió fogyasztót jelentő egységes belső piacához, ám ezzel – a jelenlegi uniós szabályok alapján – definíciószerűen együtt jár a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő akadálytalan áramlása. 

Theresa May jól tudja, hogy mekkora az erről szóló tárgyalások gazdasági tétje, hiszen oxfordi diplomájának megszerzése után jó ideig a City pénzügyi szolgáltatási szektorában dolgozott, és éveket töltött a Bank of England – a brit jegybank – alkalmazásában is. Tudja azt is, hogy legalább akkora, ha nem még sokkal nagyobb kihívások előtt áll, mint az első női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, aki 1979-ben költözhetett be a Downing Streetre, és 11 évig volt a kormányfői rezidencia lakója. Thatcher könyörtelen, szenvtelen pragmatizmussal indította el a reménytelenül elavult, állami monopóliumok jellemezte, csőd fenyegette brit gazdaság korszerűsítését, súlyos – nemegyszer véres erőszakba torkolló – konfliktusokat is vállalva az akkor még tízmilliókat mozgósítani képes brit szakszervezeti mozgalommal. Párttársai és sok elemző szerint azonban csendes, de ugyancsak könyörtelen, kitartó pragmatizmusban Theresa May sem marad el első női miniszterelnökelődjétől. 

A Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja, Ken Clarke, aki maga is háromszor indult – mindháromszor sikertelenül – a pártvezetői tisztségért, a minap egy bekapcsolva hagyott tévékamerába mondta bele gyanútlanul, hogy Theresa Mayjel „rohadt nehéz kijönni”. 

May, amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól párttársa – és a belügyminisztérium élén egykori elődje – kijelentéséhez, az alkalmat az Európai Bizottság elnökének szánt előzetes figyelmeztetésre kihasználva csak annyit mondott: „ha van valaki, akinek rohadt nehéz lesz kijönnie velem, az Jean-Claude Juncker”.