2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szerb rendőrök pere kezdődött Belgrádban

  • 2017-02-06 17:19:45

  • MTI

Megkezdődött hétfőn Belgrádban nyolc egykori boszniai szerb rendőr pere, akiket azzal vádolnak, hogy részük volt az 1995 júliusában lezajlott srebrenicai mészárlásban.
Az eljárás megkezdését decemberben elhalasztotta a háborús ügyeket vizsgáló bíróság, a védelem ugyanis szerette volna megtudni, kik az ügy védett tanúi. A tanúk között főleg egykori áldozatok és szemtanúk szerepelnek.
A nyolc vádlott a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának különleges egységébe tartozott, és a civil lakosság kárára elkövetett bűncselekményekkel vádolják őket. Egészen pontosan azzal, hogy 1995. július 14-én egy Srebrenicához közeli raktárban több száz helyi muszlimot gyilkoltak meg. A kravicei raktárban meggyilkoltak közül eddig 1300 civil holttestét azonosították. Az októberi előzetes meghallgatáson a vádlottak mindegyike ártatlannak vallotta magát.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. 
A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató