Szeptember 11. és a tőzsde

• 2011-09-14 09:46:50

• Kósa András

Éppen egy évtizede, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ két tornyába egy-egy személyszállító repülőgép csapódott, s ezzel a nyugati világ pénzügyi központjának szimbolikusan is fontos épülete omlott össze, előrevetítve a világgazdaság megváltozását. 

Éppen egy évtizede, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) két tornyába egy-egy személyszállító repülőgép csapódott (nem sokkal később egy a Pentagont találta el, egy másik pedig az utasok ellenállása miatt lezuhant, mielőtt elérte volna a Fehér Házat), s ezzel a nyugati világ pénzügyi központjának szimbolikusan is fontos épülete omlott össze, előrevetítve a világgazdaság megváltozását. Az amerikai tőzsde épületét azonnal kiürítették, s azon a héten már nem is volt kereskedés a New York-i parketten. Európa vezető részvénypiacai azon a kedden hatalmas eséssel zártak: a német DAX 8,5%-kal, a francia CAC 7,4%-kal, a brit FTSE-100 pedig 5,7%-kal került lejjebb. Esést könyvelhettek el a budapesti (a BUX index 3,9%-ot esett) és bukaresti (a BET index 1,81%-kal került lejjebb) parketten kereskedők is. A következő évben az amerikai tőzsde jelentős mínuszt volt kénytelen elkönyvelni (a Dow Jones 24%-ot, az S&P 500 index 29%-ot esett). Ahogy az várható volt, iparági hatások szempontjából a légitársaságok estek leginkább, de a technológiai (IT) és távközlési szektor is alulteljesítő lett, míg a nem ciklikus fogyasztási javak, az energiaszektor, illetve a gyógyszeripar felülteljesítő volt az indexekhez képest.
A szeptember 11-i terrortámadások után a biztonsági intézkedések világszerte szigorodtak (közben az ellenőrzés oda vezetett, hogy demokratikus értékek kérdőjeleződtek meg, kifejezetten biztonsági okokból), a terrorizmus elleni küzdelem pedig a kormányok egyik jelszavává vált. A védelmi kiadások növekedtek, ráadásul mindezt (az afganisztáni, majd 2003-tól az iraki háborúval egyetemben – amelyeket paradox módon éppen a demokrácia kiterjesztéseként indítottak) többnyire hitelből fedezték, ami az államháztartási hiány növekedéséhez vezetett. 2006-ban havi 8,4 milliárd dollárt költött az Egyesült Államok az iraki háborúra. Tavaly a GDP-arányos amerikai államadósság-rátából mintegy 10%-pontot az afganisztáni és iraki háborúval összefüggő kiadások tettek ki.
Vagyis évtizedes távlatban is hatalmas kihatása volt a 9/11 eseményeinek. S nem fognak itt megállni az ezzel járó költségek, annak ellenére, hogy egy évtizeddel az Al-Kaida támadásai után sikerült likvidálni a terrorhálózat vezetőjét, Oszama bin Ladent. A május eleji rajtaütést a titkosszolgálatok legnagyobb eredményeként könyvelik el, az amerikaiak pedig úgy értékelik, hogy visszavágtak a terroristáknak. A civil társadalom kiépítése, a privatizáció, illetve a jó kormányzás elterjesztése mint demokráciaexport a Közel-Keleten még további dollármilliárdokba kerül, s az eredmény korántsem garantált.
Közben Manhattan, az USA gazdasági fővárosának „újjáépítése” ellenére a gazdasági következmények továbbra is súlyosak, az országon belül is. Közvetlenül a támadásokat megelőző időszakban pukkadt ki a technológiai lufi, így az amerikai gazdaság lejtmenetben volt, amit a repülőgépes támadások tovább erősítettek. Így az amerikai jegybanknak (FED) nem maradt más monetáris lehetősége, mint alapkamat-csökkentéssel élénkíteni a gazdaságot. Évekig 1%-on volt az amerikai alapkamat. Sokak szerint ez az „olcsó pénz” politikája olyan pénzügyi „innovációkat” hozott, amelyek egyenesen vezettek az ingatlanpiaci lufi kialakulásához, ami a 2008 őszén kirobbant globális pénz- és tőkepiaci válságba torkollt.
Természetesen ennyire nem egyszerű a helyzet, hiszen a FED mindenkori leghosszabb ideig regnáló vezére, Alan Greenspan nem nagyon tehetett mást szeptember 11-ét követően, mint csökkenteni a kamatot, a probléma inkább abban keresendő, hogy vajon valóban ilyen sokáig fenn kellett-e tartani az „olcsó pénz” politikáját. Az biztos, hogy a pénzpiacok ekkor már elszabadulni látszottak, viszont az is igaz, hogy az akkori amerikai elnök, George W. Bush több alkalommal is hitet tett amellett, hogy az amerikai álmot abban az értelemben is támogatni kell, hogy mindenki ingatlanhoz jusson, aki csak akarja. (Később ezt az ingatlanhitelezési lázat Kelet-Európában is megtapasztaltuk, bár itt az ingatlantulajdonlás más kulturális alapon áll.) Vagyis a politikusok felelőssége egészen pontosan körvonalazható. Ezek a lépések olyan hitelezési versenyt indítottak el a bankpiacon, ami a másodlagos jelzáloghitelekhez vezetett. Egy-egy ingatlanberuházás finanszírozását a bankok ingatlanalapokon keresztül valósították meg, amibe sok-sok kisbefektető pénzét gyűjtötték össze. Gond akkor lett, amikor a hitelezett nem tudta rendszeresen visszafizetni hiteleit. Az így kialakult – átmenetinek vélt – elmaradásokat továbbadták a bankok, egyféle másodlagos bankrendszert kialakítva. Ezek kezdtek el bedőlni 2007 közepétől – Bear Stearns bukás pillanata –, majd az egész hatalmas gazdasági, társadalmi és politikai válsághoz vezetett, aminek végső kimenetele napjainkban sem látszik.