Szép? Igaz?
Érdemes elgondolkodni: a mai gyerek, fiatal kitől, milyen igazságokat kap? Miről hall, olvas? Az apák egészen biztosan keveset papolnak örökösen rohanó, számítógépen „lógó” csemetéiknek.
„Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz” – írta egykor József Attila. Mondjuk, helyesebb lett volna így fogalmaznia: anyám kezéből édes volt az étel… De ezen immár hasztalanul morfondírozunk. Azon viszont érdemes elgondolkodni: a mai gyerek, fiatal kitől, milyen igazságokat kap? Miről hall, olvas? Az apák egészen biztosan keveset papolnak örökösen rohanó, számítógépen „lógó” csemetéiknek. Marad tehát a világháló jóvoltából és a tévéképernyőről áradó sokféle igazság. Nem irigylem a jelenkori tévéseket. Nem könnyű eligazodni a különböző érdekek által befolyásolt valóság értelmezésében. Viszont ennél valamivel egyszerűbb a szavak, mondatok szépségének a megőrzése, azok csiszolgatása. Erdélyi viszonylatban rendkívül fontos anyanyelvünk minél tökéletesebb használata. A nyelv tisztaságának a megtartásában óriási szerepük van (kellene legyen) a hazai magyar tévécsatornáknak.
Az Erdélyi Magyar Televízió mostanában örvendetesen gazdagítja, színesíti tartalmát. Új rovatok jelentek/jelennek meg, bővül azoknak a helyszíneknek a skálája, ahonnan hírt adnak a különböző rovatok. A nyelvi kivitelezés azonban időnként korántsem tökéletes. Több hónappal ezelőtt egy helyi újságban szóvá tettem: a csatorna kolozsvári tudósítója, a bájos Székely Blanka hírolvasás közben bántóan „énekel”. Azaz gyakran ott is felvitte a hangsúlyt, ahol ezt semmi sem indokolta. Nem feltételezem, hogy soraim hatására változtatott gyökeresen magyartalan stílusán, csupán örömmel konstatálom: ez megtörtént. Igaz, immár a monotónia veszélye áll fenn szövegelőadásában, de ez bocsánatosabb vétség a korábbinál. Most viszont a szorgalmas, értelmes Madaras Melinda hírszerkesztő intonál olyan elemista stílusban, amit jobb iskolákban már a tanító nénik kigyomlálnak a kisgyerekek gyakorlatából. Érdekes, hogy az EMT-nél egymást sűrűn váltogató fiatalemberek közül egyik sem követ el ilyen hangsúlyozási vétségeket.
Ugyanakkor a túl szabados kifejezések használata is néha bántóan megzavarja a híradó befogadását, élvezetét. A sajátos stílust megkövetelő hírműsorokban nincs helye az olyan „ jópofa” szóhasználatnak, mint például: „Ráncfelvarrják az EU-t”. Értem én, hogy mit akart közölni velem a hírszerkesztő, csakhogy ez így erősen bántó megfogalmazás, amely ráadásul a képernyőre feliratozva jelent meg, és napok óta „gazdagítja” az EMT internetes honlapját. Az olyan jasszos, csibészes kifejezések sem valók a híradóba, mint például az, hogy Băsescu fényezi Romániát. Még az átlagosnál lazábban fogalmazó magyar kereskedelmi adók sem engedik meg maguknak, hogy a híradók folyamán csibészkedjenek, kikacsintsanak a kedves nézőre, jelezvén: „tudjuk mi, hogy tudod, miről van szó”. A híradószerkesztőnek pontosan, tömören, egyszerűen, egyértelműen, irodalmi nyelven kell fogalmaznia. Ez kötelező.
Természetesen arra is igencsak ügyelni illik, hogy ne kerüljön a szövegekbe román tükörfordítás. Például az egyetemek esetében az egyes helyek nem fizetésesek (cu plată), hanem költségtérítésesek vagy tandíjkötelesek.
Kár elrontani a gazdagodó, változatos tartalmat ilyen könnyen kijavítható, bántó hibákkal, pongyolaságokkal.
Máthé Éva
