A Szent István csatahajót 100 éve süllyesztették el

Száz éve, 1918. június 10-én süllyesztették el olasz torpedók az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottájának büszkeségét, a Szent István-csatahajót.

A múlt század elején a többi nagyhatalomhoz hasonlóan az Osztrák–Magyar Monarchia is lázas ütemben látott flottájának korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez. Ekkoriban jelentek meg a dreadnought típusú, a korábbiaknál nagyobb, erősebb fegyverzetű és páncélzatú csatahajók, amelyek mellett a korábbi hadihajók elavultnak számítottak. A Monarchia négy ilyen, úgynevezett Tegethoff-osztályú hajó megépítése mellett döntött, az elsőt, a Viribus Unitist (Egyesült erővel, I. Ferenc József jelmondata) 1911-ben bocsátották vízre. Ezt követte a Tegethoff, majd a Prinz Eugen, végül a Magyarországon készült Szent István.

A csatahajó építése nemzeti ügynek számított, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajógyártás legnagyobb vállalkozásának minden mozzanatát, még híradófelvételek is készültek. Az egyik cikk lelkendezve számolt be az eseményekről: „A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez.”

A Siegfried Popper hadmérnök tervei alapján készült óriás gerincét 1912. január 29-én fektették le a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. fiumei telepén. A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egyik fontos szakaszának befejeződését jelentette: a kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni.

A 152 méter hosszú, 27,3 méter széles, 20 ezer tonna vízkiszorítású csatahajót két hajócsavar hajtotta, ezeket 12 Babcock-Wilcox kazán táplálta gőzzel. Az első kémény köré platformot építettek, amely a parancsnoki hídtól egészen a hátsó kéményig tartott, és számos fényszórót helyeztek rá. Gyenge pontja a keresztirányú vízzáró válaszfalak gyengesége és a torpedó-védőkamrák függőleges falának nem megfelelő dőlése volt.

Tűzerejével a maga korában a legnagyobbak közé tartozott, a világon elsőként ennél a hajónál építettek három ágyút egy páncéltoronyba. A Szent István a Skoda cég által szállított 12 db 305 mm-es, 12 db 150 mm-es, 18 db 70 mm-es ágyúval és 4 db 533 mm-es torpedóvető csővel rendelkezett, oldalössztűz alkalmával 5400 kg tömegű gránátot lőtt ki 20 kilométeres távolságra. Állandó személyzete 962 főből, teljes legénysége 1087 főből állt.

Az SMS Szent István (Seiner Majestät Schiff – Őfelsége hajója) 1915. november 17-én állt szolgálatba, a próbajáratok, az ágyúk belövése után egyik gyakorlat a másikat követte. A csatahajó részt vett Póla légvédelmében is, de első (és utolsó) éles bevetésére csak 1918. június 9-én indult. Akkor az osztrák–magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy úgy döntött, feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat. (Ezt egy évvel korábban, ugyancsak Horthy vezetésével egyszer már megkísérelték.) Két kötelék indult útnak, az egyik vezetője a Szent Istvánon Seitz Henrik sorhajókapitány, a másiké a Viribus Unitis zászlóshajón maga Horthy volt. A Szent Istvánt testvérhajója, a Tegethoff, a Velebit romboló és hat torpedónaszád kísérte.

A hajóraj Premuda szigetétől délnyugatra, 14 csomós sebességgel haladt, amikor hajnali fél négykor a Szent Istvánt torpedótalálat érte. A lövéseket két MAS típusú olasz motoros naszád adta le, amelyek ezután elmenekültek. (Erős a gyanú, hogy a hadművelet híre kiszivárgott, de a hajó pusztulásában a tervezési hiányok okozta stabilitási gondok is szerepet játszottak.) A torpedók két kazánházat találtak el, és átszakították a válaszfalat is; a roncson további két ismeretlen eredetű sérülést is azonosítottak. A Tegethoff megpróbálta elvontatni a Szent Istvánt, de a kötél elszakadt, és a hajó a legénység elszánt küzdelme ellenére megtelt vízzel. A mindössze 937 napig csatarendben álló hajó 6 óra 5 perckor felborult, és öt perc alatt elsüllyedt, vele pusztult 4 tiszt és 85 tengerész, köztük 41 magyar. A Szent István volt az első csatahajó, amelyet torpedók süllyesztettek el, a pusztulásáról készült filmet ma Franciaországban őrzik.

A magyar ipar- és hadtörténet kiemelkedő alkotása a nyílt tengeren, 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekszik a hullámsírban. Felkutatására több expedíció is indult, roncsait az 1970-es években jugoszláv búvárok derítették fel. Az elmúlt több mint két évtizedben a hajóroncsot magyar búvárok több alkalommal is átkutatták, de állapota és a kiemelés költségei miatt alig van rá remény, hogy valaha is a felszínre kerüljön.

A Szent István elsüllyedésének 90. évfordulóján, 2008. október 2-án magyar búvárok emléktáblát helyeztek el a csatahajó marad-

ványainál, „A kötelesség előbbre való, mint az élet” jelmondattal. 2014-ben a vízre bocsátás centenáriumáról kiállítással emlékezett a budapesti Közlekedési Múzeum.

Az Országgyűlés 2016. november 8-án egyhangúlag elfogadott határozatában június 10-ét, a Szent István csatahajó elsüllyesztésének napját a Magyar Haditengerészet és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánította. A határozat értelmében tavaly a horvátországi Pólában emlékművet avattak az I. világháborúban elesett magyar haditengerész hősi halottak emlékére. Az idén a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulóján rendezett program-

sorozat részeként a hadtörténeti múzeum több időszaki kiállítást is tervez, megemlékeznek a Szent István csatahajó elsüllyedésének századik évfordulójáról is.