Széllel szemben
Nem hagyhatom, nem tudom szó nélkül hagyni azonban annak a Nyárádnak az elrablását, amely egészséges korában igazi halparadicsom volt, testi és lelki felüdülést adott az erre vágyóknak.
Zavaros a Nyárád, sár-vérét ereszti,
Markolók harapják, nem tud megtisztulni.
Minden völgy-lakója a levét megissza,
Ha elmarták tőlünk, Poklosként jön vissza.
Általam kínrítt, aktualizált változata ez az ismert népdalnak. Persze nem csak a Nyárád, dolgaink sem folynak már normális mederben. Többségükbe tehetetlenségem okán már beletörődtem. Nem hagyhatom, nem tudom szó nélkül hagyni azonban annak a Nyárádnak az elrablását, amely egészséges korában igazi halparadicsom volt, testi és lelki felüdülést adott az erre vágyóknak. Amíg egészséges volt. De már rég betegeskedik, és a mostani mederszabályozási akcióval a vízügyiek munkagépei a sírját ássák. Trapéz alakú, leegyenesített mederbe kényszerítik, szaggatják, tépik a partját, földestől, fástól, és bár nemrég fogtak hozzá, a régi tájra nem lehet ráismerni. A Nyárád „megrendszabályozását” a vízügy már régebb kezdte a Nyárádszereda és Jobbágyfalva közötti gát megépítésével, mostani munkájuk után már csak az eredményt nézhetjük, és megnézhetjük magunkat is. A következő lépés a Nyárád teljes kiiktatása lenne, nem csodálkoznék, ha erre is kerülne pénzalap.
Bár a beavatkozást a vízügy állítólag, a lakosság érdekében teszi, meg sem kérdezett minket. Valahol tőlünk távol ezt valaki kitalálta (mert tőlünk távol állna ilyesmit kitalálni), a vízügy pedig süketen, vakon átgázol a vízpart és a lakosság ellenkezésén, megmutatva, hogy hol az erő. Ők munkájuk végeztével elmennek, mi pedig itt maradunk egy posványosodó folyómaradvánnyal. Ezt normális helyzetnek tekinteni a legnagyobb jóindulattal sem lehet, bármilyen magyarázat végső soron csak magyarázkodás.
Az sem utolsó szempont, hogy a környezetnek, a természetnek okozott kár mellett mi lesz azokkal a gazdákkal, akiknek a földjét megcsonkítják a munkálatok folyamán? Olyan kártalanítást kapnak, amilyent az 1948-as államosítás miatt kellett volna kapni? Például erre nincs kellő pénzalap, bár a források különböznek.
Az okozott kárt az árvíz elleni védekezéssel magyarázni hamis. Igaz ugyan, hogy a víztározó gát megépítése után nem volt árvíz, de csak amiatt, hogy nem volt például az 1970-es, ’75-ös árvizeket okozó mértékű eső. Biztosra vehető, hogy egy hasonlóan szélsőséges esős idő után a gát és a csatornában futtatott víz ellenére, vagyis az előbbin át és az utóbbi mellett meglesz az árvíz. Isten őrizzen, hogy a gát akkor elszakadjon, mert az katasztrofális lenne. A gát fölötti kényszerű iszaptakarítások miatti károk mellett már csak ezen kockázat miatt sem lett volna szabad megépíteni a gátat. A bajokat sokszor tünetileg kezeljük, ahelyett hogy az okokat orvosolnánk.
A természetbeni beavatkozásaink nélkül ritkábbak lennének árvizeink és például betegségeink is. A gazdasági és egyéb érdekek kerékvágásából nem sikerül kitörni. Az egész helyzet engem egy vesztésre álló sakkpartira emlékeztet. Még nem vesztettünk ugyan, de érezzük, hogy rosszul áll a szénánk. És egyre rosszabbul. Minden tőlünk telhetőt megpróbálunk, hogy az egyensúlyt helyrebillentsük, néha dicséretes leleményességgel. De hiába, a hurok egyre szorul. Rémülten döbbenünk rá, hogy a vesztést nem tudjuk megúszni, hisz a tábla túlsó oldalán egy félelmetesen pontos játékos van, aki mindig azt lépi, amit kell: maga a Természet.
De a visszavágóra már nem biztos, hogy fel tudjuk rakni a figuráinkat.
Elek Ede, Nyárádszereda
