A szelencétől a konténerlakásig

Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy mit jelent az otthon. A helyet, ahol megszülettünk, ahova életútjaink után visszatérhetünk megpihenni, erőt meríteni? Lehet ez ország, város, vagy csupán a négy fal által behatárolt tér, amit megtöltünk lélektartalommal, emberöltőnyi emléktárgyakkal, amelyek állomásainkat jelzik. Van, aki palotát épít, más kuckót rak vagy elhagyott helyiségekbe húzódik egy szál rongynyi vagyonnal arra a rövid kis időre, amely megadatik. Ennyi. Történészek, társadalomkutatók, néprajzosok, pszichológusok elméletek tömkelegét fogalmazták meg az idők során erről a kérdésről. Mégsincs konkrét recept, két egyforma otthon a szó szoros értelmében. Vannak viszonyítási alapok, kultúrtörténeti relikviák, divathullámok, amelyek nyomot hagynak egy ideig, aztán kiürülnek, megfoghatatlanná válnak. Nincs rá recept. Vagy mégis? 

Egyet találtunk. Például: végy egy használt konténert, alakítsd át ötletesen, töltsd meg régi kacatokkal, eldobott bútorokkal, amelyeket átlényegítsz egy ecsettel, néhány jelentéktelen, de kortalan dísztárggyal, lásd el a minimális szükségleteknek megfelelő kényelemmel, ahol jól érzed magad. S ha ez a sajátos világkép visszaköszön rád tükörként, akkor elérted célod. Ez nem a mesebeli mézeskalács házikó történetének modern változata, hanem marosvásárhelyi valóság. S az ötletadó, kivitelező egy fiatal vállalkozó, Pósta Mária, akivel a látványműhelyben arról beszélgettünk, mit jelent az otthonteremtés a négy falon belül s azon is túl. 

Az első tégla 

Egy vásáron ismerkedtünk meg, ahol érdekes árnyalatokkal átfestett régi bútorok, berendezési tárgyak között szerényen kínálta portékáit, nem is annyira eladásra, mint inkább közszemlére állítva a jó kézügyességgel felújított munkákat. Már akkor elmondta, nem ő találta fel mindezt, csupán megtetszett az ötlet, hogy egy kacatból is lehet a mai kornak, divatnak megfelelő tárgyat varázsolni. Aztán meghívást kaptam a látványműhelybe, ami tulajdonképpen egy konténer, ahol irodát is berendezett. Kíváncsiságból mentem el, meglepődtem: a kikötők dokkjának megszokott fémdobozára számítottam, de ez távolról sem volt az. Ez egyik raktártelep udvarának sarkában tágas, termopán ablakokkal, vendégcsalogató ajtóval ellátott, fűtött „varázskuckóba” léptem, ahol a régi bútorok színpompája azonnal elrepített a korok szárnyán. Aztán kinyílt az iroda. Egy régi ruhásszekrény ajtaja, amiben egy polcon minden ott volt, ami egy üzletasszonynak kell. Mert kell-e ennél több a boldogsághoz? – tette fel a kérdést vendéglátóm, majd lassan kibontotta életfonalát, amely a szelencekészítéstől a konténerlakásig vezetett. 

A második tégla 

Pósta Mária Backamadarason született, a középiskolát a marosvásárhelyi pedagógiai líceum filológia szakán végezte. Humán beállítottsága ellenére egyetemi tanulmányait más irányban folytatta. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtan szakára jelentkezett, ahol marketingre szakosodott. Vonzotta a stratégiai marketing, ahol a pszichológiai fogásokat érvényesíteni tudta, s ez nagy segítséget jelentett számára karrierjében – árulta el beszélgetőtársam. Harmadéves volt, amikor végleg elvesztette édesanyját, korábban édesapja távozott örökre, egyik nővére Bécsbe költözött, majdhogynem egyedül maradt. 

 – 2009-ben végeztem, a gazdasági válság kellős közepén, amikor a legnehezebb volt munkát találni. Mindegyre kaptam az élettől a pofonokat. Egyetem után elhelyezkedtem, de nem azt csináltam, amit szerettem volna. Aztán a megélhetési gondok arra kényszerítettek, hogy valamit tegyek. Nem volt sok lehetőség, ha nincs munkahely, akkor teremtek magamnak! A szaktudás megvolt, céget alapítottam. Volt egy kedves ismerősöm, akinek használtruha-kereskedése volt. Beajánlott saját beszállítójának. Elhoztam az első adag ruhát, részben hitelben. Annyit árultam, hogy kifizettem, és még maradt is. Ezt visszaforgattam, így kezdődött az üzletelés, aztán lassan felfutott a vállalkozás. Amikor egyre több hasonló üzlet nyílt, és több áru raktáron maradt, váltottam. Nekifogtam a mesterinek, férjhez mentem; az üzlet Koronkán volt, nem tudtam fenntartani. Zároltam a cég tevékenységét, felszámoltam az árukészletet. Elkerültem egy lakókonténereket forgalmazó és bérbe adó céghez, a mostani munkahelyemre, ahol menedzserasszisztensként kezdtem, tavalytól ügyvezető igazgató vagyok.  

A harmadik tégla 

 – Bátorság, vállalkozói szellem, ötletesség, stratégia – az üzleti világ kulcsszavai fontosak. Mindig kerestem a kihívásokat, mindig megvolt bennem a késztetés, hogy jobb legyek, többet tegyek. Mindenért hálás vagyok, de nem elégszem meg. A kettő között van egy érdekes határvonal, amelyen egyensúlyozom. Talán ez a stratégiai gondolkodás része. Nem tudom, honnan jön a bátorságom. Bennem van, nem tudok egy helyben ülni. Talán a családi tragédiák is ösztönöznek. Üzleti szellem? Gyermekkoromban is volt egy-két húzásom. Titokban eladtam nagytatám könyveit, hogy zsebpénzem legyen. Könyvelő édesanyám mondta: nem félt, mert a jég hátán is megélek. Ez a gondolat éltet, erősít. Amint elkezdtem dolgozni, az eredményeim megerősítettek. Megnőtt a magamba vetett bizalmam, mert rájöttem, hogy a fejlődésem, a tapasztalat alátámasztja azt, hogy a tanult szakmámban jó vagyok. Örök tanulság: az ember azzal foglalkozzon, amiben jó, tehetséges. Ez a sikerhez vezető út. Kitaláltam, kiegészítő szolgáltatással bővíthetem a cég kínálatát. Mert ahova konténer kell, ott mobil vécére és kerítésre is szükség van. Ez nem konkurencia, hanem egészséges partnerkapcsolat. A cégnek megvan az információtöbblete, a hálózata, nekem a marketingkészségem, így nagyon jól működik ez a szakmai kapcsolat. Jó lenne, ha az életben nem egymás irigyei, hanem partnerek lehetnénk. Az előbbi kapcsolat hátra-, az utóbbi előremozdíthat mindkettőnket. Én bebizonyítottam: lehet nyerő-nyerő kapcsolatra építeni az életet – osztja meg tapasztalatát Pósta Mária. 

A negyedik tégla 

A látványműhely tulajdonképpen egy átalakított konténer, ahol Pósta Mária hozzáfogott a használt bútorok átfestéséhez. De ennek is érdekes története van. 

 – „Dekupázs”-tech-nikával ékszerdobozkákat, kulcstartókat készítettem ajándékba a családnak. Egyre többen kértek belőle. Meglepett, hogy az emberek mennyire igénylik az újdonságokat, szeretnek személyre szabott ajándékokat adni. Aztán annyit készítettem, hogy elmehettem velük kézműves-vásárokba. Jöttek a visszajelzések: „ízléses, sajátos munkák”. S innen már csak egy lépés volt a „különös találkozás”. 2014-ben egy ismerősömnél nyaraltunk Gyulán. Ott találkoztam először átfestett régi bútorokkal. Akkor gondoltam arra, milyen jó lenne ilyesmivel foglalkozni. Egy kicsit hasonlított mindarra, amit addig hobbiból készítettem. Lenyűgözött, hogy a régi hétköznapi bútorokat milyen elegáns szobaberendezéssé lehet alakítani. Hazajöttem, nekifogtam. Az volt a gond, hogy olyan különleges festéket nálunk nem lehet kapni. Bécsben levő nővérem segített. Különböző használt kisbútorokat vásároltam, majd elkezdtem otthon, a tömbházlakás konyhájában átfesteni őket. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a konyhában több volt az ecset, mint a konyhafelszerelés. Kellett egy műhely. Jött az újabb ötlet: erre alkalmas a konténer. Megvásároltam egy vas konténerkeretet. Az oldalakat és a belső elválasztókat gipszkartonnal „befalaztam”, álgerendákat készítettem, aztán jött a glettolás, festés-mázolás. Kevés segítséggel mindent én készítettem. Két okból: hogy meglegyen az örömöm és elégtételem, hogy az én alkotásom, másrészt meg akartam ismerni a konténerház építésének az előnyeit, hátrányait, hiányosságait.  

Az ötödik tégla 

– A bútorfestés hobbim, nincs képzőművészeti szakképesítésem, de úgy tűnik, van ízlésem és jó a perspektívaérzékem. A célközönségem azok a családok, akik szeretik saját maguk megszépíteni környezetüket, vagy ehhez segítséget kérnek. A krétafesték, amit használok, környezetbarát. Minden felületre alkalmazható, nem igényel semmiféle előkészítést a felvitele, és nagyon hamar szárad. Időt és energiát lehet megspórolni vele. Sajátos textúrájú, különleges a hangulata. Átlényegülnek a bútorok, a formák. Ez egy olyan alkotómunka, amiben a lélek is benne van. Amikor interneten a festék készítőjéhez pályázatot írtam, a kötelező feltételek mellett megjegyeztem, hogy létrehoznék egy lélekműhelyt. Aki ide betér, annak látvány, nekem lélek. Ebben teljesedek ki. Annyira belemerülök a munkába, hogy volt olyan, amikor „itt felejtettem” magam... Amint egyre több bútort festettem át, kezdett kikristályosodni bennem a konténerház építésének gondolata. Mindig is foglalkoztatott, hogy olyant tegyek, amit más még nem. Ilyen még nincs Romániában. Ha van műhely, akkor miért ne lehetne lakható családi konténerházat építeni? Anyag, fantázia van hozzá. A konténerbérlés piaca nagy. A konténerház piaca még gyerekcipőben jár. Mint minden üzletágban, az új koncepcióhoz ügyfél kell. Lehet bármilyen jó, ha nem találom meg másokkal a közös hangot és ötletet, nem tudom megfelelően átadni a klienseknek. A piacot ki kell alakítani a kliensek nevelésével. Sehol sem díjazzák az elrugaszkodottságot, a különcséget, mindazt, ami nagyon eltér a megszokottól. Ez a műhely egy prototípus. Van benne elektromos fűtőtest, légkondicionáló berendezés, ivóvíz, lefolyórendszer. Kialakítható konyharész, két konténer egymásra helyezésével emeletet is ki lehet alakítani belső lépcsővel, fent hálószobával. Az egyszerű konténeriroda mintegy 3000 euró. Kiszámítható, hogy mennyiből építhető egy ilyen konténerház. Olcsóbb, mint egy hasonló felületű téglaépület. 

A hatodik tégla 

– A bútorfestés piaca is kiépülőben van. A fogyasztói társadalom átka, hogy minden, ami régi, kidobjuk, pedig átfestve, újragondolva, felélénkítve életet lehet lehelni belé. Egy családi örökség, érték emléket hordoz, a múlthoz köt. Ezért leginkább olyanok igényelnek bérfestést, akik ilyen bútort szeretnének megőrizni. Az új, préselt lemezből készült bútorok nem tartósak. A fabútor nemcsak hosszú életű, de lelke is van. A karakteres berendezési tárgyak a lakás tulajdonosáról árulkodnak. Ezért az átfestés is közös megegyezés alapján történik. Minden ember egyedi, ezért az otthonunk is más-más. Azok között a berendezési tárgyak, bútorok között érezzük jól magunkat, amelyek lélekben közel állnak hozzánk. Vannak olyan bútordarabok, amelyek formájukban, stílusukban tükrözik, hogy miként kell felújítani, átfesteni őket. Nem ragaszkodom ehhez, a környezet függvényében, amiben el fog helyezkedni, választok színt és stílust. Van francia romantikus, félig bohém és mégis klasszikus, indusztriális, hippi, retró és vintage stílusú, s ezt lehet kombinálni a belső dekorációval, csak fantázia, ízlés kérdése, hogy miként alakuljon ki az otthon, ahol jól érezzük magunkat, még akkor is, ha konténerről van szó. Merjünk nagyot álmodni, fantáziálni, mert kitartással, akarattal mindez valóra válhat! – mutat körbe műhelyén az alkotó. 

A tető 

A festék oxfordi műhelyből származik. Pósta Mária az osztrák forgalmazó közvetítésével interneten felvette a kapcsolatot a gyártóval, részt vett egy festékhasználati tanfolyamon. Forgalmazási engedélyt szeretne kérni Romániában. Bútorfestő műhelymunkát szervezett gyermekeknek. Azt tervezi, hogy különböző stílusokba átfestett bútorokkal berendezett, teljesen felszerelt konténerházakat készít. Itthon akar otthont teremteni magának és másoknak. 

 – Hiszem, hogy ebben az országban van jövő. Mert azt is hiszem, hogy bennem is van jövő. Az ember, bárhova költözik a világban, a lélekburkot is magával viszi. Minden önmagunkban kezdődik és itt is ér véget. Nem attól lesz az ország jobb, ha nagy dolgok történnek benne. Ha mi, emberek, rendet tartunk saját lelkünkben, akkor a környezetünkben is az lesz. És akkor megváltozhat minden. A tőlünk nyugatra levő országok anyagi kísértése nagy, de ha megvan a lelki egyensúlyunk, bárhol jól érezhetjük magunkat a világban. Az emberek, főként a fiatalok, a jobb élet reményében próbálnak külföldön szerencsét. De a megélhetés ürügyén tulajdonképpen önmaguk elől menekülnek. Én nem akarok vagyonos lenni. Számomra az a gazdagság, ha az életben azt tehetek, amit szeretek. És ha ez boldoggá tesz, ki tudok teljesedni ezáltal, akkor ezt kell folytatnom, bárhol élek. Az igazi otthon magunkban van, nem a külsőségekben.