2021. szeptember 22., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 24–25-én ismét templombúcsúval egybekötött falunapokat rendeztek Székelybósban. 

A Székelyboósért Egyesület által évente megszervezett hagyományos ünnepség megmozgatja a Koronkához tartozó kis település lakosságát, illetve hazahívja az elszármazottakat is. Az idei, immár háromnaposra tervezett esemény pénteken délután kezdődött a sportpályán, ahol először rendeztek családi sportnapot, szülők és gyerekek együtt vettek részt ügyességi és erőjátékokban.

Szombaton a művelődési otthont és környékét népesítették be: az épületben iskolatörténeti kiállítás volt, az érdeklődők az ötven évvel ezelőtti bósi iskola körülményeibe és feltételeibe nyertek betekintést, a gyerekeknek érdekes foglalkozásokat szerveztek, de a felnőttek is nagy érdeklődéssel forgatták a naplókat, évkönyveket, szülői értekezleti jegyzőkönyveket és régi tankönyveket. Az épület előtti téren újrahasznosított papírból készült tárgyakat, ékszereket, festett üveg- és fatárgyakat lehetett vásárolni. A gyerekeket kézműves-foglalkozásokra, nemezelésre, arcfestésre várták, kipróbálhatták a papírtárgyak készítését is. Ebéd után Csihi-puhi történetekre, azaz élvezetes bábelőadásra várták az apróságokat a nézőtérre. Este Kilyén Ilka művésznő előadására tért vissza a közönség, majd a Maros Művészegyüttes táncosai és zenekara pezsdítette fel a hangulatot kibédi, mezőségi és cigánytáncokkal, az előadást követően a táncosok közreműködésével bárki bekapcsolódhatott a „batyus” táncházba. 

Vasárnap a helyi katolikus közösség templomi védőszentje, Szent Anna tiszteletére tartották meg a hagyományos búcsúmisét.

A rendezvény fő támogatója idén is a Bethlen Gábor Alap volt.

Számos érdekes program várta a helyieket

Fotó: Székelyboósért Egyesület