Székács Vera: „mélyen megrázott a halálhír”

A Száz év magány, a Szerelem kolera idején és az életmű más fontos alkotásainak fordítója szerint nem várhatók lappangó művek a hagyatékból. 

„Mélyen megrázott a halálhír” – mondta el Székács Vera az MTI-nek a múlt csütörtökön elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas író halálával kapcsolatban. A Száz év magány, a Szerelem kolera idején és az életmű más fontos alkotásainak fordítója szerint nem várhatók lappangó művek a hagyatékból.

Székács Vera felidézte, hogy 1977-ben személyesen is találkozott Gabriel García Márquezzel; mexikói otthonában kereste fel a zárkózott írót. „A címét sem volt egyszerű kideríteni, de fogadott: nagyon kedvesen és nagyon tartózkodóan. Félszeg ember volt, félt az emberektől, noha ez nem látszott rajta” – fogalmazott a fordító, aki felidézte, hogy bár próbálkozott a műfordításról beszélgetni, Márquezt a téma és az, hogy a Száz év magány magyar fordítója ül vele szemben, nem érdekelte. „Csak akkor lelkesedett fel, amikor a festmények kerültek szóba” – mesélte Székács Vera, hozzátéve, hogy kolumbiai író szenvedélyes műgyűjtő volt, kollekciójában főként a legnagyobb dél-amerikai modernek sorakoznak.

Amikor kiderült, hogy van egy Amelia Peláez-festményem, egyszerre a magázódásról tegezésre váltott – idézte fel a szokatlan találkozót, hozzátéve, hogy Peláez az egyik legismertebb kubai festőművész, akit már akkor is tanítottak a magyar képzőművészeti főiskolán. „Ez volt a legemlékezetesebb pontja a beszélgetésünknek, a fordításom továbbra sem került szóba” – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy Márquezzel nem volt könnyű érintkezni, mivel levelezni nem szeretetett, barátaival telefonon kommunikált. „Nagyon nagy életet élt, a politikában is részt vett, többnyire a szürke, közvetítői eminenciás szerepet öltötte magára. Imádott államelnökökkel társalogni, felsőbb körökben forogni. Ezenkívül csak régi, gyerekkori barátaival tartotta a kapcsolatot” – emlékezett Székács Vera.

A fordító felidézte azt is, hogy a Száz év magányra egy évvel az argentin megjelenése után, 1968-ban bukkant rá, a fordítás csaknem három évébe telt. Az összes Márquez-fordításából ezt tartja a legnehezebbnek; mivel korábban nem járt Dél-Amerikában, így főleg a megérzéseire, műfordítói empátiájára kellett hagyatkoznia. A mű Magyarországon is óriási közönség- és kritikai sikert aratott.

Székács Vera számára az életmű legkedvesebb darabja A szerelemről és más démonokról című, 1994-ben megjelent mű (magyarul 2000-ben látott napvilágot), ezt sorban a Szerelem kolera idején és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája követi. A Márquez műveinek többségét a Magvető Könyvkiadó jelentette meg.A fordító úgy véli, Gabriel García Márqueztől annyira várták a rajongók az új műveket, hogy nem valószínű, hogy hagyatékban maradt befejezett alkotás, ugyanakkor azt elképzelhetőnek tartja, hogy az íróasztalból előkerülnek töredékek. „Az utóbbi években nagyon beteg volt már, az önéletrajzát sem tudta folytatni” – jegyezte meg.