Száztíz évvel ezelőtti gazdaságpolitika

Száztíz évvel ezelőtt a nagybirtokosok  földterületeinek megdolgozása céljából  az osztrák–magyar monarchia területéről életerős, fiatal családokat telepítettek Erdélybe. Összeállításunkban a XX. század elején a legapróbb részletességgel kidolgozott magyar gazdaságpolitikai reform előzményeibe, hatásaiba próbálunk betekinteni. 

Az 1900-as év  elején zajlott telepítés eredményeként több mint ezernégyszáz család választotta új élete helyszínéül a Marosludashoz tartozó Andrássytelepet, Eczkentelepet, Mezőalbist, Detrehemtelepet, Belsőtelepet. A magyar lakosság betelepítési politikájának megértése mellett arra kerestük a választ, hogy beváltak-e a mezőségi gazdasági élethez fűzött reményeik, a leszármazottak miként élték meg az eseményt, vádolták-e az elődöket a rendszerváltásokat követően azok, akiknek ősei az anyaországból települtek a Maros völgyébe.

Dr. Keszeg Vilmos, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz karának professzora elmondta, dédnagyapja Komárom megyéből, egy Szlovákiához csatolt településről származik. Annak idején három fiútestvér indult útnak Erdélybe családjával, majd Detrehemtelep tanyavilágát gyarapították. Amint kérdésünkre kifejtette, nagy elhatározás kellett akkora lépést megtenni, az ismeretlent felvállalni, és bízni abban, hogy az új lakóhe-lyükön azt találják, amit ígértek nekik. A szocializmus éveiben jobb volt a gazdasági és politikai helyzet az ősei által elhagyott országban, de tudomása szerint az utódok nem nehezményezték elődeik egykori döntését. A magyar törvény olyan feltételeket szabott, amely a biztonságos megélhetést tette lehetővé, ezért legkevesebb tíz hektár földet  biztosított a letelepedő földműveseknek. A gyermekek, unokák utólag bölcs belenyugvással elfogadták, hogy akkor nem lehetett előre látni a történelem fordulópontjait. Volt, aki visszavágyott az anyaországba, mint jelezte, olyan személyről is van tudomása, aki a betegségét arra vezette vissza, hogy gyermekkorában szülei őt kiszakították megszokott környezetéből. 

A terv előzményei

Amint az előadótanár a betelepítés száztizedik  évfordulójának megemlékező ünnepségén, az andrássytelepi római katolikus templomban felelevenítette, 1894. március 17-én fogadták el az 5-ös számú törvénycikkelyt, amely a  dr. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter által kezdeményezett, a magyar állami telepítések hullámát szabályozta. A törvény előírásai szerint az állam, magánbirtokosok és földbirtokot tulajdonjoggal bíró községek a törvény rendeletei szerint telepeket, akár új községeket is alakíthattak, illetve meglévő községeket hozzátelepítéssel nagyobbíthattak meg. Az új telepeknek egyenként százötven telepes befogadására, a hozzátelepítéseknek pedig – a meglévő lakosság mellett – legalább 10 telepes család befogadására kellett alkalmasnak lenni.  A törvény szabályozta a vagyoni helyzetet is, következésképpen egy telepes család rendelkezésére bocsátott terület nem lehetett tíz holdnál kisebb, de nyolcvan holdnál nagyobb sem. Kivételt képeztek azok az iparos családok, amelyek iparuk vagy foglalkozásuk folytán a község anyagi megerősödésére vagy közegészségügyi viszonyaik javulására voltak hivatottak mint orvosok, iparosok stb. Ezek a családok négy-öt holdnál kisebb területet is igényelhettek, megélhetésüket nem a föld biztosította. 

Bizonytalanság vándorai

– Mi válthatta ki azt, hogy otthonaikat hátrahagyva fiatal, kisgyermekes családok vállalták az ismeretlent? – kérdeztük az előadótanárt. 

– A sűrűn lakott területeken az örökölt földek feldarabolódtak, ezáltal a vásárlóerővel rendelkező fiatal, tehetős családok nem tudtak gazdálkodásra alkalmas földterületet vásárolni a saját településeiken vagy azok környékén. Főképp emiatt következett be a falusi munkaerő városra áramlása, a szezonmunkára való távozás, valamint a 19. század végétől az Amerikába való tömeges kivándorlás. Mindenekelőtt olyan családok vállalták az elköltözést, amelyek elegendő pénzzel rendelkeztek, hogy az új gazdaság ellenértékét törlesszék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét is az erdők, bozótok kiirtása, a folyóvizek medrének szabályozása, a mocsaras területek kiszárítása révén. 

– Nem tartottak attól, hogy a törvény előírásait az illetékesek megszegik? 

– A törvényekben akkor jobban bíztak, talán fel sem merült, hogy egy törvényt nem alkalmaznak, illetve nem tartják be a törvénycikkely előírásait. A törvény elfogadását követően a telepítések lebonyolítására létrejött a Magyar Királyi Telepítési Felügyelőség többek között kolozsvári székhellyel. 

Diófák az udvaron

– Ifj. Andrássy Gyula gróf, Eczken Sándor nagybirtokos, a Bethlen és Kemény családok földjét felvásárolta a magyar állam. E célra elkülönített alapot hoztak létre?

– A földek felvásárlása, a területek feljavítása és a gazdaságok felépítése országos telepítési alapból történt. Említésre méltó, hogy az állam gondoskodott eper- és diófák ültetéséről is annak érdekében, hogy az érkezők ne csupasz udvaros tanyákat találjanak. Az említett törvényt 1897-ben újabb rendelet követte, amely a pénzintézetek által a telepítők és a telepesek rendelkezésére bocsátott hiteleket szabályozta. A telepítési törvény kizárólag a magyar anyanyelvű protestáns vallásúakat célozta meg. Kivételt Marosludas képezett, ahova harminchat római katolikus bukovinai család telepedett le, akiket a történelem vihara a Székelyföldről Csíkszépvízre, majd Bukovinába sodort. Néhány év leforgása alatt több mint 1400 család mozdult el eredeti lakóhelyéről – Jász-Nagykun-Szolnok, Esztergom, Komárom, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Szolnok-Doboka, Tolna  Torontál, Krassó-Szörény, Temes, Kis-Küküllő, Maros-Torda, Torda-Aranyos stb. vármegyékből –, és települt át új gazdaságába, ez a hullám pedig generációk sorsát befolyásolta, hisz nem lehetett egyszerű a sokféle kultúrát magával hordozó közösségeknek tanyarendszerben sem összekovácsolódni.

– Nem volt gond kifizetni a gazdaságok árát?

– A telepítési felügyelőség egy telephely (ház, belsőség, külsőség) árát 7410 koronában állapította meg. Ezt az összeget a családoknak ötven év alatt kellett törleszteniük, ezt azonban legtöbbjüknek sikerült tizenöt év alatt kifizetni. A sors azonban sanyarú sorsot tartogatott a telepesek számára. A trianoni békeszerződést követően, az 1921. évi földreform nyomán a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait és megfosztotta őket szántóföldjeik nagy részétől. Mivel a megmaradt területekből a telepesek nem tudták fenntartani családjukat, gazdaságaikat, arra kényszerültek, hogy visszavásárolják a tőlük ellenszolgáltatás nélkül kisajátított és a román háborús veteránoknak adományozott földeket, akik azonban nem tudták megbecsülni az adományt, hanem rövid időn belül eladták az államtól kapott földterületeket. Andrássytelep jellegzetes telepesházai közül, melyek megőrizték az eredeti stílusjegyeket, mára csupán kettő maradt. 

A földjeikért kétszer fizettek – mindannyiszor kisajátították 

A 86 éves Vajda Mária édesanyja a Tolna megyei Pincehelyről kislány korában került szüleivel Andrássytelepre. Az édesapja szülei Marossárpatakról telepedtek le, majd ismerkedtek meg és házasodtak össze. Mint elmondta, a kezdetekben színmagyar település volt, most tíz körülinek véli a román családok számát. „Azok többnyire csordások leszármazottai. A magyarok nem szerettek csordások, juhpásztorok lenni, aztán jöttek a románok csordásnak, juhot őrizni, bácsnak, építettek egy-egy kunyhót és itt maradtak”.  Arra a kérdésre, hogy összetartó közösségnek számítottak-e a megannyi településről származó tanyavilág lakói, az egymás iránti felebaráti szeretetet, segítőkészséget, összetartást eleveníti fel emlékeiben. Családja tizennyolc hold földet kapott, és részletekben visszafizették, mint mondta, nem volt megerőltető a törlesztés, a család semmiben sem szenvedett hiányt. A csapást az jelentette számukra is, akárcsak a többi telepes számára, hogy mire sikerült az adósságukat törleszteni, a román állam elvette birtokaik egy részét, és csupán öt hold maradt a tulajdonukban. „Vissza lehetett váltani, mi se maradtunk csak az öt holddal, majdnem az összes hiányzó földet visszavásároltuk, de utána jött a másik csapás, a kollektivizálás, és aki nem állt be önszántából, azt rákényszerítették. Eredetileg kint laktunk a határban, de az 1952–‘60 között zajlott kollektivizálás után lassan mindenki leköltözött a főút mellé.”

Hit a reménytelenségben is 

Tóth Sándor ősei Szolnokról kerültek Andrássytelepre. Igencsak nagy volt a szociális, kulturális különbözőség a sokféle betelepülő között. Míg a magyarországiak vasekével jöttek, a bukovinai székelyek faekével, ezért az előbbiek átnéztek rajtuk. „Ugyanakkor nem okozott gondot az őseinknek az, ha például a szénaforgatás után eleredt az eső. Aki megáztatta, megszárítja, mondták. A kedd volt a piacnap, amikor a termékfeleslegét a piacra vitte a gazda, és gond nélkül értékesítette. A marosludasi piacot Andrássytelep látta el. A tizennégy évesen árván maradt édesapám sem panaszkodott soha arra, hogy a mindennapi betevő nem került volna ki.”

A jó termőföldek meghálálták az andrássytelepiek szorgalmát, befektetett munkájuk megtérült, a hitük pedig a reménytelenségben is bizakodással töltötte el és erőt adott számukra az újrakezdésre, arra, hogy mindannyiszor talpra álljanak és megőrizzék magyarságukat. Andrássytelep magyarságának számaránya napjainkban a meg nem erősített adatok szerint nyolcvanöt százalék körüli.