2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Százezrek demonstráltak Isztambulban

  • 2016-07-25 15:16:56

Az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott nagyszabású demonstrációt vasárnap Köztársaság és Demokrácia jelszóval a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP).

Az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott nagyszabású demonstrációt vasárnap Köztársaság és Demokrácia jelszóval a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), a párt elnöke ugyanakkor a puccsisták feletti ítélkezés jogállami keretek között tartását, továbbá a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadságának megőrzését szorgalmazta beszédében.

Az isztambuli Taksim térre meghirdetett rendezvény kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a július 15-i puccskísérlet áldozataira emlékezve, majd a tömeg elénekelte a török himnuszt. A kemalista Sözcü, de a Sabah című legfőbb kormánypárti napilap szerint is több százezren voltak jelen a megmozduláson.

A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne vigyenek magukkal pártjelképeket, csak nemzeti zászlókat és a Török Köztársaság megalapítóját, Mustafa Kemal Atatürköt ábrázoló posztereket, így a tér egésze a felhívásnak megfelelően piros-fehérbe öltözött.

Kemal Kilicdaroglu, a CHP vezetője beszédében kiemelte: a parlamenti pártok egyöntetűen elítélték a múlt pénteki puccskísérletet, ami egyfajta közös nevezőként kell hozzájáruljon a politikai megbékéléshez. Törökország ismét bebizonyította, hogy mennyire létfontosságúak számára a demokráciát garantáló világi jogállam alapelvei – tette hozzá a politikus.

Hangsúlyozta: egy ország gyűlölettel és dühvel nem irányítható, ezért a puccskísérlet résztvevői felett a jog keretei között kell ítélkezni. Az állam méltósága ezt követeli. A kínzás, az embertelen bánásmód, a fenyegetés a puccsistákkal egy szintre süllyeszti a vezetést, ami megengedhetetlen – fejtette ki. Mint fogalmazott: a demokrácia nem csupán a szavazójog, hanem a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadsága.

A CHP teljes parlamenti frakciója mellett civil szervezetek és szakszervezetek is képviseltették magukat az eseményen, amelyhez a CHP meghívására a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) több képviselője is csatlakozott, többek között Mehmet Müezzinoglu korábbi egészségügyi miniszter.

A transzparenseken a következő feliratok voltak olvashatók: „Törökország szekuláris állam és az is marad”, „Se diktatúrát, se puccsot, demokratikus Törökországot”, „Vállvetve a puccs ellen”, „Mustafa Kemal katonái vagyunk”.

A hatóságok a környéken fokozott biztonsági óvintézkedéseket vezettek be. A rendőrök a térre nyíló kereszteződésekben egyenként ellenőrizték az embereket. A tüntetésre a környező tartományokból is sokan érkeztek buszokkal.

A modern Török Köztársaság 1923-as megszületése óta a hadsereg úgy tartja, hogy ő Törökország világi rendjének őrzője és az államalapító örökségének folytatójaként a kemalista berendezkedés legfőbb letéteményese, az Atatürk alapította CHP ennek ellenére legfőbb ellenzéki pártként sem híve az erőszakos hatalomátvételnek.

Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfő délután egy időben fogadta Binali Yildirim miniszterelnököt, továbbá a CHP, valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetőit, Kilicdaroglut és Devlet Bahcelit. Kilicdaroglu első alkalommal látogatott az elnöki palotába.

A kisebb szabású demokráciatüntetések a múlt pénteki puccskísérlet óta egymást követik. Ezrek, de néhol tízezernél is többen vonulnak munka után a városok utcáira az ország egész területén. Felszólalások és zenei együttesek tarkítják a hajnalig tartó tüntetést.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató