2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szavaló- és népdaléneklő verseny Dicsőszentmártonban

  • 2014-05-26 13:13:28

Idén 24. alkalommal tartottuk meg a küküllőmenti általános iskolások, valamint a líceumi tanulók szavalóversenyét és népdaléneklő versenyét.  

Idén 24. alkalommal tartottuk meg a küküllőmenti általános iskolások, valamint a líceumi tanulók szavalóversenyét és népdaléneklő versenyét. Május 17–18-án a Dicsőszent-mártoni Magyar Közművelődési Központban magyar népviseletben jelentek meg a tanulók, összesen 75-en. Ez azt jelenti, hogy él a magyar vers és népdal szeretete a Kis- és Nagy-Küküllő mentén szórványban élő magyarság körében. Idén Balassi Bálint (1554–1594) emlékére hirdettük meg a versenyt. A kötelező Balassi-versen kívül a tanulóknak még két szabadon választott verssel kellett jelentkezniük, míg a népdalénekesek három szabadon választott népdallal jöhettek a vetélkedőre.

A zsűri szaktanárokból állott: Miklós Mária, Fodor József, Szabó Gyula, Szlovácsek Ida. A versenyzők a következő helységekből jelentkeztek: Désfalva, Dicsőszentmárton, Erdőszentgyörgy, Harangláb, Küküllődombó, Magyarkirályfalva, Medgyes, Segesvár, Szászcsávás és Vámosgálfalva.

A nyertes szavalók: V. osztály: I. díj Cosmineanu Márk (Segesvár), II. díj Gáspár István Attila (Dicsőszentmárton), III. díj Veress Kincső (Segesvár). VI. osztály: I. díj Barabás Botond Levente (Dicsőszentmárton), II. díj Balogh Enikő (Désfalva), III. díj Köblös Edina (Magyarkirályfalva). VII. és VIII. osztály: I. díj Pelger Iwett Petra (Medgyes) és Székely-Varga Mária-Gyopár (Dicsőszentmárton), II. díj Székely Réka (Küküllődombó), III. díj Orbulescu Paul Gabriel (Vámosgálfalva).

Líceumi szavalók: I. díj Keszeg Mónika (Dicsőszentmárton), II. díj Deák Paula Blanka (Erdőszent-györgy) és Szabó Tímea (Dicső-szentmárton), III. díj Szakács Noémi (Dicsőszentmárton).

Népdaléneklők díjazottjai: V-VI. osztály: I. díj Veress Kincső (Segesvár), II. díj Gólya Kriszta (Szászcsávás), III. díj Molnár Boróka (Dicsőszentmárton). VII-VIII. osztály: I. díj Baróti Deborah (Dicsőszentmárton), II. díj Kovács Réka (Discőszentmárton).

A győztesek jutalomkönyvet és minden tanuló emléklapot kapott.

Összegezés helyett elmondhatjuk, hogy nem könnyű egy ilyen versenyt megszervezni, de megéri. A tanulók megtapasztalják az anyanyelv szépségét és közösségben való ápolásának értékét. Ezenkívül maga a „szereplés” is tanulható és szükséges lesz az életben. Verseny után a jelenlevők meglátogatták a Közművelődési Központban levő muzeális értékű néprajzi gyűjteményt, valamint a városunkban lévő régi mesterségek tárgyait és a helyi kulturális tevékenységekre vonatkozó képanyagot. Köszönhető mindez néhai dr. Kakassy Sándornak, aki szorgalmasan és tudatosan gyűjtötte a múltra vonatkozó értékeket.

Végül köszönet mindazoknak, akik támogatták a verseny megszervezését és lebonyolítását: a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumi tagjainak, az RMPSZ helyi szervezete elnökének, Pataki Lászlónak, a szülőknek és a felkészítő tanároknak.

Remélem, mindnyájan tettünk egy lépést előre édes anyanyelvünk ápolása érdekében.

Szlovácsek Ida

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató