2022. december 2., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szánthó Regő góllal járult hozzá a Dunaszerdahely 2-1-es hazai sikeréhez az északír Cliftonville FC ellen a labdarúgó-Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.

Az FC DAC honlapja szerint az U21-es magyar válogatott jobbszélső a 25. percben bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd egy remek lövőcsel után a kapu hosszú sarkába lőtt. A Ferencvárostól februárban kölcsönvett Szánthó a hetedik mérkőzésén a második gólját szerezte a szlovákiai együttesben.

A csütörtöki meccsen a 61. percben cserélték le, a helyére Hahn János érkezett, és ugyanakkor állt be Balogh Norbert is. Veszelinov Dániel végigvédte a mérkőzést.

Az Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában két pályán is félbeszakadt a mérkőzés: a Lechia Gdansk – Akademija Pandev találkozón szurkolói rendbontás miatt állt a játék, míg a Szaburtalo Tbiliszi – Partizani meccsen kialudt a világítás a stadionban.

A párharcok visszavágóit ezen a héten rendezik.

Fotó: DAC


Eredményjelző

Labdarúgó-Európa-konferencialiga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzések: Dunaszerdahely (szlovákiai) – Cliftonville FC (északír) 2-1, Bala Town (walesi) – Sligo Rovers (ír) 1-2, Dinamo Minszk (fehérorosz) – FK Decic Tuzi (montenegrói) 1-1, Fola Esch (luxemburgi) – Tre Fiori (San Marinó-i) 0-1, SC Gjilani (koszovói) – FK Liepaja (lett) 1-0, HB Tórshavn (feöreri) – Newtown (walesi) 1-0, KF Laci (albán) –  Iszkra Danilovgrad (montenegrói) 0-0, FK Skendija (északmacedón) – Ararat Jereván (örmény) 2-0, Lechia Gdansk (lengyel) – Akademija Pandev (északmacedón) 4-1, Buducnost Podgorica (montenegrói) – KF Llapi (koszovói) 2-0, Derry City (ír) – Riga FC (lett) 0-2, Tre

Penne (San Marinó-i) – Tuzla City (bosnyák) 0-2, MFK Ruzomberok (szlovákiai) – Kauno Zalgiris (litván) 2-0, Dinamo Tbiliszi (grúz) – Paide Linnameeskond (észt) 2-3, Floriana FC (máltai) – Petrocub Hincesti (moldovai), Olimpija Ljubljana (szlovén) – Differdange (luxemburgi) 1-1, Sfântul Gheorghe (moldovai) – NS Mura (szlovén) 1-2, FK Panevezys (litván) – Milsami Orhei (moldovai), FC Alaskert (örmény) – Hamrun Spartans (máltai) 1-0, UE Santa Coloma (andorrai) – Breidablik (izlandi) 0-1, Borac Banja Luka (bosnyák) – B36 Tórshavn (feröeri) 2-0, Flora Tallinn (észt) – Seinäjoen Jalkapallokerho (finn) 1-0, Kuopio PS (finn) – Dila Gori (grúz) 2-0, FCB Magpies (gibraltári) – Crusaders Belfast (északír) 2-1, Pogon Szczecin (lengyel) – KR Reykjavík (izlandi) 4-1, Szaburtalo Tbiliszi (grúz) – Partizani (albán) 0-1, Inter Turku (finn) – KF Drita (koszovói) 1-0, Víkingur (feröeri) – Europa FC (gibraltári) 1-0, Gzira United (máltai) – Atletic Club d’Escaldes (andorrai) 1-1, St. Joseph’s FC (gibraltári) – Larne FC (északír) 0-0.